2013. április 21.

Sziasztooook! :)

Sziasztok fiúk, (? :D) lányok!
Első sorban szeretném megköszönni a kommenteket, annyira örülök nekik, és légyszi ezt a kedves szokásotokat a jövőben is tartsátok meg. Kimondhatatlanul hálás vagyok minden egyes véleményért.
Aztán... Ahogy gondolom az már feltűnt nektek, újítottam a design-on, remélem elnyeri majd a tetszéseteket! :) Továbbá.. Bocsi, hogy csúsztam a résszel, de ismét nem volt időm írni. De azt viszont megígérhetem, hogy a 20. fejezet még a hétvégéig felkerül, és előre szólok, hogy ez nem olyan lesz mint a többi rész, remélem tetszik majd nektek! Annyira izgatott vagyok, alig várom már hogy megmutathassam! :D
Valamint felhívnám a figyelmeteket, hogy létrehoztam a bejegyzések alá egy kis vélemény nyilvánító.. cuccot, szóval ha kommentet nem is kapok, akkor lécci legalább ott válasszátok ki, hogy mennyire tetszett a rész. :P
Egyenlőre azt hiszem ennyi lett volna, sok puszi, imádlak titeket!
Lucy xx

Hahó, késni fogok egy kicsit, a 20. rész keddre, vagy szerdára lesz csak fent! A hétvégén nem értem rá írni, remélem megértitek! 

19. fejezet


-19-

-I'm waiting on ya-


Ez a hetem is fantasztikusan telik, mint általában mindegyik, itt Londonban. Most nem állnék neki részletezni, mert mindez unalmas lenne a Szombaton történtekhez képest.

Anyuék reggel hazarepülnek, mivel őket már hétfőn várja a meló. El sem hiszem, hogy ez az egy hét ilyen hamar elrepült. Ja és egyébként azt még nem is említettem, hogy kiderült, idő közben lebeszélték Peterrel, hogy tesóm is had maradhasson a nyár végéig, mivel nekik már dolgozniuk kell hamarosan, így ő egyedül lenne otthon. Nem mintha attól tartanának, hogy unatkozna, épp ellenkezőleg... Tehát jobbnak látják, ha valaki rajta tartja a szemét, így minket fog boldogítani még több mint egy hónapig. Éljen, éljen.

Miután elbúcsúzunk anyuéktól hazamegyünk és rögvest neki is állunk a készülődésnek. Azaz csak én

készülődök, de a csajok is nagyon élvezik, hogy süröghetnek-foroghatnak körülöttem. Miután lezuhanyzom és hajat mosok, a leghosszabb procedúrával, a ruha kiválasztásával kezdjük. Mivel tegnap vettem egy fekete gyönyörűséget, és egy vidám, pink ruhát, így alapból csak ez a két versenyző van. Végül a rózsaszínt választom, mivel Ronnie meggyőz, hogy szerinte ez abszolút tükrözi az egyéniségemet. Ha ő mondja.... Ezután a csajok elkészítik a sminkem és megcsinálják a hajam is.

