2012. október 22.

9. fejezet

-9-

- No more fears, no more crying -


Amint kilépek természetesen egyből minden szempár rám szegeződik.
- Nézd, sajnálom… Nem akartam bunkó lenni, csak vicceltem, nem gondoltam komolyan. Én már csak ilyen vagyok. – Mondja a srác, akit Liam az előbb Louisnak szólított, majd halványan elmosolyodik. – És… Sajnálom, ami történt veled. – Mondja már komolyabb arckifejezéssel.
- Szerencsére semmi komoly. – Mondom, majd leülök az ágyra Liam és a másik fiú közé. – Csak azt sajnálom, hogy így kellett találkoznunk. Egyébként, ha valaki nem tudná még, Lucy vagyok. – Mosolyodom el.
- Nem volt ez olyan rossz fogadtatás. – Mondja a mellettem ülő fiú mosolyogva. – Amúgy Harry.
Nem tudok nem mosolyogni. Valamint – természetesen – egyből el is vörösödöm, visszagondolva az emlékre.
Liam átnyúl mögöttem, és tréfálkozva meglöki a fiút, aki hangosan felnevet. Örülök a jókedvüknek, ez rajtam is segít egy kicsit.
- Csak az a vágás ne csúnyítaná el azt a gyönyörű arcodat... – Mondja Louis.
Mi? Gyönyörű arcomat? Direkt csinálják ezt velem?
- Tényleg. Le kellene fertőtleníteni. Azért hoztam a piát. – Mondja Liam, és ezzel gyorsan el is kezd készülődni, azaz önt belőle egy keveset egy papírzsepire. – Hát ez most eléggé csípni fog…
- Nyugodtan megfoghatod a kezem. – Mondja Harry egy féloldalas mosollyal. Ezen megint csak mosolyogni tudok, és a helyett, hogy megfognám a felém nyújtott kezét, Liam keze után nyúlok, aki először meglepetten néz rám, utána elmosolyodik, és összekulcsolja ujjainkat. Hatalmasat dobban a szívem.
- Készülj. – Mondja Liam, mire én behunyom szemem és várom a csípő érzést. Ami természetesen jön is, hamarabb, mint vártam. Összeszorítom a fogaimat, de még így is felszisszenek, amikor elkezdi törölgetni arcomat a zsepivel.
- Na, kész is. – Mondja, mire lassan kinyitom a szemeimet és lazítok a szorításon, mivel szerintem szegénynek már lassan a vérkeringését is elállítom a kezében.
- Jól van skacok, szerintem mi most húzunk innen, magatokra hagyunk titeket. Beszéljetek meg mindent, meg… A többi. – Mondja Niall. – Nem tudtok a környéken egy jó szórakozóhelyet?
- Van ez az új klub. Most nyílt. Állítólag elég jó. Valaki járt már ott? – Kérdi Louis.
- Aha, én már voltam ott. – Nézek rá Liamre, mivel arra az estére szerintem Ő is emlékszik, holott nem volt ott. Azon a napon derült ki, hogy kezdünk komolyabban érdeklődni egymás irántam, csupán csak barátságnál. Valamint ott ismertem meg Tylert is. Ami ma már nem épp egy kellemes emlék… - Tényleg elég jó hely.
- Király. Akkor mi már nem is zavarunk tovább. Tiétek a lakás. – Mondja Harry, szemöldök húzogatva, aztán kivonulnak a szobából, Liam pedig kikíséri őket, a többi emberrel együtt, akik nem igen tűnnek bánatosnak, hogy el kell hagyniuk ezt az eddig nem túl pörgős bulit.
Miután mindenki lelépett visszajön hozzám a szobába, és leül mellém.
- Szerintem… Nekem is haza kellene mennem. Gyalogolnom kellene, de ha felhívnám Lexyt biztos kijönne elém…
- Nem, ne menj el… Mármint, nem akarom, hogy... Elég sok mindenen mentél már így is keresztül... Miattam. – Mondja lesütött szemekkel.
- Nem! Nem miattad volt. Nem a te hibád. – Nyúlok kezei után, amiket idegesen tördel. Amikor megfogom kezeit felpillant rám, egyenesen belenéz gyönyörű barna szemeivel a szemembe, és én majdnem elájulok.
- Hát… Szerintem akkor sem jó ötlet ilyenkor sétálgatni. Szóval esetleg itt maradhatnál. Ne értsd félre, én nem… Nem akarok semmit, csak.. féltelek.
Ismét belenézek szemeibe, és tudom, hogy igazat mond. Látom. Annyira jó érzés tudni, hogy valaki igazán törődik veled, nekem erre most annyira szükségem van. Erre nem tudok semmit válaszolni, így közelebb hajolok hozzá és adok neki egy puszit... A szájára!?
Jézusom. Nem tudom mi van velem. Azt hiszem, kezdek… szerelmes lenni. Vagy már az lennék?
- Azt hiszem igazad van. 
Ő erre közelebb húz és… Megcsókol. Igen. Itt a válasz előző kérdésemre. Már fülig szerelmes vagyok.
Az egész estét végigbeszélgetjük, nem érdekel, hogy hulla fáradt vagyok, egyszerűen csak jó vele beszélgetni. Hosszú, fárasztó nap volt ez a mai, valamint egy rossz emlékem is fog fűződni hozzá, de egyben lehet ez életem legszebb napja is, mivel annak az embernek a karjai között aludhatok el, akire tudom, hogy bármikor számíthatok.

