3. fejezet

-3-

- The party's ending but it's now or never -

"Hát... Te is hiányzol. De komolyan. Amúgy jó kis buli lehet. ;)"
Ezen tökre ledöbbenek, és egyből el is vörösödöm, bár remélem ebben a félhomályban senki sem látja. Atyaég. Most komolyan ezt írta? Úristen. Bár lehet csak illendőségből, mert hát azért ha valakinek ilyet mondd az ember, arra ugye illik válaszolni. És hát azért azt mégsem írhatja, hogy: Bocs.. Te nem.

Még mindig pironkodva, oldalba böködöm Lexy-t, és odasúgom neki, hogy jöjjön el velem a mosdóba -mivel talán itt az a legcsendesebb hely. Látszólag még örül is neki, hogy végre egy kicsit megszabadulhat ettől a társaságtól.

Elnézést kérünk, és gyorsan le is lépünk. 

Ott megmutatom neki az üzeneteket, mire az ő reakciója is csak ennyi:

- Hűűűűűha. 

- Hát igen... Most ez szerinted...

- Igen, szerintem tényleg azt akarja jelenteni, hogy hiányzol neki. - Mosolyog rám tök őszintén. - De aranyos. - Teszi még hozzá.

- Aha... - Értek egyet, és.. Ah, már megint ez a hülye vörösödés... - Csak.. Nem korai még ez? Mármint, most hiába Ronnie írta, de igazából... Már szívesen találkoznék, meg beszélnék vele...

- Tehát hiányzik. - mondja ki helyettem is Lex.

- Igen, azt hiszem...

- De, hogy korai lenne-e?

- Aha... Hiszen, basszus! Még csak egyszer találkoztunk.

- Igen, egyszer találkoztatok... De mióta is ismered? - Kérdi.

- Hát... Már elég régóta. Lassan fél éve. - És már akkor is minden szombaton arra vártam, hogy had beszélgessek vele... Teszem hozzá magamban, ezzel eloszlatva minden kételyemet. Felpillantok Lexyre és elmosolyodom.

- Na látod... - Mondja ő is mosolyogva.

"Bizalmas" beszélgetésünknek egy csapat vihogó lány bevonulása vet véget.

- Lassan ki kellene mennünk... - Mondom, nem túl lelkesen, nagyot sóhajtva.

- Hát igen. Bár én komolyan mondom, hogy jobban érzem magamat veled itt ebben a klotyóban, mint velük ott kint.

- Oh, hidd el, én is. - Mondom nevetve.

- Jajj, várj! - Kapom el Lex kezét, aki már indulna is ki. Erre ő érdeklődve rám pillant. - Mit írjak neki vissza?

- Hát... Amit érzel. Vagy... mit tudom én. - Nevet fel ismét.

- Mekkora bölcsességek. - Nevetek vele együtt.

Gyorsan bepötyögöm, hogy:

"Nem rossz, de lehetne jobb is... ;) Mikor jössz már végre haza? - Remélem érti az "enyhe" célzást.

Majd mivel tudom, hogy Ő egyből válaszol is, így még egy percig némán várakozunk a válaszra, majd gyorsan meg is nézzük, és vihogunk, mint az idióták, látva hogy értette. A lányok akik bejöttek furcsán néznek ránk -holott ők is ugyanígy vonultak be- majd szerencsére el is mennek.

"Hahaha. :) Még egy hét... De utána valamikor találkozhatnánk. Már a fiúk is nagyon meg akarnak ismerni. Arra gondoltunk, hogy jó lenne egy buli nálam. Na, mit szólsz?"

- Írd, hogy oké, meg, hogy te is meg akarod őket ismerni. - Megfogadva Lex tanácsát
bepötyögöm:

"Tökre benne vagyok. Én is szívesen megismerném őket. Sokat hallottam már róluk. Tényleg, egyébként most mit csináltok?"

