Sziasztok!
Ne haragudjatok, amiért nem hoztam még a részt, és nem is szóltam a késés miatt, de olyan szinten nincs időm írni... Örülök, ha a gépet betudom kapcsolni egy 10 percre, annyi most a tanulnivalóm és egyéb dolgom. De ígérem csütörtök körül hozom a frisset, remélem akadnak páran azért akik még várják! :P
Továbbá.. Gondolom feltűnt, hogy nincs fejléc és ha már itt tartunk... semmilyen kép. Na igen, ügyesen kitöröltem mindent. Igyekszem pótolni a dolgokat, de sajnos ez is időbe telik.. :/
Miután Liam elmondja a hírt, miszerint elutazik, legszívesebben sikítva rohannék ki a világból, de persze előtte ezt nem nagyon akarom kimutatni, mivel látom, hogy nehéz neki is. Elképzelhető, hogy jól érezném magam a délután hátralévő részén, ha nem lebegnének folyamatosan szemem előtt a tegnap óta üldöző rémképek, és nem gondolkoznék folyton azon, hogy Liam hamarosan elmegy. Megpróbálok normálisan viselkedni, és nem idegeskedni. Persze ez csak a látszat. A felszín alatt valójában majd szétrobbanok a felgyülemlett stressztől.
- Lucy. - Fordítja maga felé fejemet barátom, megtörve a már legalább 5 perce tartó néma csendet a kocsiban. - Minden oké?
- Aha, persze. Csak megint elkalandoztam egy kicsit. - Legyintek egyet, remélve, hogy ezzel azt a látszatot kelthetem, hogy minden rendben van. Ő szemöldök ráncolva megrázza a fejét, de annyiban hagyja a dolgot, habár tudja, hogy itt valami nincsen rendben. Tudom, hogy ez így nem jó, és, hogy valószínűleg beszélnem kellene vele, de nem megy... - Majd beszélünk. - Adok neki egy csókot és értetlen arckifejezését figyelmen kívül hagyva, ki is szállok az autóból. Besietek a házba, és miután bezárom magam mögött az ajtót, legszívesebben eljátszanám azt a népszerű filmes jelenetet, amikor a főhősnő nekidől az ajtónak, lecsúszik és elkezd zokogni. De ez nem egy film, én nem vagyok a főhősnő valamint Peter szemben áll velem és néz, hogy miért szobrozok a szélfogó közepén. Gyorsan megrázom magam, rámosolygok és felsietek a szobámba.
Amint felérek az első az, hogy felkapcsolom a villanyt, és körülnézek. A tegnapi este után azt hiszem ez már mindennapos rutin lesz. Épp az ablakokat ellenőrzöm, amikor meghallom, hogy valaki mögöttem áll. Megfordulok és ijedtemben felsikítok, mire Ronnie gyorsan befogja a számat.
- Megőrültél? Csak én vagyok.. - Néz rám furcsán. Gyorsan lehámozom kezét számról és felsóhajtok. - Mi a baj? Ezer éve nem beszéltünk... - Mondja kicsit lágyabb arckifejezéssel.
- Hát igazából... Lex itthon van? - Kérdem gyorsan. Ő veszi az adást, hogy ez egy olyan téma amihez lányos kupaktanács szükséges, ezért bólint és már el is siet szólni a lánynak.
Pár perc múlva a csajokkal már az ágyamon ülve beszélgetek. Elmesélem nekik, hogy Liam hamarosan el fog menni, és aggódok, mivel utána már nem lesz sok időnk együtt.
- Nyugi, szerintem ez miatt nem kell izgulni, látszik rajta, hogy totál odavan érted, nem fog elhagyni. - Kommentel egyből Ronnie.
- Nem is ez miatt aggódok. Csak... Nem tudom, hogy én elég erős vagyok-e, hogy kibírjam ezt az időt... Mostanában egy kicsit... Meginogtam. - Mondom ki őszintén. Ránézek barátnőimre. Ronnie fancsali képet vág, próbálja kitalálni, hogy ez mit is jelenthet, Lexy pedig az arcomat tanulmányozza.
- Lucy nyugodtan mondj el bármit. Hátha tudunk segíteni. - Biztat. Én idegesen rágcsálom a számat, latolgatva, hogy vajon mennyire fognak hülyének nézni ha elmondom nekik.
- Hát azt hiszem... - Kezdek bele erősen törve fejem, hogy hogyan is fejezzem ki magam. - Szóval szerintem...
- Na nyögd már ki. - Türelmetlenkedik Ronnie, mire Lex lenyugtatja, hogy ne siettessen.
- Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, de én úgy gondolom, hogy tegnap este valaki járt a szobámban... - Mondom ki végül halkan.
- Miből gondolod? - Kérdi Ronnie közelebb hajolva.
- Amikor este megjöttem, nyitva volt az ablakom. Majdnem szívinfarktust is kaptam, mert úgy megijedtem a függönytől, amit fújt a szél...
- Húha, ez tényleg rémisztő. - Bólogat Ronnie. Látom rajta, hogy ő valóban hülyének néz. Felesleges volt elmondanom, tudhattam volna, hogy ez lesz.
- Mindegy, hagyjuk. Lényegtelen. - Motyogom.
- Ne parázz Lucy, itt vagyunk. - Vigyorog rám. Lexyre nézek. Rajta látom, hogy őt aggasztja a dolog, és, hogy nem fogja ennyiben hagyni.
Miután még kibeszéljük magunkat, - persze ez a téma ennyiben is marad - Ronnie bejelenti, hogy holnap elmegyünk vásárolni. Igen, tényleg bejelenti. Kérdőjel helyett felkiáltójellel a mondat végén. Tipikus...
Ezek után ő lelép, viszont Lexy még marad egy kicsit.
- Figyi, itt alszok veled. Nem akarom, hogy egyedül legyél.
- Köszi, de nem kell ám. Ronnienak lehet, hogy igaza van, csak túl élénk a fantáziám... Bár... Azt még nem mondtam, hogy tisztán emlékszem, hogy becsuktam az ablakot, mielőtt elmentem. - Mondom mire könnyek szöknek a szemembe. Nem csak ez, hanem úgy... minden miatt. Lex szorosan magához ölel, és megpróbál megnyugtatni. Tudom, hogy ő sem hiszi komolyan azt, hogy járt valaki itt.