Amikor Liam megérkezik, rohanok is. Ő kinyitja nekem az autó ajtaját, és már pont szállnék is be, amikor eszembe jut, hogy a táskámat bent felejtettem, még jó, hogy egyáltalán eszembe jutott, simán elmentem volna nélküle, így visszafutok érte a házba.
- Micsoda gentleman. - Szólal meg mögülem Ronnie, amikor belépek az ajtón. Majdnem halálra is rémít.
- Mi az leselkedsz utánunk? - Vigyorodom el.
- Még szép. Bár őszintén megmondom... limuzinra számítottam.
- Én meg pontosan egy hasonlóan frappáns válaszra. - Még mindig nevetek amikor felfutok a táskámért és a... telefonomért? Azt hittem elraktam azt is... Különös. Körbepillantok a szobában. Az a hülye érzésem támad, mintha figyelnének, de miután biztosra veszem, hogy megint csak elmém játszik velem, gyorsan felkapom azt is és sietek vissza Liamhez, ahol bepattanok a kocsiba.
Az úton végig csacsogok, nem bírom abbahagyni, annyira izgatott vagyok. Azonban amikor odaérünk egy mukkot sem tudok kinyögni. Hallom, hogy Liam valamit beszél hozzám, de nem tudom felfognia  szavait, annyira elképedek. Ilyent én még csak a Tv-ben láttam és most itt vagyok, Úristen! Az autókból, és többnyire limuzinokból hírességek szállnak ki, és ahogy végigsétálnak a vörös szőnyegen, a bejáratnál fotósok hada várja őket.
- ... Szóval ne aggódj, nem lesz semmi probléma, végig melletted leszek. - Jut el agyamig az utolsó mondata.
- Tessék?  - Fordulok felé, mire kapok tőle egy szemöldökráncolást, majd egy hatalmas mosolyt.
- Nem lényeg. - Nevet fel. - Maradj végig mellettem. - Aztán kiszáll a kocsiból, és ajtót nyit nekem is. Én is kikecmergek, és elindulunk befelé. Szorítom a kezét, de még így is eléggé feszengek, amikor a vakuk elkezdenek villogni. Majd idővel megszokom... Biztosan...
Bent megkeressük a többi srácot is. Egyenlőre még csak Harry és Niall van itt.
- Figyi Liam, van egy kis para... - Kezdi Harry. - Amúgy szia Lucy, csini vagy. - Kacsint rám, mire válaszul csak rámosolygok. - Na szóval az van, hogy felkértek minket, hogy adjunk elő pár számot. Azt mondták tök mindegy, hogy mit, csak az egyik banda az utolsó pillanatban lemondta a fellépést és így gázban vannak. Én meg voltam olyan jó fej, hogy elfogadtam az ajánlatot. Vagyis nem nagyon volt választásom, mert egyedül voltam, és konkrétan rám erőltettek.
- Hát, azért előbb megkérdezhettél volna minket is. - Lép oda Louis, El társaságában, aki szintén azt a ruhát
viseli, amit együtt vettünk. Gyönyörű. Odaintek neki, mire ő mosolyogva visszainteget.
- Jól van na, tudod, hogy egyedül milyen védtelen vagyok. - Játssza a szerepet Harry. - Jó, amúgy nem, csak most miért ne segítenénk nekik?
- Jó, igazad van, csak... - Néz rám Liam.
- Megleszek. - Bólogatok.
- Na látod. A csajok ellesznek. Szóval akkor tűzzünk is, az elején leszünk.
- Várjatok... Valami még hiányzik. - Gondolkozik el Niall, mire mindenki kérdőn néz rá.
- Jézusom. Hát Zayn! - Csapja fejbe magát Louis. - Hogy folyton késnie kell...
- Mindegy, menjünk, lányok majd mondjátok el neki légyszi, hogy mi a szitu. - Mondja Harry, és már el is viharzik, mire a többiek követik. Vagyis Liam még ott marad egy kicsit, tétovázik, aztán persze meggyőzöm, hogy rendben leszek, így ő is a többiek után siet.