Válasz:

"Nem sokat.. Gépezünk, tévézünk, eszünk és hülyéskedünk. Csak a szokásos. És ti? Nem buli van?"

- De, még mennyire...

"Hát, elvileg de, csak... Ne röhögjetek, de most pont egy WC-ben dekkolunk. Megszöktünk Ronnie elől. Bár lassan mennünk kellene... Éljen a buli!"

Válasz:

"Haha. Izgalmas lehet... Na jó, menjetek csak. Jó szórakozást. Vagy valami olyasmi.. Majd holnap dumálunk. Sziasztok. :)"

Írok neki még egy utolsó SMS-t:

"Köszi. Nektek is! Szia. :)"

Ezután egymásra nézünk barátnőmmel, és csak nevetünk. Most igen feldobták az eddig nem túl szerencsés napomat.

- Na jó, de tényleg menjünk. - Mondom, és kilépünk a mosdóból.

Mondanom sem kell, ezek után a buli már csak úgy... van. Semmihez nincs kedvem, csak ülök és beszélgetek Lexyvel, valamint örülök neki, hogy Ronnie-nak jó kedve van. Bár lehet csak az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, de sebaj...

Éjfél után,  olyan 1-2 óra körül, valahogyan -végre- hazaérünk, persze Ronnie-t alig lehetett elcibálni, de még így is megadja a telefonszámát az összes fiúnak... És végre bedőlhetek a puha meleg ágyikómba, amit már alig vártam.

A következő egy hét alig akar eltelni -ez mindig így van ha az ember már nagyon vár valamit- bár ettől
eltekintve azért egészen jól telik. A csajokkal sokat viccelődünk, nevetünk, sok közös programot szervezünk, sőt még Peterrel, Lexy apukájával is elmegyünk kirándulni. Egyik nap közösen elmegyünk várost nézni, ahol megnézzük az összes nevezetességet, melyek közül természetesen a London Eye a kedvencem. Valami csodálatos onnan a kilátás, imádom. Egy másik nap elmegyünk egy állatkertbe. Az állatkerteket mindig is szerettem, így ez most sincs máshogyan. Odavagyok az állatokért. Aztán a lányokkal párszor ellátogatunk a Starbucksba is, ami azt hiszem már hivatalosan is a kedvenc helyem a belvárosban. És a kedvenc sütim az a csokis izé, amit még Ő mutatott. Hmm. Az valami mennyei.

Pénteken már alig lehet velem bírni, tiszta extázisban vagyok, alig várom, hogy találkozhassak a fiúkkal. Szombatra beszéltük meg a bulit, de előtte lesz még egy ebédem az egyikükkel...

Ronnie-nak nem szóltam erről az egészről. Jó, tudom, hogy ez szemétség, de ha ő valahol felbukkan akkor ott onnantól kezdve minden róla szól. És én ezt most nem akarom. Lexy-t pedig hiába próbálom rábeszélni, hogy jöjjön el velem, nem megy. Azt mondja, hogy nem akar zavarni, meg hogy nem akar nyűg lenni a nyakunkon, és ilyenek.. Hiába mondom neki, hogy ez hülyeség, nem tudom meggyőzni. Így végül szombaton egyedül indulok el a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyre.

Mivel azt mondták, hogy csak egy egyszerűbb buli lesz, így nem akarok nagyon kiöltözni, Lex segítségével kiválasztok egy egyszerűbb nyári ruhát. Ha Ronnie most itt lenne, biztos nem engedne így el. Bűntudatomat, amiért nem szóltam neki, azzal próbálom egy kicsit enyhíteni, hogy most úgy is nagyon el van foglalva a pasizással... A fiúkkal a buli óta össze van nőve, van, hogy ott is alszik náluk -például ma sincs itthon-, és ki tudja miket csinálnak. Inkább bele se akarok gondolni... 

A hajamat kivasalom, mivel tudom, hogy Ronnie úgyis rábeszélne, viszont elől a szemembe lógó tincseket feltűzöm egy hullámcsattal... Amitől totál ki lenne akadva.