- Lehet, hogy csak apu vagy Alex jött be a szobába. - Tegnap én is ezzel próbáltam magam nyugtatni... Mindaddig amíg meg nem hallottam, hogy Alex fél órával később jött meg mint én, mellékesen, amikor elmentem már nem volt itthon, Peter pedig.. Peter pedig miért jött volna be a szobámba? Mióta itt vagyok egyszer volt bent, azért, hogy megjavítsa a szekrényajtót, ami valahogyan egészen véletlenül leesett.. Akkor is én hívtam be. Tehát magától bizonyára nem jött volna be, csak azért, hogy kinyissa az ablakot.
- Igen, lehet. - Sóhajtok fel, bár tudom, hogy nem.
Persze végül elfogadom Lex ajánlatát, így nyugodtan fekszek le aludni, tudva, hogy ott van mellettem.
Aztán egyszer csak a telefonom csipogására ébredek. Gyorsan a kijelző sarkába az órára nézek, ami azt jelzi, hogy még csak 11 lesz. Ilyen korán lefeküdtünk? Furcsa, bár a piknik és a sírás kimerített, Lex pedig bármikor képes bealudni. Ekkor tűnik csak fel, hogy az SMS egy rejtett számról érkezett. Egyből kiráz a hideg és tágra nyílt szemekkel, zavarodottan nyitom meg az üzenetet.
Azért nem hoztam még a részt, mert a 4 komment nem nagyon akart összegyűlni, de mivel meg lett, így este felé, ha minden igaz és elkészülök, felrakom a következőt! Mivel ahogy láthatjátok, már sajnos a vége felé közeledik a sztori, így az izgalmak fokozódni fognak, remélem ezek után is olvasni fogjátok, és, hogy tetszeni fog! A kommenteket továbbra is várom, köszönöm őket! :)
Egyébként belekezdtem egy új blogba! Ez nagyon más mint a többi sztori, talán ilyen magyar fanfic-et még nem is láttam! Hamarosan kész lesz a trailer videó, ha érdekel írjatok egy komit, vagy a chatbe, kíváncsi vagyok hányan olvasnátok. A történetről csak annyit, hogy ez is One Direction fanfiction, de a poént egyenlőre még nem szeretném lelőni, legyen elég annyi, hogy ilyent szerintem még nem olvastatok. :P
Továbbá el kell újságolnom... Képzeljétek, kaptam egy díjat! :P
Először is hatalmas köszönet érte Szilvinek, nagyon örültem neki, ez az első díjam, nem olyan népszerű a blogom, nincs sok olvasóm, így nagyon-nagy megtiszteltetés! :)
Válaszaim:
1) Mikor kezdtél el írni?
Az első történetemet körülbelül 4 éve írtam, fanfiction-ből ez az első, de biztosan nem az utolsó. :)
2) Van kedvenc fanficed? Ha van miért az?
A legtöbb fanfic-t amit elkezdek olvasni imádom, kimondott kedvencem sem nagyon van, de ha ki kellene emelnem egyet, az a barátnőm története lenne, ami bár a neten még nincs fent, én máris hatalmas rajongója vagyok. Viki, ez neked szól. <3 :D
3) Ki az az ember akire felnézel?
Ha hírességet kellene mondanom én egyértelműen Demi Lovato-t mondanám, felnézek rá a kitartása, lelki ereje és a rajongók iránti szeretete miatt. Ha nem hírességet, akkor pedig a szüleimet. :)
4) Ha lehetne milyen szuper erőt kívánnál magadnak?
Bár a láthatatlanná válás és a gondolatolvasás is csábít, maradok a repülésnél. :D
5) Milyen sűrűn hozod a részeket az olvasóknak?
Igyekszem hetente hozni, bár ez attól is függ, hogy milyen gyorsan van meg a 4 komment. :)
Továbbküldeni egyenlőre még nem tudom, de majd ha lesz rá alkalmam megpróbálom! :)
Egy halk kopogtatásra ébredek. Valójában nem is vagyok benne biztos, hogy kopogtak, de a biztonság kedvéért úgy döntök azért kilesek, így kikecmergek az ágyból és az ajtóhoz sietek. Senki nincs előtte, így már csuknám is be, amikor Louis ugrik elő üvöltve. Már hozzászokhattam volna tudom, hogy folyton ilyen ökörségeket csinál, de a hirtelen mozdulattól még így is megijedek egy kicsit. Persze ezt neki az életben nem vallanám be...
- Szia Louis. Hát te ilyenkor? - Nézek hátra az órára, ami fél 8-at mutat, majd értetlenkedve barátomra pillantok. - Amúgy ósdi trükk...
- Áhh tudom, de azért egy próbát megért. - Vonja meg a vállát, aztán besurran mellettem a lakásba, ahol azonnal kényelembe helyezi magát a kanapén. - Amúgy láttad már a címlapokat?
- Milyen címlapokat? - Pislogok rá álmosan.
- A havi kutyás magazin címlapját... Mégis mit gondolsz, milyen címlapot? A bulvárlapokét... - Tárja szét karját, értetlenkedve. Jó ez beismerem jó volt, elmosolyodom.
- Várjunk csak... Nem. Hacsak.... - Teszek úgy, mintha elgondolkodnék. - Hacsak nem álmodtam róla. - Szórakozok vele én is. Ha ő így, hát én is...
- Uhh bocsi. Csak nem felébresztettelek? Azt hittem ilyenkor már mindenki fent van. - Vág ártatlan képet. Igen, persze... Vasárnap reggel 8-kor... Valamit tutira tervez.
- Áhh, dehogy... Egyébként miért? Megint velünk foglalkoznak?
- Chhh.. Mit képzelsz? Te már uncsi vagy. Csak a csajoddal. - Vigyorodik el. Erre én inkább megkomolyodom. Nem szeretem ha Lucyvel foglalkoznak. Én már hozzászoktam ehhez, de ő... Nem szeretném, ha őt is kikezdenék, féltem.
- Micsoda? Ugye nem mondtak róla semmi rosszat? - Térek egyből a lényegre.
- Nem. Nem mondanám... Vagyis... Várjunk, mégis csak! Bár nem feltétlenül rosszat, inkább...
- Louis... - Hallgattatom el, miközben halántékomat dörzsölöm. A srácok közül talán én bírom legjobban a hülyeségeit meg minden, de néha már egy kicsit tényleg sok...
- Jó, nem tudom. Oké? Nézd meg a saját szemeddel... - Dob elém egy halom bulvárlapot nevetve.
Már pont leülni készülnék, amikor ismét kopognak. Kérdő tekintettel nézek felé, azt hiszem megint hülyít, és az asztalon kopogott, vagy tudom is én. Louis bármire képes...
- Mi van? Nem jöhetek megint én... - Röhög fel ismét, de amikor látja, hogy nem hiszem el, hogy nem ő volt, fej rázva folytatja. - Ez most tényleg nem én voltam.