8. fejezet


-8-
But here I am asking you for one more chance

A történtek után nem igen van kedvünk visszamenni, bulizni, így beosonunk Liam szobájába, Andy fedez minket, aki nem meglepő módon egyedül tért vissza, nem találta meg Tylert…
- Gyere, ülj le. – Ültet le azonnal az ágyára Liam, ő pedig leguggol elém, és elkezdi fürkészni az arcomat.
- Nem olyan vészes. – Mondom, bár még nem láttam a sebet, de azt már érzem, hogy a vérzés elállt.
- Hát nem tudom, szerintem azért egy doki megnézhetné. Be kellene mennünk a…
- Kérlek csak azt ne! Kérlek!
- Jó, nyugi. – Fogja meg a kezem. – Ha nem akarod, nem kell. – Mondja, pontosan ugyanazzal a hangsúllyal, ahogyan a szülők beszélnek a kisgyerekeikhez, mivel félnek, hogy azok mindjárt kiverik a hisztit. Itt is hasonló a helyzet, csak szerintem Liam attól tart, hogy nemsokára idegösszeroppanást kapok, vagy valami ilyesmi…
- Köszönöm. Én… szerintem egy kicsit megmosakszom, meg rendbe szedem magamat. Rendben? Te nyugodtan menj csak ki a többiekhez. Végül is te vagy az egyik házigazda…
- Nem, dehogyis. Nem hagylak itt. Amíg a fürdőben leszel, én hozok valami fertőtlenítőt meg kaját oké? De jövök is vissza.
Bólintok.
- Zuhanyozz le, vagy vegyél egy fürdőt, vagy akármi, ami jól esik. Tiszta törölközőket találsz a szekrény tetején. Ha bármi kell, szólj oké? Mindjárt itt leszek. Sietek. – Mondja már el vagy ezredszerre. Látom rajta, hogy valóban aggódik értem. Ez nagyon jól esik. A lelkemet eddig ölelgető hidegséget most kezdi felváltani valami melegebb. Valami jobb.
Miután kilép a szobából, én is feltápászkodom az ágyról, és besietek a fürdőbe, ahol magamra zárom az ajtót, és bár félek attól, hogy mit fogok látni, legelső dolgom mégis az, hogy belepillantok a tükörbe. A látvány, ami elém tárul, rosszabb, mint gondoltam. A homlokom bal oldalán egy elég hosszú vágás éktelenkedik, de nem tűnik mélynek, azonban így is félelmetes, mivel mindenhol vér van. A ruhámon, ami egyébként ki is szakadt, valamint a hajamban is, ami pedig egy szénaboglya szépségével vetélkedik. Simán lehetne ijesztgetni velem.