És befejezem végre már ezt a "Mi tetszene Ronnie-nak és mi nem" témát. Igen, tudom, ez az egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy mindig próbálok megfelelni mások elvárásainak. Az ilyen pillanataimban elég csak a csuklómra pillantanom, ahol egy tetoválás azt mutatja, hogy: 'Szeresd önmagad.' Ezt még a nehéz korszakomban csináltattam, a mamám halála után, akit nagyon szerettem. Nem is kell mondanom, hogy a szüleim alig akartak belemenni. De most itt van, és abszolút nem bántam meg. Szeresd önmagad!

Így bátran oldalra csatolom hajam, aztán feldobok egy alapsminket, és már futok is, mivel meghallom a taxi dudálását.

Alig várom már, hogy odaérjünk az étteremhez. Megbeszéltük, hogy mindegy melyikünk ér oda először, bent találkozunk, így amikor odaérünk bemegyek, és tekintetemmel végigpásztázom a helyet. Végül meg is pillantom...

2. fejezet

- 2 -

- This is how I feel -

- Jajj csajok, én olyan rossz ember vagyok... - Mondom, még mielőtt bármibe is belekezdenék.

- Miért? - Értetlenkednek.

- Azért... Mert... Hát mert jó fejnek tartom... és... és hát tetszik is. - Makogok össze-vissza, majd eltakarom arcomat a kezeimmel.
- Ne vicceljél, Luc. Ezért miért lennél rossz ember? - Kérdi értetlenül Lexy.
- Hát mert... Nem tudom. Adam... Még csak most szakítottunk. És...
- És? És akkor álljon meg az egész világ? Lucy, ne nevettess. - Így Ronnie. - Amúgy is. Megcsalt az a kis... 
- Ne! Inkább ne mondj semmit. - Mondom, már nevetve.
- Na jó, de mesélj már! - Sürget, visszatérve a számára érdekesebb témára..
- Oké. - Adom meg magam, majd az elejétől a végéig elmesélem ezt a csodás napot. 

- És azt mondta, hogy majd ír. Minden nap. - Fejezem be a sztorit.
- Wow. Mekkora jó fej. - Tipikus. Mi más is lehetne Ronnie reakciója?
- Hát igen... És figyelmes, kedves, aranyos, vicces...
- És bla-bla-bla. Tudjuk-tudjuk, már párszor elmondtad.
- Elmondtam volna? Bocsi... - És egyből olyan vörös leszek mint a rák. Mint általában mindig, ha elszégyenlem magam, vagy zavarba jövök...
Miután a témát még vagy ötször átrágjuk, Ronnie felveti, hogy a hétvégén elmehetnénk egyet bulizni, mert mivel mióta megérkeztünk, még szinte sehol sem jártunk. Már majdnem két hete itt vagyunk Londonban, a barátnőmnél Lexynél és az apukájánál. Na jó, igazából rokonom, de elég távoli, és nagyon jó barátnőm is, szóval, igen, egyszerűbb ha azt mondom, hogy a barátnőméknél. Az egész utazásos ötlet onnan jött, hogy kaptam egy levelet Lex-től, amiben megkérdezte, hogy lenne-e kedvem náluk tölteni a nyarat, mivel pár évvel ezelőtt, azaz ha nem tévedek, 4 évvel ezelőtt ő is ott volt nálunk egész nyáron. Akkor elég nehéz időszakon ment keresztül, elvesztette az anyukáját és a két testvérét egy autóbalesetben. És olyan törékeny, és sérülékeny volt, hogy úgy éreztem mindentől meg kell védenem, vigyáznom kell rá. Ekkor nagyon megszerettem őt. Azóta -mostanáig- nem nagyon ápoltuk a kapcsolatunkat, de minden megváltozott ez után a levél után. Mindig is az egyik legnagyobb álmom volt, hogy egyszer majd eljutok Londonba, ami valójában szülőhazám is. Igen, apukám Angliából származik, és én is itt születtem, de mivel ugye édesanyám viszont magyar, és nem tudott itt élni, valószínűleg a honvágya miatt, így visszaköltöztünk Magyarországra. Én ekkor lehettem olyan 1-2 éves, szóval semmire nem emlékeztem ebből a gyönyörű városból. És mivel édesapám szülei már nem élnek, valamint egyke, így okunk sem nagyon volt visszajönni, mivel közeli családtagjaink már nem éltek itt kint. De most végre itt vagyok, és úgy érzem, mintha egy álomban lennék, a saját álmomban.
Eléggé elkalandoztam, Ronnie térít magamhoz, aki gyengéden megrázza a karomat, és még egyszer megkérdezi amit az előbb gondolataimtól nem hallottam.
Igazából nekem semmi ellenvetésem nincs a buli ellen, mert ugyebár ez volt a kérdés, így beleegyezek egy szombati partyba.