És valóban nem. Amint kinyitom az ajtót, Lucy rémült tekintetével találom szembe magam.
- Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, csak nem bírok egyedül otthon ülni...
- Ne viccelj, dehogy zavarsz, gyere csak be. - Mondom, miután adok neki egy csókot.
- Oh, szia Lucy. - Néz fel fekvő helyzetéből Louis, aztán gyorsan felül, hogy a lány is elférjen mellette. - Te láttad már? - Löki felé az újságokat.
- Nem, miért? - Ráncolja homlokát, aztán elkezdi olvasni a címlapon szereplő rövid leírást. Közben én arcát tanulmányozom, reménykedve, hogy semmi felkavarót nem fog találni, mivel én még egy pillantást sem vetettem azokra a hülye újságokra, így nem tudom mit írnak...
- Egyébként ezt hogy sikerült összehoznod? - Mosolyodik el Louis. Most már én is kíváncsi vagyok, hogy miről lehet szó, ezért Lucy mellett ráülök a karfára és fejemet a vállára hajtva rápillantok a bulvárlapra, amelynek a címlapján Ő és... a The Wanted-os Max (!?) szerepel... Várjunk csak... Kézen fogva? A féltékenységnek még nincs ideje keresztülcikáznia rajtam, Lucy beelőzi...
- Nem tudom, én csak kimentem megkeresni Zaynt, aztán jött az a sok fotós, én meg nem tudtam visszamenni, és aztán egyszer csak feltűnt ez a srác, és kimentett. Azt se tudom, hogy ki ő, vagy hogy hogyan került oda... - Louis erre jóízű nevetésben tör ki. Én kicsit mérges vagyok magamra amiért magára hagytam őt, és ezáltal megint egyedül kellett szembenéznie a média közvetítőivel... Persze ezen nekem is muszáj nevetnem, mivel azért vicces szitu.
- Most mi az? Ki ez a srác? - Értetlenkedik Lucy.
- Hát mondjuk úgy, hogy nem vagyunk éppenséggel jóban. - Válaszolom mosolyogva.
- Amúgy Zayn-nel is beszélt. Eléggé feszült volt köztük a hangulat... - Louis már szinte fetreng a nevetéstől. - Mondtam valami rosszat? - Pillant fel rám azzal a gyönyörű kérdő szempárral barátnőm. Megrázom a fejem és adok neki egy puszit.
- Hagyd rá, ő már csak ilyen.
- Hé srácok, amúgy... - Ül fel gyorsan Louis, mint akinek hirtelen eszébe jut valami. - Amúgy mit csinálunk ma? Eleanor nem ér rá, szóval... Muszáj lesz veletek lógnom, mégsem tölthetem magányosan az utolsó normális hétvégémet... - Ezután tekintetem az övébe fúrom, hogy hallgasson már el. Ő veszi is az adást, így gyorsan folytatja. - Mármint csinálhatnánk valami közös programot. Mondjuk... Menjünk el piknikezni, úgyis olyan szép az idő!
- Nem tudom, szerintem nekem a mai nap nem lenne erre a legalkalmasabb... - Szegi le pillantását Lucy, amiből én egyből arra következtetek, hogy valami nincs rendben. Mielőtt rákérdezhetnék, megcsörren a telefonja. - Bocsi, ezt muszáj lesz felvennem. - Ezzel feláll és kisétál a helyiségből.
- Haver, nem mondod, hogy még nem mondtad el neki! Már El is tök régóta tud róla, na meg körülbelül mindenki, szóval bárkitől megtudhatja, és szerintem tőled kellene...
- Tudom, oké? Csak még nem volt alkalmam... - Dőlök el a kanapén, arcomat kezeimbe temetve. Tegnap szerettem volna elmondani, de aztán nem jött össze... Ma mindenképpen meg kell tennem...
Pár perccel később Lucy visszajön a szobába, arcán látom, hogy kicsit megnyugodott, annyira szeretnék vele beszélgetni most...
- Figyi Lucy, ma tényleg jó lenne, ha... Tudnánk egy kicsit dumálni... Menjünk el a srácokkal, és majd ott megbeszélünk mindent jó? - Nem tudom mit kellene tennem. A legjobb lenne, ha kettesben lehetnénk, de Louis is itt van, és épp az előbb kért meg, hogy had lóghasson velünk, tehát...
- Oké, csak... - Látom rajta, hogy valamit nagyon el szeretne mondani, de nem tudja, hogy fejezze ki magát. - Jó, rendben. Mikor megyünk? - Kérdi végül megadóan.
~o~
Miután sikerül lelépnünk a többiektől, kézen fogva ballagok barátnőmmel az erdő felé. Egy darabig mind a ketten némán sétálunk egymás mellett, fogalmam sincs hogy kezdjek bele. Aztán végül összeszedem minden bátorságomat, jobb lesz már túl lenni rajta.
- Csak azt akartam mondani, hogy jövőhéten elutazom. - Mondom ki hirtelen egy szuszra. Ekkor hirtelen megtorpan, mire én is megállok. Először rá sem bírok nézni, a földet bámulom. Aztán lassan ráemelem tekintetem. Szemei megtelnek könnyel, szívem pedig összeszorul. - De nem leszek sokáig távol. Elkezdődik a turné. Körülbelül 2 hét és hazarepülünk, de ha megtehetem esküszöm jövök korábban... - Mondom miközben megérintem arcát és letörlöm könnyeit. Nem szeretném ha szomorkodna ez miatt.
- Rendben. - Mondja halkan. Szorosan magamhoz ölelem. Arcát vállamba temeti, és elmotyog egy mondatot, amelynek csak első felét értem, tehát annyit, hogy: "Miért pont most, amikor..."
- Tessék? - Kérdem, mire megrázza a fejét, hogy lényegtelen. - De valamit te is szerettél volna mondani... - Emelem fel állát, hogy belenézhessek szemébe.
- Igen, de már nem lényeg... - Próbálja elfordítani tekintetét. Összeráncolom a szemöldököm, mivel látom, hogy valami baj van.
- Lucy, tudom, hogy valami nincs rendben... Nekem elmondhatod, tudod jó.
- De tényleg minden oké! - Mondja talán kicsivel több éllel a hangjában, mint ahogy szerette volna. Látom rajta, hogy rosszul is érzi magát miatta, mert sóhajt egyet és bocsánatot kér. - Ne haragudj, csak most ez így... Mindegy. Mikor indultok?
- Megértem, nekem is nehéz lesz... Vasárnap reggel.
- Akkor még van addig egy hetünk. - Erőltet mosolyt az arcára.