Gyorsan lekapom magamról a ruháimat és bemászok a zuhanyzóba.
Amint megérzem a meleg vízcseppeket a bőrömön, rögtön kezdek felengedni. Végül úgy döntök hajamat is megmosom, mert esélytelennek látom, hogy akárhogyan is sikerüljön megmentenem, így gyorsan azt is átdörzsölöm.
Amikor végzek, lassan kimászok a tusolóból, és megtörölközöm, valamint hajamat is megtörlöm. Aztán elkezdek öltözködni. Felveszem az alsóneműimet, valamint a virágmintás leggings-emet, ami épen megúszta a ’támadást’. A ruhámat egyszerűen nincs gusztusom visszavenni, így beleburkolózok a törölközőmbe.
Ekkor hallom nyitódni, majd csukódni az ajtót. Úgy döntök, kérek Liamtől egy pólót vagy valami, így benyitok a szobába, ahol… Nem ővele találom szemben magam.
Hirtelen ijedtemben ugrok egyet, és az idegen fiún is látszódik, hogy meglepődött
- Jajj, bocsi. Azt hittem Liam van a fürdőben. – Mondja. – Vagy… Ő is ott van? – Kérdi és egy nagy mosoly ül ki az arcára.
- Nem, dehogyis. – Mondom először nevetve a Tyleres incidens után. – Én meg rád hittem azt, hogy Liam vagy. Kiugrott egy kicsit, azt mondta mindjárt itt van. Csak egy pólót akartam tőle kérni, mert a ruhám már teljesen használhatatlan… - Magyarázom.
- Aha. Szóval mindenki Liamet keresi. – Mondja ismét, egy őszinte mosollyal ez a szimpatikus fiú. –Egyébként Niall. – Nyújt kezet.
Egyik kezemet odanyújtom én is, de a másikkal még mindig szorongatom a törölközőt.
- Lucy. – Mutatkozom be.
És ekkor a már olyan sokat emlegetett fiú is belép a szobába, kezében valami piával meg kajákkal.
- Fertőtlenítőt nem találtam, de szerintem ez is megteszi. – Mondja, miközben azon ügyeskedik, hogy becsukja az ajtót. Miután megfordul arckifejezése döbbentre vált, amikor meglátja az ott ácsorgó Niall-t. – Ohh, szia.
- Szia. Csak egy kérdés. Zavarok most? Vagyis inkább… Mi történt? – Pillant rám, és látom, hogy a sebemet nézi.
- Hát… - Néz a szemembe Liam. Megerősítést vár, hogy elmondhatja-e a dolgot. Én bólintok. – Lucyt megtámadták, és…
- Szóval itt van a VIP részleg! – Nyit be az ajtón két másik srác is, én meg égek, mint a rongy, mivel csak egy törölközőben állok… Liamnek feltűnik, hogy kellemetlenül érzem magam, így elkezd keresni nekem egy kisebb pólót.
- Jajj. Megzavartunk valamit? – Mondja viccelve az egyik srác. Tudom, hogy csak hülyéskedik, de a könnyek máris elkezdik csípni a szemem.
- Louis, ezt légyszi ne most. – Mondja Liam amint meglátja legördülni az első könnycseppet arcomon. Gyorsan kikap egy pólót a többi közül, már nem törődve a mérettel, és odanyújtja nekem.
- Menj csak be a fürdőbe. Elmondok nekik mindent.
Én bólintok, majd teszem, amit mond.
A fürdőben gyorsan magamra kapom a sima fehér felsőt, és letörlöm könnyeimet, valamint megtiltom nekik, hogy még egyszer kicsorduljanak.
Hajam már majdnem teljesen megszáradt, de azért gyorsan kifésülöm, ezután feldobok egy gyors alapsminket, ruhámat begyömöszölöm a táskámba, és mivel úgy döntök, hogy ennyi idő elég volt Liamnek, hogy elmeséljen mindent, így kilépek a fürdőből.