A hét hamar eltelik, nagyon sokat nevetünk és hülyéskedünk a csajokkal, akik még mindig bőszen próbálják elterelni a figyelmemet Adamről, akinek az emlékétől -hiába akarok már nagyon- még mindig nem tudok szabadulni. Ő volt életem első nagy szerelme, és ezen már nem tudok változtatni... Próbálnak inkább a másik fiú irányába terelgetni, akivel mostanában egyre jobban leszünk, minden nap sms-ezgetünk, sőt van olyan is, hogy 10-20 perceket beszélünk telefonon. Hát igen. A kártyámról a pénz eléggé ütemes tempóban fogy, még így is, hogy legtöbbször Ő hív...

Hamar elérkezik a Szombat is, valamit a buli, amit Ronnie már alig vár.
Az este előtt nagy a hajtás az előkészületekkel, mindenki lezuhanyzik, hajat mos, majd utána kiválasztjuk a ruháinkat. Ronnie kikötése az, hogy mindenképpen ruha, azaz dressz legyen... 
Én nem szeretek kihívóan öltözködni -és nem is szoktam- Így most sem teszek máshogy, felveszem kedvenc virágmintás ruhámat, amit imádok, de kihívónak abszolút nem nevezhető. Kiegészítőnek pedig felveszem azt a karkötőt, amit tegnap kaptam.

Lexy is követi a példám, ő is egy egyszerűbb darab mellet dönt, de Veronika... Hát ő még mindig tartogat meglepetéseket, tizenakárhány év ismertség ide vagy oda... Egy rövid -értsd: nagyon rövid- pánt nélküli fekete ruha van rajta, ami az én szememben tipikusan az a fajta ruha, ami máson tetszik, de én az életben nem venném fel. Hogy is mondjam... Túl kihívó. :)
- Hú csajszik. Így az életben nem pasiztok be. - Ez annyira Ronnie-s. 
- De ahogy elnézem, te viszont már 10 percen belül... -Kacsintok rá tréfálkozva. Válasza csak egy szemforgatás.
Gyorsan még megcsináljuk a hajunkat, amivel én semmit nem akarok kezdeni, de Ronnie rábeszél, hogy vasaljuk ki, majd utána mindannyian feldobunk egy lazább sminket. Természetesen, már aki lazábbat... Hogy ki az az egy kivétel aki nem csak lazán sminkel, na az említésre sem méltó, eléggé egyértelmű...
Miután mindenki elkészült, nekivágunk az éjszakának.

Mivel Lex tud egy jó helyet a közelben, így végül úgy döntünk, hogy oda megyünk. Stoppolunk egy taxi-t amivel 10 percen belül már ott is vagyunk ennél a bizonyos klubbnál.
Kívülről semmi extra, de belül viszont nagyon elnyeri tetszésemet a hely. Modern és eléggé tágas, bár még így is zsúfolásig van emberekkel.