- Igen, és utána még... - Nem fejezem be a mondatot, mert ekkor tudatosul bennem, hogy konkrétan utána már vége lesz a nyári szünetnek, ami annyit jelent, hogy... Lucy hazautazik.
Sziasztok fiúk, (? :D) lányok!
Első sorban szeretném megköszönni a kommenteket, annyira örülök nekik, és légyszi ezt a kedves szokásotokat a jövőben is tartsátok meg. Kimondhatatlanul hálás vagyok minden egyes véleményért.
Aztán... Ahogy gondolom az már feltűnt nektek, újítottam a design-on, remélem elnyeri majd a tetszéseteket! :) Továbbá.. Bocsi, hogy csúsztam a résszel, de ismét nem volt időm írni. De azt viszont megígérhetem, hogy a 20. fejezet még a hétvégéig felkerül, és előre szólok, hogy ez nem olyan lesz mint a többi rész, remélem tetszik majd nektek! Annyira izgatott vagyok, alig várom már hogy megmutathassam! :D
Valamint felhívnám a figyelmeteket, hogy létrehoztam a bejegyzések alá egy kis vélemény nyilvánító.. cuccot, szóval ha kommentet nem is kapok, akkor lécci legalább ott válasszátok ki, hogy mennyire tetszett a rész. :P
Egyenlőre azt hiszem ennyi lett volna, sok puszi, imádlak titeket!
Lucy xx
Hahó, késni fogok egy kicsit, a 20. rész keddre, vagy szerdára lesz csak fent! A hétvégén nem értem rá írni, remélem megértitek!
Ez a hetem is fantasztikusan telik, mint általában mindegyik, itt Londonban. Most nem állnék neki részletezni, mert mindez unalmas lenne a Szombaton történtekhez képest.
Anyuék reggel hazarepülnek, mivel őket már hétfőn várja a meló. El sem hiszem, hogy ez az egy hét ilyen hamar elrepült. Ja és egyébként azt még nem is említettem, hogy kiderült, idő közben lebeszélték Peterrel, hogy tesóm is had maradhasson a nyár végéig, mivel nekik már dolgozniuk kell hamarosan, így ő egyedül lenne otthon. Nem mintha attól tartanának, hogy unatkozna, épp ellenkezőleg... Tehát jobbnak látják, ha valaki rajta tartja a szemét, így minket fog boldogítani még több mint egy hónapig. Éljen, éljen.
Miután elbúcsúzunk anyuéktól hazamegyünk és rögvest neki is állunk a készülődésnek. Azaz csak én
készülődök, de a csajok is nagyon élvezik, hogy süröghetnek-foroghatnak körülöttem. Miután lezuhanyzom és hajat mosok, a leghosszabb procedúrával, a ruha kiválasztásával kezdjük. Mivel tegnap vettem egy fekete gyönyörűséget, és egy vidám, pink ruhát, így alapból csak ez a két versenyző van. Végül a rózsaszínt választom, mivel Ronnie meggyőz, hogy szerinte ez abszolút tükrözi az egyéniségemet. Ha ő mondja.... Ezután a csajok elkészítik a sminkem és megcsinálják a hajam is.
Amikor Liam megérkezik, rohanok is. Ő kinyitja nekem az autó ajtaját, és már pont szállnék is be, amikor eszembe jut, hogy a táskámat bent felejtettem, még jó, hogy egyáltalán eszembe jutott, simán elmentem volna nélküle, így visszafutok érte a házba.
- Micsoda gentleman. - Szólal meg mögülem Ronnie, amikor belépek az ajtón. Majdnem halálra is rémít.
- Mi az leselkedsz utánunk? - Vigyorodom el.
- Még szép. Bár őszintén megmondom... limuzinra számítottam.
- Én meg pontosan egy hasonlóan frappáns válaszra. - Még mindig nevetek amikor felfutok a táskámért és a... telefonomért? Azt hittem elraktam azt is... Különös. Körbepillantok a szobában. Az a hülye érzésem támad, mintha figyelnének, de miután biztosra veszem, hogy megint csak elmém játszik velem, gyorsan felkapom azt is és sietek vissza Liamhez, ahol bepattanok a kocsiba.
Az úton végig csacsogok, nem bírom abbahagyni, annyira izgatott vagyok. Azonban amikor odaérünk egy mukkot sem tudok kinyögni. Hallom, hogy Liam valamit beszél hozzám, de nem tudom felfognia szavait, annyira elképedek. Ilyent én még csak a Tv-ben láttam és most itt vagyok, Úristen! Az autókból, és többnyire limuzinokból hírességek szállnak ki, és ahogy végigsétálnak a vörös szőnyegen, a bejáratnál fotósok hada várja őket.
- ... Szóval ne aggódj, nem lesz semmi probléma, végig melletted leszek. - Jut el agyamig az utolsó mondata.
- Tessék? - Fordulok felé, mire kapok tőle egy szemöldökráncolást, majd egy hatalmas mosolyt.
- Nem lényeg. - Nevet fel. - Maradj végig mellettem. - Aztán kiszáll a kocsiból, és ajtót nyit nekem is. Én is kikecmergek, és elindulunk befelé. Szorítom a kezét, de még így is eléggé feszengek, amikor a vakuk elkezdenek villogni. Majd idővel megszokom... Biztosan...
Bent megkeressük a többi srácot is. Egyenlőre még csak Harry és Niall van itt.
- Figyi Liam, van egy kis para... - Kezdi Harry. - Amúgy szia Lucy, csini vagy. - Kacsint rám, mire válaszul csak rámosolygok. - Na szóval az van, hogy felkértek minket, hogy adjunk elő pár számot. Azt mondták tök mindegy, hogy mit, csak az egyik banda az utolsó pillanatban lemondta a fellépést és így gázban vannak. Én meg voltam olyan jó fej, hogy elfogadtam az ajánlatot. Vagyis nem nagyon volt választásom, mert egyedül voltam, és konkrétan rám erőltettek.
- Hát, azért előbb megkérdezhettél volna minket is. - Lép oda Louis, El társaságában, aki szintén azt a ruhát
viseli, amit együtt vettünk. Gyönyörű. Odaintek neki, mire ő mosolyogva visszainteget.
- Jól van na, tudod, hogy egyedül milyen védtelen vagyok. - Játssza a szerepet Harry. - Jó, amúgy nem, csak most miért ne segítenénk nekik?
- Jó, igazad van, csak... - Néz rám Liam.
- Megleszek. - Bólogatok.
- Na látod. A csajok ellesznek. Szóval akkor tűzzünk is, az elején leszünk.