7. fejezet

-7-
I'm might just die inside

- Úristen! De megijesztettél. - Kapok a szívemhez, amikor meglátom a mögöttem álló Tyler-t. - Mit keresel te itt?
- Csak láttam, hogy így kirohantál, és eléggé feldúltnak tűntél, gondoltam megvigasztallak vagy ilyesmi. - Alig értem amit mondd, olyan részeg. Közelebb lép egyet.
- Nem kell, köszi. Menj csak vissza a barátaidhoz. Már biztosan várnak rád. - Mondom. Megrémít, de próbálok nyugodtnak tűnni.
- Tudnak még várni egy kicsit. - Közelebb lép még egyet, így elkezdek hátrálni, míg ujjaimmal meg nem tapintom a falat.
- I.. Igazából szerintem én is visszamegyek. Kezdek fázni, szóval... - Köszörülöm meg a torkom, ami egyből kiszárad.
- Esetleg felmelegítselek? - Kérdi felröhögve. - Egyébként nagyon jól áll ez a ruha. Tetszik. Sőt te is tetszel. 
- És.. Ronnie-val mi van? Vele jársz... - Hirtelen csak ezzel tudok visszavágni.. Nem értem. Nem értem, mit akar...
- Semmi nincs vele. - Mondja gunyorosan. - Ő most nincs itt. Csak mi ketten. - Ott áll előttem, arca körülbelül 10 centire van az enyémtől. Menekülésre már semmi esélyem. Kiszárad a torkom, így sikítani nem tudok. Egy árva lelket nem látok sehol. Lábaim földbe gyökereznek. Félek.
Megfogja, azaz megszorítja a csuklómat.
- Ne... ne érj hozzám! - Mondom, és próbálok egy kis erőt vinni a hangomba, ami nem sikerül, és csak egy szánalmas suttogás hagyja el a számat.
- Miért ne? - Csúszik feljebb a keze. 
Hirtelen, mintha valamit meghallana, megragad és magával vonszol az egyik szemben lévő, közeli utcába. Számat végig befogja, így nem tudok sikítani. A félelemtől hangosan zihálok, miközben könnyeimet nem bírom tovább visszatartani, elkezdek sírni.
Kétségbeesetten pillantok körbe, pont jókor, mert meglátom kijönni a házból Andy-t és... Őt.
Egy pillanatra Tyler lazít a szorításán, így minden erőmet összeszedem, és reménykedem, hogy sikerül valami hangot kipréselnem a torkomon. Hihetetlen gyorsasággal lehúzom kezét a számról, és elkiáltom magam.
- Jame... Liam! - Ő felkapja a fejét, arcára egyből kiül a rémület, amint meghallja hangomat. Azonban még nem lát, ide-oda forgatja a fejét.
- Itt vagyok! Segí... - A mondatot már nem tudom befejezni, mert Tyler ismét befogja a számat.
- Ezt nem kellett volna. - Suttogja fülembe, majd húz tovább maga után.
- Ne! - Nem bírom tovább, már zokogok. Túl erős... Hátrapillantok, és majdnem összeesem amikor látom, hogy a fiúk egy másik sikátorba térnek be.  
- Ne arra! Itt vagyok. - Próbálom kiáltani, bár ebből semmit nem érteni, mert Tyler keze végig a számon van.
- Fejezd már be! - Ereszt el, mikor egy konténer mögé érünk.
- Nem! Engedj el! - Kiáltom, reménykedve, hogy meghallanak.
- Azt mondtam fejezd be! - És ekkor... arcon csap. Az ütés erejétől elesem, és a fejem a betonhoz vágódik, ahol érzem, hogy valami éles tárgy egyből felhasítja az arcomat. Erre aztán pláne nem számítottam. Meglepetten, tátott szájal pislogok, még sírni is elfelejtek.
- Ne.. Ne haragudj! Nem akartam ezt! - Makog össze-vissza Tyler, aki úgy tűnik saját magát is meglepte. - Basszus! Csak... Olyan szép voltál, és, csak... Ne haragudj! - Gyorsan megfog, és talpra állít, mintha csak egy játékbaba lennék.
Egyik kezem a vérző arcomra tapasztom, mikor meghallom a közeledő léptek, jobban mondva futás zaját.
- Szerintem most... El kellene menned. - Suttogom neki. Magam sem értem miért csinálom ezt. Megmentem a támadómat? Normális vagyok én? Úgy tűnik nem egészen...
Még egyszer rám néz, mielőtt elrohanna. Szemében látom tükröződni a megbánást.
Amint eltűnik a sarok mögött meg kell támaszkodnom, nehogy összeessek. Próbálom elfojtani ismét kitörni készülő zokogásom. Meg kell próbálnom nyugodtan tűnni amikor ideérnek...