Ronnie természetesen egyből táncolni akar, így betolakszunk a tánctér közepére, aztán egy kevés tánc után, miért is ne? Észrevesz pár "cuki" fiút a bárnál, így követjük, míg ő töri az utat odáig. Nekem végül is aztán oly mindegy, nem igazán van kedvem ehhez az egészhez, legalább akkor már ő had érezze jól magát.
A bárhoz érve persze a fiúk közelébe áll és kér mindhármunknak valami 'üdítőt' amibe majdnem bele is fulladok, mert én kis naív komolyan azt hittem, hogy üdítőt kért, így majdnem az egészet le is húzom egyszerre. Hát természetesen egyből el is kezdek fulldokolni.
- Lucy, ne már. Ez totál ciki.
- Basszus Ronnie, nem tehetek róla. Nem erre számítottam.- Nyögöm ki nagy nehezen, még mindig köhögve, és szédülve, mivel a pia egyből hat. Fogalmam sincs, hogy mi ez, de valami jó tömény az biztos. Nem szoktam inni. Vagy legalább is nagyon ritkán. Én az a fajta lány vagyok, aki alkohol nélkül is jól tudja érezni magát.
- Na jó. Add ide a mobilod. - Mondja sietősen, látva, hogy a fiúk eddig nem nagyon hederítettek ránk.
- Mi? Miért? - Kérdem értetlenül.
- Na, légyszi. Csak add már ide. - Mondja, mire még mindig értetlenkedve előkotrom táskámból a telefonomat -ami persze legalul van...- majd átnyújtom neki.
- Bocsi... - Megy oda a nekünk háttal álló sráchoz, és megböködi a vállát, mire az hátrafordul és elég látványosan végigméri. - Tudnál rólunk készíteni egy képet? -Kérdi ide-oda illegve.
- Hogyne. - Mondja a srác egy ezer wattos mosoly kíséretében, majd ránk néz.
Ronnie odajön hozzánk, befurakszik közénk, majd átkarol minket és vigyorog ezerrel. Már villan is a vaku.
- Ezer köszönet. -Tipeg vissza megint hozzá. A srác természetesen ezek után meg akar hívni minket egy italra, amit mi Lex-el udvariasan elutasítunk, ellentétben Ronnieval. Majd a következő fázis jön, meginvitál minket a társaságukba, amit Ronnie szívesen el is fogad, és gyorsan le is dobódik mellé. Megtörténik a bemutatkozás is, Tylernek hívják. Én még egy szót nem beszéltem vele -nem is áll szándékomban, nem tudom miért.. Nem túl szimpatikus- de miután bemutatkozom én is, elmosolyodik. Ronnie-ra inkább rá sem nézek.. Körülbelül a szemével megtudna gyilkolni.
Könnyű csacsogás kezdődik, Ronnie nyomul ezerrel, mi pedig kétségbeesett pillantásokat váltunk Lexy-vel, amikor szerencsére csipog a telefonom. Ő az. Olvasva az üzenetét végig vigyorgok, ami egyből feltűnik Ronnie-nak, és amit nem hagyhat szó nélkül.
- Oh, csak nem a lovagod az? - Kérdi felhúzott szemöldökkel.
- Van barátod? - Kérdi egyből érdeklődve Tyler. Aha. Már értem. Szóval az egész csak erre ment ki. Hogy Tyler megtudja, hogy nekem... hogy mit is?
- Nem... Nincs. Vagyis... Csak egy jó barát. - Motyogom.
- Hé, miért nem küldöd el neki a képet amit Ty készített? - Hű már becézi is...
- Hát... Nem tudom.
- Na Lucy! Add ide a telód.- Kapja ki azt kezemből a szóban forgó tárgyat, majd egy: "Hiányzol xx" -üzenet mellékletében már el is küldi a képet.

Én forgatom a szememet majd visszaszerzem a mobilom, és eldöntöm, hogy gyorsan írok neki, hogy csak Ronnie szórakozik, amikor már meg is kapom a választ...