- Várjatok... Valami még hiányzik. - Gondolkozik el Niall, mire mindenki kérdőn néz rá.
- Jézusom. Hát Zayn! - Csapja fejbe magát Louis. - Hogy folyton késnie kell...
- Mindegy, menjünk, lányok majd mondjátok el neki légyszi, hogy mi a szitu. - Mondja Harry, és már el is viharzik, mire a többiek követik. Vagyis Liam még ott marad egy kicsit, tétovázik, aztán persze meggyőzöm, hogy rendben leszek, így ő is a többiek után siet.
Így Eleanorra maradok. Kicsit kellemetlen helyzet, legalábbis én nem tudom mit csináljak, így csak megyek utána, és leülünk a nézőtérre. Nézelődök jobbra-balra, amikor egyszer csak megpillantom a banda örökös későjét a távolban. Elkezdek neki integetni, de nem vesz észre, mivel pont beáll elénk egy kisebb csoport.
- Ott van Zayn, szerintem szólok neki. - Mondom El-nek, aki biztosít, hogy addig foglalja a helyem.
Gyorsan elindulok abba az irányba amerre legutóbb a fiút láttam. Egy halom emberen kell átvergődnöm magam, amíg végre újra meg nem pillantom, aztán... egy ajtón keresztül újra eltűnik. Utánasietek, már épp nyitnám ki, amikor az kivágódik.
- Aucs. - Tapogatom meg fejemet, amin máris egy pupli keletkezik, az ajtó miatt, ami természetesen telibe talál. A rajta bejövő srácnak szinte fel sem tűnik, hogy ott vagyok, megy tovább, mint aki jól végezte dolgát.
- Jellemző... - Bosszankodok, amikor végre átjutok azon a nyavalyás nyílászárón, aminek túloldalán máris elkezdem keresni Zaynt. Ismét kint vagyok az épület előtt, ami zsúfolásig van emberekkel, vendégek már alig szállingóznak, a legtöbben már csak kíváncsiskodók, és fotósok, akik amint megpillantanak egyből körém özönlenek. Nem hiszem el, hogy máris megjegyeztek maguknak! Na jó, ez azért egy kicsit rémisztő...
- Elnézést... - Mondom, és próbálnék átfurakodni közöttük, ami nem nagyon akar menni, mivel eléggé.. Rámenősek. - Bocsánat... - Próbálkozom újra, és most már komolyan kezdek megrémülni, mert egy csomó mindent kiabálnak felém. Azaz kérdezősködnek. Jó, azt hiszem inkább visszamegyek. Gondolom, aztán megfordulok, de a bejáratot teljesen elárasztották az érdeklődök, akik mindent megragadnak, hogy egy kis bepillantást nyerhessenek a bent zajló eseményre.
Ekkor valaki megragadja a karom, én pedig ijedtemben majdnem felsikoltok, de aztán megfordulok és ránézek arra a srácra aki kezemet fogja.
- Nyugi, csak segíteni akarok. - Mondja, és elkezd maga után húzni. Nem tudom, hogy jó ötlet-e vele menni, de azt tudom, hogy itt maradni biztos nem az, így végül követem, amíg vissza nem érünk az ajtó mögé, ahol az őr egyből beenged minket, amikor meglátja őt. Húha, vajon engem is visszaengedett volna? Nincs nálam semmi amivel azt tudnám igazolni, hogy én résztvevő vagyok, a táskámban van a jegy... De őt mégis beengedte... Csak így simán.
- Köszi. - Motyogom a srácnak, akit valójában csak most van időm jobban szemügyre venni. Az biztos, hogy nem ismerem. Mármint láttam már, de... - Hééé, várjunk csak! Te voltál az előbb aki fejbe csapott az ajtóval! - Jut eszembe.
- Hogy mi? - Kérdi értetlenül.
- Az előbb, amikor mentem ki. Te épp befele jöttél és nekem vágtad az ajtót! - Mutatok a fejemre, ahol feltehetőleg még mindig ott virít a púp. Mintha hirtelen megvilágosodna...
- Ne haragudj, nem vettelek észre. Kicsit dühös voltam... Amúgy mit csináltál egyedül ott kint?
- Kerestem valakit... Biztos ismered, Zaynt. Esetleg nem láttad? - Ekkor elkerekedik a szeme, és majdhogynem még egy lépést is hátrál.
- De, ismerem... És láttam is. És most is látom, mivel épp ott jön. - Mutat mögém, mire hátrafordulok, és Zayn értetlen képével találom szembe magam.
- Lucy! Te meg mit csinálsz itt... Vele? - Bök a mögöttem álló srácra.
- Én semmit. Csak téged kerestelek, és ő meg kimentett a fotósok hada közül. - Magyarázkodom.
- Micsoda nagylelkű... - Mondja Zayn gúnyosan.
- Na jó, ne kezdjük megint... Én inkább lelépek. - Mondja a srác.
- Várj, köszönöm. - Mondom.
- Szívesen, Lucy. - Mosolyog rám, mielőtt elmenne, Zayn pedig szinte felrobban. Ezek szerint nem jönnek ki túlzottan jól egymással.
- Ez meg mi volt? - Fordulok értetlenül a fiúhoz, amikor hirtelen eszembe jut, hogy már rég a többiekkel kellene lennie. - Tudod mit? Ez még várhat. Most nyomás a srácokhoz, fel kell lépnetek.
- Mi? Hát én erről nem is tudtam... - Mondja, mire elmagyarázom neki a dolgot, miközben visszaindulunk a nézőtérre, ahol elválnak útjaink. Én leülök El mellé, ő pedig siet a fiúkhoz.
Ez az egész annyira meseszerű. Mármint én most komolyan itt ülök és Jessie J fellépését nézem? Hihetetlen. Szinte az egész estét úgy élem meg, mintha egy filmben lennék, lefagyva figyelek mindent. Amikor a srácok következnek, akkor arcomon egy hatalmas mosoly terül szét és elképedve nézem végig, ahogy 3 számot elénekelnek. Az utolsó számnál elkapom Liam pillantását, aki rám mosolyog és a szöveget énekelve rám mutat. Egyből elvörösödöm, persze ezt most remélhetőleg senki nem veszi észre. Ezek után ismét úgy érzem, mintha csak... Lebegnék, és kívülről nézném azokat a dolgokat amik körülöttem történnek.
Miután a srácok végeznek, odajönnek hozzánk, persze én egyből Liam nyakába borulok. Hozzá fogok én valaha is szokni ahhoz hogy így énekel? Nem valószínű...