Hamarosan meg is pillantom őket. Amint meglátnak rohannak hozzám.
- Lucy! Úristen. Mi törtét? - Fut oda Liam.
Én nem tudok megszólalni, csak átölelem.
- Mi történt? - Ér oda Andy is. - Ki volt az a rohadék? - Fakad ki, amint meglátja arcomat.
- Te maradj itt vele, én utána megyek. - Mondja Liamnek, aki erre bólint és még erősebben magához húz. Nem ellenkezem, bár még mindig haragszom rá. Nem tudok az felett szemet hunyni, hogy hazudott nekem. Azonban ez most eltörpül az imént történtekhez képest. Így megmarkolom a pulcsiját és nem bírom... Elsírom magam. Hogyan is tettethetném magam nyugodtnak amikor ki vagyok készülve?
Andy Tyler után ered, mi pedig csak állunk ott hosszú másodpercekig, szorosan ölelve egymást. Beszívom a pulcsijának az illatát, ami egy kicsit megnyugtat, úgy érzem, most már biztonságban vagyok. Helyreáll szívverésem, ami előbb még annyira dobogott, hogy azt hittem rögvest kiugrik a helyéről, légzésem is rendeződik, valamint remegésem is enyhül. Könnyeim azonban megállíthatatlanul folynak végig arcomon.
- Ne haragudj... - Töri meg a csendet, mire értetlenül felnézek rá. - Hogy nem voltam itt, hogy nem jöttem előbb, hogy nem mondtam el mindent... - Sorolja.
- Ne. Ne kérj bocsánatot. Nem a te hibád. Ne okold magad... Majd... Majd megbeszélünk mindent. - Motyogom tagoltan, mivel a sírástól alig tudok beszélni.
- Csak azt szeretném, hogy tudd, hogy én egyszer sem hazudtam neked. Soha, semmiről. Lehet, hogy nem mondtam el mindent, és ezt nagyon szégyenlem és sajnálom, és ígérem mindent részletesen elmesélek. Csak, szerettem volna egy kicsit... Normális lenni. Nem várom el, hogy megérts, csak...
- Megértelek. Komolyan. Nem lehet könnyű neked. - Belefáradtam abba, hogy haragudjak rá. És tulajdonképpen képtelen is vagyok rá. Valamint részben meg is értem. Természetesen teljesen nem tudom átérezni a helyzetét, mivel én nem vagyok... híresség.
- Köszönöm. Várj. Had mutatkozzam be. - Lép hátrébb egyet. 
- A nevem Liam Payne. A One Direction-ből.

2012. október 18.