Így Eleanorra maradok. Kicsit kellemetlen helyzet, legalábbis én nem tudom mit csináljak, így csak megyek utána, és leülünk a nézőtérre. Nézelődök jobbra-balra, amikor egyszer csak megpillantom a banda örökös későjét a távolban. Elkezdek neki integetni, de nem vesz észre, mivel pont beáll elénk egy kisebb csoport.
- Ott van Zayn, szerintem szólok neki. - Mondom El-nek, aki biztosít, hogy addig foglalja a helyem.
Gyorsan elindulok abba az irányba amerre legutóbb a fiút láttam. Egy halom emberen kell átvergődnöm magam, amíg végre újra meg nem pillantom, aztán... egy ajtón keresztül újra eltűnik. Utánasietek, már épp nyitnám ki, amikor az kivágódik.
- Aucs. - Tapogatom meg fejemet, amin máris egy pupli keletkezik, az ajtó miatt, ami természetesen telibe talál. A rajta bejövő srácnak szinte fel sem tűnik, hogy ott vagyok, megy tovább, mint aki jól végezte dolgát.
- Jellemző... - Bosszankodok, amikor végre átjutok azon a nyavalyás nyílászárón, aminek túloldalán máris elkezdem keresni Zaynt. Ismét kint vagyok az épület előtt, ami zsúfolásig van emberekkel, vendégek már alig szállingóznak, a legtöbben már csak kíváncsiskodók, és fotósok, akik amint megpillantanak egyből körém özönlenek. Nem hiszem el, hogy máris megjegyeztek maguknak! Na jó, ez azért egy kicsit rémisztő...
- Elnézést...  - Mondom, és próbálnék átfurakodni közöttük, ami nem nagyon akar menni, mivel eléggé.. Rámenősek. - Bocsánat... - Próbálkozom újra, és most már komolyan kezdek megrémülni, mert egy csomó mindent kiabálnak felém. Azaz kérdezősködnek. Jó, azt hiszem inkább visszamegyek. Gondolom, aztán megfordulok, de a bejáratot teljesen elárasztották az érdeklődök, akik mindent megragadnak, hogy egy kis bepillantást nyerhessenek a bent zajló eseményre.
Ekkor valaki megragadja a karom, én pedig ijedtemben majdnem felsikoltok, de aztán megfordulok és ránézek arra a srácra aki kezemet fogja.
- Nyugi, csak segíteni akarok. - Mondja, és elkezd maga után húzni. Nem tudom, hogy jó ötlet-e vele menni, de azt tudom, hogy itt maradni biztos nem az, így végül követem, amíg vissza nem érünk az ajtó mögé, ahol az őr egyből beenged minket, amikor meglátja őt. Húha, vajon engem is visszaengedett volna? Nincs nálam semmi amivel azt tudnám igazolni, hogy én résztvevő vagyok, a táskámban van a jegy... De őt mégis beengedte... Csak így simán.
- Köszi. - Motyogom a srácnak, akit valójában csak most van időm jobban szemügyre venni. Az biztos, hogy nem ismerem. Mármint láttam már, de... - Hééé, várjunk csak! Te voltál az előbb aki fejbe csapott az ajtóval! - Jut eszembe.
- Hogy mi? - Kérdi értetlenül.
- Az előbb, amikor mentem ki. Te épp befele jöttél és nekem vágtad az ajtót! - Mutatok a fejemre, ahol feltehetőleg még mindig ott virít a púp. Mintha hirtelen megvilágosodna...
- Ne haragudj, nem vettelek észre. Kicsit dühös voltam... Amúgy mit csináltál egyedül ott kint?
- Kerestem valakit... Biztos ismered, Zaynt. Esetleg nem láttad? - Ekkor elkerekedik a szeme, és majdhogynem még egy lépést is hátrál.
- De, ismerem... És láttam is. És most is látom, mivel épp ott jön. - Mutat mögém, mire hátrafordulok, és Zayn értetlen képével találom szembe magam.
- Lucy! Te meg mit csinálsz itt... Vele? - Bök a mögöttem álló srácra.
- Én semmit. Csak téged kerestelek, és ő meg kimentett a fotósok hada közül. - Magyarázkodom.
- Micsoda nagylelkű... - Mondja Zayn gúnyosan.
- Na jó, ne kezdjük megint... Én inkább lelépek. - Mondja a srác.
- Várj, köszönöm. - Mondom.
- Szívesen, Lucy. - Mosolyog rám, mielőtt elmenne, Zayn pedig szinte felrobban. Ezek szerint nem jönnek ki túlzottan jól egymással.
- Ez meg mi volt? - Fordulok értetlenül a fiúhoz, amikor hirtelen eszembe jut, hogy már rég a többiekkel kellene lennie. - Tudod mit? Ez még várhat. Most nyomás a srácokhoz, fel kell lépnetek.
- Mi? Hát én erről nem is tudtam... - Mondja, mire elmagyarázom neki a dolgot, miközben visszaindulunk a nézőtérre, ahol elválnak útjaink. Én leülök El mellé, ő pedig siet a fiúkhoz.

Ez az egész annyira meseszerű. Mármint én most komolyan itt ülök és Jessie J fellépését nézem? Hihetetlen. Szinte az egész estét úgy élem meg, mintha egy filmben lennék, lefagyva figyelek mindent. Amikor a srácok következnek, akkor arcomon egy hatalmas mosoly terül szét és elképedve nézem végig, ahogy 3 számot elénekelnek. Az utolsó számnál elkapom Liam pillantását, aki rám mosolyog és a szöveget énekelve rám mutat. Egyből elvörösödöm, persze ezt most remélhetőleg senki nem veszi észre. Ezek után ismét úgy érzem, mintha csak... Lebegnék, és kívülről nézném azokat a dolgokat amik körülöttem történnek.
Miután a srácok végeznek, odajönnek hozzánk, persze én egyből Liam nyakába borulok. Hozzá fogok én valaha is szokni ahhoz hogy így énekel? Nem valószínű...