Egy percig nem unatkozom az est folyamán, a srácok mindenen elpoénkodnak, így a hangulat is nagyon jó. Valamint, dobpergés... Meg is nyerik a díjat amire jelölve voltak.
A győzelmet -mint utóbb megtudtam- mindig egy jó kis Mekizéssel ünneplik meg. Mit ne mondjak érdekes szokás, de persze én is benne vagyok, így egy darabig még a McDonald's vendégeit boldogítja vidám társaságunk.
Aztán végül hazamegyünk, és miután Liamtől elbúcsúzok egy amolyan *Kimondhatatlanulbüszkevagyokrád* csókkal, felkullogok a szobámba. Amint kinyitom az ajtót, azt hiszem szörnyet halok.
Reggel, amikor felkelek, majdnem kicsattanok az energiától, habár még csak 8 óra van. Jézusom. Mikor keltem én utoljára ilyen korán? Ez különös, hisz 2 után feküdtünk le, és elaludni is alig tudtam. Megrántom a vállam és besietek a mosdóba, gondolván Liam még egy ideig biztos nem kel fel, így gyorsan lezuhanyzom, felveszem már száraz farmerszoknyám és felsőm, feldobok egy enyhe sminket, majd megcsinálom a hajam.
Ezután mikor kilépek a fürdőből, hirtelen nem tudom mit csináljak. Felkelteni biztosan nem fogom, hisz olyan édesen alszik. Had pihenje ki magát, főleg, hogy tegnap őt is felébresztettem...
Végül úgy döntök elugrok egy boltba, és veszek valami reggelit. Nem is kell sokat sétálnom, a közelben találok egy kis közértet, így beugrom és veszek friss pékárukat, rágót, és természetesen csokit. Miközben az utóbb említett finomságok között válogatok, meghallom, hogy két lány susmorog a hátam mögött, így hátrapillantok. Látom, hogy egy újság van a kezükben, címlapon ismét velünk. De ez nem a tegnapi újság... Vajon meddig lesz ez még ekkora szenzáció? A lányok látva, hogy feltűnt, rólam beszélnek, egymásra néznek, és miután suttognak még egy sort, odamerészkednek egy autogramért. Én persze mosolyogva aláfirkantom a bulvárlapok címoldalát.
- Köszönjük, nagyon aranyos vagy. És kitartás, szerintem összeilletek Liammel. - Mondja végül egyikük.
Annyira szokatlan ez még nekem... Mármint, hogy mindenki ismeri a magánéletem... Hogy mindenki ismer engem.
- Köszönöm. És ti vagytok aranyosak. - Mondom ismét rájuk mosolyogva. - De csajok, sajnos most mennem kell, örülök a találkozásnak, Sziasztok. - Köszönök el tőlük. Jobban mondva inkább lerázom őket, mert őszintén szólva egy kicsit megrémülök. Egyszer találkoztam még csak rajongókkal, de akkor is ott volt velem Liam. És most egyedül vagyok, és ez az egész még új nekem, és... félelmetes.
Gyorsan a kasszához megyek, fizetek és sietek vissza hozzá. Az utcán már figyelem az embereket, és feltűnik, hogy páran felismernek, és izgatottan, vagy éppen kevésbé meggyőzően súgnak össze a hátam mögött. Óvatosan nézelődök, amikor egy csapat lány lerohan. A szívem a torkomban dobog, de csak mosolygok, aláírom a felém nyújtott papírfecniket, és beállok egy-egy képhez. Miután végre sikerül szabadulnom, sietős léptekkel elindulok a házhoz, és amikor odaérek, szinte becsapom magam mögött az ajtót. Zavartan pislogok párat, majd megkönnyebbülten felsóhajtok. Hát ezt még meg kell szoknom...
Liam még mindig alszik, így miközben elkezdem majszolni a kakaós csigám, fellépek telómról az internetre. Ezer éve nem voltam, és ezek után kíváncsi vagyok, hogy mi folyhat ott...
Tehát a helyzet a következő: Több 100.000 követővel gazdagodtam twitteren. Oké, rendben. Majd megszokom... Egyszer biztosan... Aztán megnézem az említéseimet.
@Lucy_Brenson Annyira aranyosak vagytok Liammel! Ne törődj senkivel, haters gonna hate... Szeretünk! <3
Egyenlőre fogalmam sincs, hogy egyáltalán kikkel kellene törődnöm. Azonban ez hamar megváltozik... Olvasva tovább a tweeteket, egyre gorombább és durvább megjegyzésekbe is botlom.
@Lucy_Brenson Nem értem mit eszik rajtad Liam. Sokkal jobbat is kaphatna, Danielle ezerszer jobb volt nálad...
Rendben. Még ezt is megemésztem... Igaz egy hatalmas gombóc kezd növekedni a torkomban, de... Rendben...
@Lucy_Brenson Hogy te modell? Ne nevettess már! Ennyi erővel minden jött-ment, sőt még én is elmehetnék modellkedni...
Jó, ezt nem bírom átugorni megjegyzés nélkül, muszáj reagálnom rá... Egy egyszerű "Én sosem mondtam hogy modell vagyok..." válasszal, én lezártnak is tekintem ezt az ügyet.
A következő pillanatban az értesítéseim megőrülnek, sorban kapom az üzeneteket, Retweeteket és kedvencnek jelöléseket. Most válaszolnom kellene nekik? Vagy mit tegyek? Tekintetemmel végigfutom az üzeneteket, és a torkomban lévő gombóc egyre jobban kezd szorítani, könnyeimmel küszködöm. Azért senki nem szeret magáról olyanokat olvasni, hogy "te egy senki vagy","bárcsak megdögölnél" és pár ennél még sokkal durvább dolog..
Ekkor hirtelen meghallok egy hangot a fejemben. Az első rajongónak a hangját, akivel találkoztam. A lányét, aki olyan kedvesen és őszintén elkezdett velem beszélgetni. Mielőtt eljöttünk tőlük, még valamit a fülembe súgott. "Csak csukd be az újságot, zárd be az internet ablakokat és nézz rá a melletted lévő fiúra. Ugye, hogy nem éri meg az utálkozókkal törődni, amikor ott van veled?" Kérdezte. Én akkor még nem igazán értettem, hogy miről beszélt, de azt hiszem mára értelmet nyernek szavai. És igen... Itt van, amiről apukám is beszélt. Lehet, hogy most összeomolva bőgnék egy sarokban, ha nem hallanám fejemben folyamatosan szavait. "Az egész életed meg fog változni! Most komolyan ezt akarod?" Kérdezte. Akkor elég volt csak rápillantanom Liamre, és tudtam a választ. Igen. Ezt akarom.