6. fejezet

-6-

- Baby let me find out your secret -


- Lucy?
A hang irányába fordulok, ami egy közeli pub-ból jön, és ami Tylertől, Ronnie... hát, hogy is mondjam... udvarlójától származik.
- Szia Tyler. - Köszönök neki.
- Hello. Hát te mit csinálsz errefelé? - Kérdi érdeklődve, a dobozokra bökve fejével.
- Én csak... Egy barátomhoz jöttem. - Mondom leegyszerűsítve a dolgot.
- Értem. Csak nem abban a házban lakik? - Mutat pontosan 'arra' a házra.
- De... Ismered Őt? - kérdem kíváncsian.
- Haha. Persze, hogy ismerem. Ki ne ismerné?
 Furcsán nézek rá, de annyiban hagyom a dolgot, mivel hallom a hangján, hogy már ivott. 
- Na mindegy, most már mennem kell. Várnak rám. - Próbálom lerázni.
- Jó, menj csak. Örülök, hogy találkoztunk.
- Aha, én is. Szia. - Köszönök el, majd sietősen távozom.
Bemegyek a házba, ahol próbálok mindenben segíteni a fiúknak.
Már elmúlt 8 óra, így kint sötétedik. A srácok még nem érkeztek meg, viszont egyre több vendég igen. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert nem ismerek senkit, így végig Zayn mellett állok. Viszont egy idő után neki is el kell mennie valamiért, így addig én csak ott állok, és mosolygok a körülöttem lévő idegenekre. Páran odajönnek, bemutatkoznak, és illemből elkezdenek velem társalogni, de ezek a beszélgetések nem valami hosszú éltűék.
Egyszer csak megcsörren mellettem egy telefon. Valószínűleg Zayné, mivel az előbb láttam, hogy nyomkodta.
Nem tudok mást tenni, a kezembe veszem és elindulok vele utána.
- Zayn, csörög a telefonod! - Kiáltom bele a semmibe, mert nem látom sehol.
- Uh, várj. Most nem nagyon tudok menni. Meg tudnád mondani, hogy ki az? - Hallom a hangját, de még mindig nem látom.
Ránézek a képernyőre.
- Liam. - Válaszolom, miközben tekintetemmel még mindig őt kutatom.
- Ja, akkor vedd csak fel nyugodtan! - Meglepődve felvonom a szemöldökömet, de nem szólok inkább semmit, csak teszem amit mondd.
- Szia, ez itt Zayn telefonja, de ő most nem ér rá, és mondta, hogy vegyem fel. Szeretnél esetleg hagyni valami üzenetet vagy ilyesmi?
- Lucy? Te vagy az? - Hallok egy ismerős hangot. Először a meglepettségtől fel sem ismerem, de aztán észbe kapok. Rögtön tudom, amint meghallom a hangját, csak talán... nem akarom tudomásul venni. Túlságosan is könnyű lett volna, ha egyszer az életben valami zökkenőmentesen történt volna? Liam. Ismerem ezt a nevet. Hallottam már róla. 
- James? Te vagy az? Vagyis, nem is... Liam. - Már magam sem tudom mit beszélek, össze vagyok zavarodva...
- Hát... Várj, 5 percen belül ott vagyok és megmagyarázok mindent. Nem mondtam el mindent magamról... 
- Hogy... Hogy mi? Várj, te végig... hazudtál nekem! Nem is ez a neved!
- De! Vagyis, nem egészen. A második nevem ez, de kérlek várj meg! Elmagyarázom, ígérem. Mindent elmondok!
- Hogy tehetted... -Rázom meg értetlenül a fejem, mert már tudom... Tudom, hogy miért volt már az első találkozásunkkor is ilyen ismerős. És Zayn. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Ő is... Hogy... Ők... Képtelen vagyok felfogni.. És ez most hihetetlenül rosszul érintett. Végig csak megjátszotta magát. De miért? Hogy nevetségessé tegyen? Hát ez sikerült... Pedig azt hittem, hogy... Ő is kedvel engem.
Nem várom meg míg elkezd magyarázkodni.
- Most mennem kell, szia.
- Ne! Várj! - Hallom még, mielőtt kinyomnám a telefont. 
Hirtelen, itt mindenki olyan más lett. Miközben táskámba gyömöszölöm telefonom, tátott szájjal bámulok a körülöttem lévő emberekre, akik ebből semmit se vesznek észre. Talán egy kivétellel. Andy jön oda hozzám.
- Minden rendben? Valami baj van? - Kérdi kíváncsian, arcom láttán.
- Nem. - Bámulok rá. Vajon.. Ő is...? - Vagyis... De! Most... Most mennem kell. Bocsi, szia. - Rohanok ki a házból. Nem bírnék tovább ott tartózkodni. 
Már minden világos. Úristen, hogy nem vettem észre... Ezt? És végig... Komolyan ennyire naiv lennék? Úgy tűnik igen... 
Kirontok a hátsó ajtón, ami egy szűk kis sikátorba vezet, melynek a végén van a  pub, ahonnan üvöltözés és hangos röhögések hallatszanak ki. Hátat fordítok neki, és egy darabig csak állok ott, a falnak támaszkodva, mélyen elmerülve gondolataimban, a könnyeimmel küszködve. Korom sötét van, és fázom. De nem érdekel. Átkarolom magamat, és hangosan szipogok. Miért? 
Egyszer csak meghallom a közelgő léptek ismerős zaját, ami a helyett, hogy elhaladna mellettem, megáll mögöttem. 
Tudom, hogy valaki ott áll, így ijedten hátrafordulok, mert fogalmam sincs, mi mást tehetnék...

2012. október 14.