Egy percig nem unatkozom az est folyamán, a srácok mindenen elpoénkodnak, így a hangulat is nagyon jó. Valamint, dobpergés... Meg is nyerik a díjat amire jelölve voltak. 
A győzelmet -mint utóbb megtudtam- mindig egy jó kis Mekizéssel ünneplik meg. Mit ne mondjak érdekes szokás, de persze én is benne vagyok, így egy darabig még a McDonald's vendégeit boldogítja vidám társaságunk.
Aztán végül hazamegyünk, és miután Liamtől elbúcsúzok egy amolyan *Kimondhatatlanulbüszkevagyokrád* csókkal, felkullogok a szobámba. Amint kinyitom az ajtót, azt hiszem szörnyet halok.
- Úristen! - Kiálltok fel.

2013. április 11.

18. fejezet


-18-

Spread it all around the world now -

Reggel, amikor felkelek, majdnem kicsattanok az energiától, habár még csak 8 óra van. Jézusom. Mikor keltem én utoljára ilyen korán? Ez különös, hisz 2 után feküdtünk le, és elaludni is alig tudtam. Megrántom a vállam és besietek a mosdóba, gondolván Liam még egy ideig biztos nem kel fel, így gyorsan lezuhanyzom, felveszem már száraz farmerszoknyám és felsőm, feldobok egy enyhe sminket, majd megcsinálom a hajam.
Ezután mikor kilépek a fürdőből, hirtelen nem tudom mit csináljak. Felkelteni biztosan nem fogom, hisz olyan édesen alszik. Had pihenje ki magát, főleg, hogy tegnap őt is felébresztettem...
Végül úgy döntök elugrok egy boltba, és veszek valami reggelit. Nem is kell sokat sétálnom, a közelben találok egy kis közértet, így beugrom és veszek friss pékárukat, rágót, és természetesen csokit. Miközben az utóbb említett finomságok között válogatok, meghallom, hogy két lány susmorog a hátam mögött, így hátrapillantok. Látom, hogy egy újság van a kezükben, címlapon ismét velünk. De ez nem a tegnapi újság... Vajon meddig lesz ez még ekkora szenzáció? A lányok látva, hogy feltűnt, rólam beszélnek, egymásra néznek, és miután suttognak még egy sort, odamerészkednek egy autogramért. Én persze mosolyogva aláfirkantom a bulvárlapok címoldalát.
- Köszönjük, nagyon aranyos vagy. És kitartás, szerintem összeilletek Liammel. - Mondja végül egyikük.
 Annyira szokatlan ez még nekem... Mármint, hogy mindenki ismeri a magánéletem... Hogy mindenki ismer engem.
- Köszönöm. És ti vagytok aranyosak. - Mondom ismét rájuk mosolyogva. - De csajok, sajnos most mennem kell, örülök a találkozásnak, Sziasztok. - Köszönök el tőlük. Jobban mondva inkább lerázom őket, mert őszintén szólva egy kicsit megrémülök. Egyszer találkoztam még csak rajongókkal, de akkor is ott volt velem Liam. És most egyedül vagyok, és ez az egész még új nekem, és... félelmetes.
Gyorsan a kasszához megyek, fizetek és sietek vissza hozzá. Az utcán már figyelem az embereket, és feltűnik, hogy páran felismernek, és izgatottan, vagy éppen kevésbé meggyőzően súgnak össze a hátam mögött. Óvatosan nézelődök, amikor egy csapat lány lerohan. A szívem a torkomban dobog, de csak mosolygok,  aláírom a felém nyújtott papírfecniket, és beállok egy-egy képhez. Miután végre sikerül szabadulnom, sietős léptekkel elindulok a házhoz, és amikor odaérek, szinte becsapom magam mögött az ajtót. Zavartan pislogok párat, majd megkönnyebbülten felsóhajtok. Hát ezt még meg kell szoknom...
Liam még mindig alszik, így miközben elkezdem majszolni a kakaós csigám, fellépek telómról az internetre. Ezer éve nem voltam, és ezek után kíváncsi vagyok, hogy mi folyhat ott...
Tehát a helyzet a következő: Több 100.000 követővel gazdagodtam twitteren. Oké, rendben. Majd megszokom... Egyszer biztosan... Aztán megnézem az említéseimet.
@Lucy_Brenson Annyira aranyosak vagytok Liammel! Ne törődj senkivel, haters gonna hate... Szeretünk! <3