Így arcomon végiggördülő egyetlen könnycseppemet erőszakosan letörlöm, és veszek egy mély lélegzetet. Nem érdekel, hogy fáj amit mondanak, hisz nem ismernek. Nem tudnak rólam semmit. Csak féltékenyek, vagy szimplán csak rosszindulatúak. Nem fogok én miattuk búslakodni, amikor a lényeg tényleg nem az amit ők hisznek, hanem hogy itt van nekem Liam...
Így végül csak ennyit írok ki: "Srácok, köszönjük a támogatást, aranyosak vagytok. A rosszakaróimnak pedig üzenem, hogy: Boldog vagyok! :)"
Ezután kijelentkezek és elkezdek játszani a Subway Surf-fel. Na igen, ez az a rész, amit ők már nem látnak...
Nem tudom meddig játszhatom -az ilyenekkel mindig jól elütöm az időt- de egyszer csak egy kezet érzek meg derekam körül, mire arcomon egyből megjelenik egy hatalmas mosoly.
- Jó reggelt. - Mondja Liam egy puszit nyomva arcomra. - Azta, már ennyi az idő? Szerintem még életemben nem aludtam ilyen sokáig. - Lepődik meg ránézve az órára. Lassan fél 11 lesz.
- Én pedig már nem is emlékszem mikor keltem utoljára ilyen korán.. - Mondom nevetve.
- És mit csináltál eddig? Miért nem keltettél fel?
- Azért, hogy had pihenhesd ki magad. Egyébként elvoltam, elmentem boltba, felnéztem twitterre... A rajongóid üdvözölnek. - Mondom mosolyogva, bár látom rajta, hogy kiszúrja, mosolyom nem valódi.
- Mit csináltak? - Keményedik meg egyből arckifejezése.
- Semmit.. - Mondom. Aztán ránézek, és tudom, hogy nem veszi be. - Vagyis csak... Írtak pár dolgot, de nem számít, nem érdekel.
- Megint kezdődik. - Suttogja inkább magának, mint nekem. - Várj egy kicsit, mindjárt jövök. - Mondja és berohan a szobába.
- Okééé, én nem megyek sehova. - Rázom meg fejem nevetve.
Úgy 10 perc múlva vissza is tér, felöltözve, kocsikulccsal a kezében.
- Na mehetünk? - Kérdi.
- Igen, persze. - Állok fel értetlenkedve. Először arra gondolok, hogy biztos valami fontos elintéznivalója támadt, és haza akar vinni. - De... hová is? - Persze azért muszáj megkérdeznem...
- Hozzátok. Gondolom szeretnél átöltözni és ilyesmik... utána meg... Először is, ebédelni. Aztán.. Nem tudom. Akárhova. - Most ezt tényleg miattam csinálja? Nem hiszem el, hogy léteznek még ilyen srácok ezen a bolygón. Szorosan megölelem, utána pedig el is indulunk.
Lexy-ék háza előtt egy kicsit hezitálok. Semmi kedvem apu újabb fejmosásához, viszont muszáj átöltöznöm...Végül persze kiszállok a kocsiból és megpróbálok beosonni a házba. Természetesen ez nem sikerül. Amint belépek az ajtón, Alfa már rajtam ugrál, anyu pont akkor jön ki a konyhából, és ha ez mind nem lenne elég, még az esernyőtartót is felrúgom. Annyira jellemző...
- Szia Lucy. Várj, beszélni akarunk veled apáddal. - Mondja anyu, amikor elviharzok mellette a szobám felé. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért csak így szó nélkül ott hagyom, de most jelenleg épp haragszom rájuk... Igen rá is, mivel szinte meg sem szólalt, így gyakorlatilag elismerte, hogy apuval ért egyet...
Benyitok a szobámba, ahol öcsém fekszik az ágyon.
- Ümm. Hello tesó. - Köszön miközben felül. Arcán látom, hogy nem rám számított. Összehúzom a szemöldököm, de ezt most inkább ennyiben hagyom. A szekrényemhez megyek, ahol előkeresem kedvenc szoknyám és egy hozzá illő fehér felsőt, majd megparancsolom öcsémnek, hogy ne nézzen oda és fel is
veszem őket.
- Na itt is vagyok. - Lép be Ronnie a szobába.
- Szia. Hát te? - Kérdem meglepődve. - Azt hittem nem kedvelitek egymást. - Mondom tekintetemet ide-oda kapkodva közte és tesóm között.
- Én ezt nem mondtam soha. De amúgy csak beszélgettünk. Tegnap nem volt jobb társaságom, ugyebár, így rákényszerültem.. - Mondja Ronnie, megrántva vállát, tesóm pedig helyeslően bólogat. Nem tetszik ez nekem... Mindegy, majd később foglalkozom vele. Gyorsan még berohanok a fürdőbe, elkészülődöm, aztán futok le -persze óvatosan, szigorúan csakis a korlát mellett- a lépcsőn. Az előszobában majdnem bele is szaladok... Liambe? Mi? Miért jött be? Azt hittem a kocsiban vár meg... Nem akarom, hogy apu megint előtte veszekedjen velem, így tekintetemmel azt sugallom neki, hogy menjünk el innen, de minél előbb.
- Kicsim. - Késő... Anyu belekezdett, akkor innen már nincs menekvés. - Szóltunk Liamnek is, szeretnénk beszélni veletek.
- Nem volt elég a tegnapi? - Kérdem a lehető leggorombábban. Bár anyu már ismer annyira, hogy tudja nem vagyok valami haragtartó típus, így elmosolyodik..
- De elég volt.. Épp erről akarunk beszélni veletek. Légyszíves Lucy. - Kérlel. Persze én nem tudok neki nemet mondani, így leülök az asztalhoz, Liam pedig helyet foglal mellettem. Apu is megérkezik és megkezdődik a beszélgetés, ami nagyjából annyiból áll, hogy bocsánatot kérnek és elmondják, hogy azt kezdek az életemmel amit akarok, még ha ők ezzel nem is értenek teljesen egyet, meg hogy én mindig is az ő kislányuk leszek, és hogy ők csak a legjobbat akarják nekem. És ha nekem így a jó, ők annak is örülnek, és támogatnak és... Nagyjából ennyi.