5. fejezet

-5-

- The music up the windows down -

El se akarom képzelni, hogy mi lehet annak a két srácnak az első benyomása rólam, akik a szobában vannak. De szerintem semmi jó... Az előbb hallott bóktól, arcszínem egy rák színével vetélkedhet, az új hely miatt össze-vissza forgatom a szemem, és ráadásba még vigyorgok is mint egy idióta. Viszont az iménti adrenalinhullám hatására elég bátor leszek, így odamegyek és egyből be is mutatkozom nekik.
Igyekszem észben tartani a neveket, ami valljuk be, sosem volt az erősségem... Bár az első fiú esetében, akihez odamegyek ez nem is nehéz, mert különleges a neve, Zayn-nek hívják. Nagyon helyes srác, tökéletesen belőtt fekete haja van, valamint szép sötétbarna szemei, hatalmas szempillákkal, és részesülhetek abban a megtiszteltetésben is, hogy megpillanthatom gyönyörű mosolyát, amikor bemutatkozom.
Udvariasan kezet fogunk, majd váltunk pár szót, de mivel látom, hogy eléggé elfoglalt -valami DJ-s kütyükkel bajlódik- ezért odamegyek a másik fiúhoz.
Andy-nek hívják. Eddig még rendben vagyunk, megjegyeztem. Szimpatikus srác, neki is barna szemei vannak és szőke a haja, ami leginkább egy oroszlán sörényére emlékeztet engem. Beszélgetünk egy kicsit, majd megkérdezem mit segítsek.
Azt mondják, hogy nem kell semmit, de én tovább erősködöm, tudom, hogy csak udvariasságból mondják...
- Hát akkor esetleg tudnál szólni a pasidnak, hogy szükség lenne rá itt egy kicsit? Nem tudom mit csinálhat már... - Mondja mosolyogva Andy.
- Aha, persze. Szólok neki. - Mondom, de nem akarom kijavítani, hogy: Oh, hát nem is a pasim. Mert az eléggé... bunkó lenne. Vagy csak mert nem is akarom kijavítani? Tűnődök el magamban, miközben elindulok arra amerre 'pasimat' láttam eltűnni.
A ház gyönyörű, nézelődök egy kicsit, aztán bekopogtatok az első ajtón, és mázlim van, mivel már meg is hallom a hangját.
- Igen? Itt vagyok.
- Öhmm.. Bejöhetek? - Kérdem.
- Persze, gyere csak. - Hallom a választ, így lassan belépek a szobába. 
Amint körülnézek, látom, hogy a nyitott szekrényajtó előtt áll... Bár nekem háttal áll, de akkor is... Ing nélkül van!
Zavaromban azt sem tudom, hogy mit csináljak elkezdek egyből össze-vissza beszélni.
- Jajj de ha zavarok, akkor megyek is ám, csak...
- Nem, dehogyis. Jó is, hogy jössz. Nem tudok inget választani. Segítenél?
És ekkor megfordul... Hát nehéz az ingekre koncentrálni, amikor meglátom. Hihetetlenül kockás a hasa, és Úristen. Azt hiszem mindjárt elájulok. Nagy nehezen elfordítom onnan a tekintetem, és megszemlélem a felém nyújtott felsőket. Csak remélni merem, hogy nem vette észre, hogy a felsőtestét stíröltem. Még mindig ilyen gondolatok kavarognak bennem, amikor kiválasztom a kockás darabot.
- Én is erre gondoltam. - Mondja mosolyogva, majd felveszi.
- Ja, és egyébként csak azért jöttem, mert a barátaid keresnek. - Hirtelen eszembe sem jut annak a srácnak a neve aki valójában keresi, mivel még mindig zavarban vagyok. Így leegyszerűsítem a dolgot.
- Oké, már megyek is. Egy pillanat.
- Okés, megmondom nekik. - Kisietek a szobából, mielőtt még a gatyáját is levenné, majd egyenesen a sráchoz megyek... a sráchoz.. Hmm... Andy-hez! Ugrik be végre a neve.

- Elintézve, már jön is. Következő feladat? - Kérdem. Ezen elmosolyodik, és végre engedi, hogy segítsek nekik. Először is arra kér meg, hogy ugorjak le a kocsijához pár dobozért. Átnyújtja a kulcsokat, aztán elkezd beszélni. - Az a nagyokos Niall barátod meg a Range Roverja... Előbb hívott, hogy lefulladtak. - Én csak pislogok, mert először azt hiszem, hogy hozzám beszél, aztán csak akkor jövök rá, hogy valójában nem, amikor megfordulok és azzal az ismerős, gyönyörű barna szempárral találom szembe magam.
- Basszus. - Kapok ijedten a számhoz.
- Megijesztettelek? Ne haragudj. - Mondja felnevetve. 
- Végül is csak tök halkan mögém lopóztál, és majdnem meghaltam miattad, de amúgy nem.- Nevetek fel én is, bár a szívem még mindig ezerrel ver. 
Ezután együtt kimegyünk a kocsikhoz, ahol ő rögtön be is pattan a sajátjába.
- Nem haragszol ugye ha itt hagylak egy picit? Ígérem sietek vissza. - Mondja.
- Nem, dehogyis, menjél csak. Megleszek.
- De biztos nem...
- Biztos! - Válaszolom mielőtt még befejezné a kérdést, majd rámosolygok. Válaszul ő is csak mosolyog, majd elsiet.
Én is megkeresem az alaposan körülírt kocsit, kiveszem a dobozokat, majd amikor indulnék vissza a lakás felé, meghallok egy ismerős hangot.
- Lucy?

2012. október 11.

4. fejezet

-4-

- Everyone else in the room can see it -


Már messziről kiszúrom, hogy milyen jól is néz ki. Amint ő is észrevesz elindul felém, hogy üdvözöljön, így látom, hogy egy farmernadrágot és egy inget visel, valamint az ismerős mosolyt, amitől a szívem egyből vadabbul kezd verni. Mikor odaérek hozzá, üdvözlésképpen két puszit nyomok az arcára, amit viszonoz.
- Jó újra látni. - Mondom mosolyogva.
- Igen, téged is. - És megvillantja a mosolyát, amit már kár is lenne tagadni, imádok. - Kiüljünk a teraszra? - Kérdi végül.
- Még szép. Gyönyörű idő van. - Válaszolom mosolyogva.
- Igen, ez itt Londonban ritkaságszámra megy. - Ért egyet ő is.
Kimegyünk a teraszra, ami valójában egy belső terasz, elzárva a kíváncsiskodó szempároktól és a külvilág zajaitól. Leülök vele szembe, az egyetlen székre, és már el is kezdek mesélni. Elmesélem, hogy mi minden történt velem ez alatt a két hét alatt, amíg nem találkoztunk. Csak beszélek és beszélek, Ő pedig figyelmesen hallgat, mintha valóban érdekelné amit mondok.

Közben leadjuk a rendelésünket is, és végre rádöbbenek, hogy eddig szinte csak én beszéltem, Őt szinte szóhoz sem hagytam jutni.
- Ilyenkor nyugodtan állíts ám csak le. Néha már egy kicsit sok belőlem, túl sokat beszélek, és... Na, szóval mesélj. Milyen volt az út?
- Engem nem zavar ha sokat beszélsz, szeretem hallgatni amiket mondasz. Meg az akcentusod is nagyon aranyos. - Teszi hozzá egy mosoly kíséretében.
- Oh, komolyan? Mármint... Nem is vettem észre, hogy van akcentusom... Jajj, de már megint rólam beszélünk... Most  te jössz! - Hajolok érdeklődve előre, és rákönyökölök az asztalra.
- Jó volt, imádok utazgatni, és... Új embereket megismerni. Főleg akkor amikor a legjobb barátaimmal tehetem meg ezt. Jut eszembe... Akkor az esti buli még áll ugye?
- Ki nem hagynám! - Mondom egy őszinte mosollyal fűszerezve.
Mesél még egy kicsit az útról, de olyan titokzatos, hogy nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne kérdezzem a következő kérdést.
- De most komolyan. Ti titkos ügynökök vagytok, vagy ilyesmi? Simán elmehetnél James Bond-nak... - Mondom tréfálkozva. - Végül is a név az már egyezik. - James. Jamesnek hívják. Vagyis a felhasználóneve ez volt, tehát... James.
Ő egy pillanatig meglepetten néz, majd hirtelen kitör belőle a nevetés. Én is nevetek vele együtt.
- Egyébként nem... - Szólal meg, mikor végre sikerül abbahagynia a nevetést. - Mi... Szóval én... - Sóhajt egy hatalmasat, mintha valami iszonyat nagy bűncselekményt készülne bevallani, és ekkor...
Meghozza a pincér a rendelésünket. Tökéletes időzítés, mondatom...
Ebéd közben már nem akarok visszatérni a témára, ha akarja majd úgy is el fogja mondani, amit el szeretett volna... Így csendben megesszük a kaját, miután fizeti a számlát és úgy döntünk sétálunk egyet.
Betérünk egy közeli parkba, és csak... sétálgatunk. A buli majd csak
7-kor kezdődik, így bőven van még időnk. Egy idő után nem tudunk mit csinálni, szóval -így, mivel nincs jobb dolgunk és ötletünk- leülünk egy utunkba eső padhoz és csak beszélgetünk. Mindenféléről. És hihetetlen sokat nevetünk. Igazából néha már magunk sem tudjuk, hogy min...

Az idő gyorsan telik vele, pikk-pakk azon kapjuk magunkat, hogy már hamarosan 7 óra lesz. Így elindulunk hozzá. Negyed 8-ra meg is érkezünk, aggódok, hogy a vendégek már biztosan ott várnak, de Ő felvilágosít, hogy a haverjai ott vannak, ők szervezték az egész bulit, Ő csak annyival járult hozzá, hogy a lakását adta a buli helyszínéül.
- Ah, szóval akkor ők már bent vannak? - Torpanok meg az ajtó előtt.
- Persze. -Mondja mosolyogva. - Na gyere, ne félj. Nem esznek meg. - Húz magával.
- Úristen. Hogy nézek ki? - Csúszik ki a számon.
- Csodásan. Gyönyörű vagy. - Mondja, majd benyit az ajtón.