Nem is tudják, hogy nekem most mennyire szükségem volt erre a beszélgetésre, meghatódva hallgatom végig a szónoklatukat, végül pedig apu nyakába borulok. Nem vagyok jó a durcizásban, könnyen megtudok neki bocsájtani, hisz ha jobban végiggondolom érthető, hogy miért akadt ki. De annak viszont mérhetetlenül örülök, hogy végre rájött, nekem mennyit is jelent ez a kapcsolat. Boldogan nézem, ahogy Liamet is megöleli, és elkezdenek beszélgetni. Anyu persze egyből mondja, hogy maradjunk ebédelni is, amit így most már örömmel elfogadunk. Mikor mindenki összegyűlik az asztalnál, Lexy is megjelenik, akire rámosolygom. Mintha már ezer éve nem beszéltünk volna, muszáj lesz majd beiktatnunk egy közös, csajos programot... Jézusom! De jó, hogy eszembe jutott. Ma Eleanorral megyünk vásárolni.
- Lexy. Nem lenne kedved eljönni velünk ma shoppingolni? - Kérdem. - Persze Ronnie, rád is vonatkozik a meghívás. - Teszem gyorsan hozzá, mielőtt sértődés lenne a dologból.
- Nem, én ezt most inkább kihagyom. - Mondja Ronnie. Ez meglepő. Ronnie nem akar vásárolni? Beteg lenne esetleg?
- Hát én igazából ráérek... - Felel Lex is.
- Tökéletes, akkor ma csajos nap! - Mondom. Aztán észbe kapok, és Liamre nézek. - Nem baj? Vagy végül is... - Kezdek el egyből agyalni, hogy hogyan is oldhatnám meg ezt a helyzetet.
- Nem, dehogyis. - Szakít félbe. - Akkor mi meg bevezetünk valami fiús programot a srácokkal. - Mondja mosolyogva. Lehet, hogy jobb is, hogy így alakult, nem kell folyton egymás nyakán lógnunk, az semelyikünknek sem jó.
Hamar elérkezik a délután, mivel most már anyuék is felszabadultan társalognak Liammel, és látszik rajtuk, hogy érdeklődnek.. Legalábbis próbálkoznak. De a lényeg, hogy már nyitnak felé.
Eleanorral azt beszéltük meg, hogy a bevásárlóközpont előtt találkozunk, és mivel ez a hely pont arrafelé van, amerre Liam lakik, így ő elugraszt minket.
Nem kell sokat várnunk El-re, aki lassan meg is érkezik 2 lány társaságában. Gyorsan bemutatkozunk egymásnak, így hamar kiderül, hogy az egyik, szőke hajú lány, Zayn barátnője, Perrie. Első ránézésre nagyon szimpatikus, és aranyos. Remélem vele is jól kijövünk majd. Ezek után belevetjük magunkat a ruhák, cipők és kiegészítők tengerébe, és erősen vadászunk a leárazásokra.
Így történhet, hogy kemény 4 órás shopping körutunk végére, 2 csodaszép ruhával, egy cipővel és pár kiegészítővel leszek gazdagabb. Ha ezért nem is, a jó társaságért már megérte eljönni. Fantasztikusan érezzük magunkat, és hihetetlen sokat nevetünk. Szerencsére itt nem találkozunk sok rajongóval, de páran így is akadnak akik odajönnek. Persze nem arról van szó, hogy zavarnának, de azért elmém egy kis része állandóan emlékeztet a twitteres incidensre. Próbálok velük kedvesen és nyitottan viselkedni, és nem arra gondolni, hogy lehet, hogy épp közülük való az az ember, aki olyan visszataszító dolgokat írt nekem. Nem ítélhetem el őket, pár rossz természetű társuk miatt, hisz olyan aranyosak, annyira tudnak örülni egy kedves szónak vagy egy aláírásnak. Lexy először még kissé távolságtartó, ez az egész őt is sokkolja egy kicsit, de a nap végére már ő is feloldódik.
Végül nagy nehezen elköszönünk a csajoktól, akik ezek után még mennek valahova bulizni, és minket is magukkal hívnak, de én örülök ha egyáltalán hazajutok, annyira fájnak a lábaim és annyira fáradt vagyok.
Így végül lassan elindulunk, miközben mindent átbeszélünk Lex-el. Már annyira hiányzott, nagyon jó vele egy kicsikét beszélgetni. Rá mindig számíthatok, így most is figyelmesen végighallgat, miközben elmesélem neki a tegnapi dolgot, ahol egyébként ő nem volt jelen, mivel a volt osztálytársaival volt valami programja, vagy mi. Mire hazaérünk, már ő is tud minden apró kis részletet, és én is egyre biztosabb vagyok a dolgomban, mivel ő is azt tanácsolja, tartsak ki, majd egy idő után sokkal könnyebb lesz. Nagyon remélem, hogy igaza van.
Otthon a divatbemutató után -ami persze elmaradhatatlan egy ilyen eredményes vásárlás után- felkapjuk a pizsinket, és filmeket nézünk. Tipikus csajos este, de ez így pont tökéletes.
És mivel kiderül, hogy amíg a szüleim itt vannak, én tesómmal alszom, Lexy pedig Ronnieval, így egész este fent lehetünk, mivel tesóm épp a környéket térképezi fel, és őt ismerve nem jön egyhamar haza. Egyébként gyanítom, hogy Ronnie is vele van. Mondjuk nála jobb idegenvezetőt nem is nagyon kívánhatnék, az utóbbi pár hét alatt sikerült úgy megismernie a környéket, mint a tenyerét. Legalábbis a legmenőbb szórakozóhelyeket biztosan. És a tesómnak ez most pont kapóra jön. Ilyen téren hasonlítanak egymásra. Mind a ketten élnek halnak a szórakozásért. Hát én szívesebben elfilmezgetek itthon Lexyvel, de hát ők tudják...
Hajnali egy körül esünk be az ágyba, ekkor lesz rajtam teljes mértékben úrrá a kialvatlanság és fáradtság. Azonban mielőtt elaludnék azon kapom magam, hogy mosolyogva egy One Direction számot énekelgetek.
Ez a szám már első hallásra megtetszett, de a mondanivalója csak most jutott el igazán hozzám. Azt hiszem a nap tanulságaként elkönyvelhetem, hogy nem az a fontos, hogy mit gondolnak, vagy mondanak rólad az emberek, hanem csakis az amit te érzel, és tudsz. Hogy milyen ember is vagy valójában. Akkor meg pláne ne törődj velük, ha van melletted valaki, akire mindig számíthatsz, aki tiszteli a döntéseidet, aki megért, akit szeretsz.
- Ümm. Hello tesó. - Köszön miközben felül. Arcán látom, hogy nem rám számított. Összehúzom a szemöldököm, de ezt most inkább ennyiben hagyom. A szekrényemhez megyek, ahol előkeresem kedvenc szoknyám és egy hozzá illő fehér felsőt, majd megparancsolom öcsémnek, hogy ne nézzen oda és fel is 