Egyenlőre fogalmam sincs, hogy egyáltalán kikkel kellene törődnöm. Azonban ez hamar megváltozik... Olvasva tovább a tweeteket, egyre gorombább és durvább megjegyzésekbe is botlom.
@Lucy_Brenson Nem értem mit eszik rajtad Liam. Sokkal jobbat is kaphatna, Danielle ezerszer jobb volt nálad...
Rendben. Még ezt is megemésztem... Igaz egy hatalmas gombóc kezd növekedni a torkomban, de... Rendben...
@Lucy_Brenson Hogy te modell? Ne nevettess már! Ennyi erővel minden jött-ment, sőt még én is elmehetnék modellkedni...
Jó, ezt nem bírom átugorni megjegyzés nélkül, muszáj reagálnom rá... Egy egyszerű "Én sosem mondtam hogy modell vagyok..." válasszal, én lezártnak is tekintem ezt az ügyet.
A következő pillanatban az értesítéseim megőrülnek, sorban kapom az üzeneteket, Retweeteket és kedvencnek jelöléseket. Most válaszolnom kellene nekik? Vagy mit tegyek? Tekintetemmel végigfutom az üzeneteket, és a torkomban lévő gombóc egyre jobban kezd szorítani, könnyeimmel küszködöm. Azért senki nem szeret magáról olyanokat olvasni, hogy "te egy senki vagy", "bárcsak megdögölnél" és pár ennél még sokkal durvább dolog..
Ekkor hirtelen meghallok egy hangot a fejemben. Az első rajongónak a hangját, akivel találkoztam. A lányét, aki olyan kedvesen és őszintén elkezdett velem beszélgetni. Mielőtt eljöttünk tőlük, még valamit a fülembe súgott. "Csak csukd be az újságot, zárd be az internet ablakokat és nézz rá a melletted lévő fiúra. Ugye, hogy nem éri meg az utálkozókkal törődni, amikor ott van veled?" Kérdezte. Én akkor még nem igazán értettem, hogy miről beszélt, de azt hiszem mára értelmet nyernek szavai. És igen... Itt van, amiről apukám is beszélt. Lehet, hogy most összeomolva bőgnék egy sarokban, ha nem hallanám fejemben folyamatosan szavait. "Az egész életed meg fog változni! Most komolyan ezt akarod?" Kérdezte. Akkor elég volt csak rápillantanom Liamre, és tudtam a választ. Igen. Ezt akarom.
Így arcomon végiggördülő egyetlen könnycseppemet erőszakosan letörlöm, és veszek egy mély lélegzetet. Nem érdekel, hogy fáj amit mondanak, hisz nem ismernek. Nem tudnak rólam semmit. Csak féltékenyek, vagy szimplán csak rosszindulatúak. Nem fogok én miattuk búslakodni, amikor a lényeg tényleg nem az amit ők hisznek, hanem hogy itt van nekem Liam...
Így végül csak ennyit írok ki:
"Srácok, köszönjük a támogatást, aranyosak vagytok. A rosszakaróimnak pedig üzenem, hogy: Boldog vagyok! :)"
Ezután kijelentkezek és elkezdek játszani a Subway Surf-fel. Na igen, ez az a rész, amit ők már nem látnak...
Nem tudom meddig játszhatom -az ilyenekkel mindig jól elütöm az időt- de egyszer csak egy kezet érzek meg derekam körül, mire arcomon egyből megjelenik egy hatalmas mosoly.
- Jó reggelt. - Mondja Liam egy puszit nyomva arcomra. - Azta, már ennyi az idő? Szerintem még életemben nem aludtam ilyen sokáig. - Lepődik meg ránézve az órára. Lassan fél 11 lesz.
- Én pedig már nem is emlékszem mikor keltem utoljára ilyen korán.. - Mondom nevetve.
- És mit csináltál eddig? Miért nem keltettél fel?
- Azért, hogy had pihenhesd ki magad. Egyébként elvoltam, elmentem boltba, felnéztem twitterre... A rajongóid üdvözölnek. - Mondom mosolyogva, bár látom rajta, hogy kiszúrja, mosolyom nem valódi.
- Mit csináltak? - Keményedik meg egyből arckifejezése.
- Semmit.. - Mondom. Aztán ránézek, és tudom, hogy nem veszi be. - Vagyis csak... Írtak pár dolgot, de nem számít, nem érdekel.
- Megint kezdődik. - Suttogja inkább magának, mint nekem. - Várj egy kicsit, mindjárt jövök. - Mondja és berohan a szobába.
- Okééé, én nem megyek sehova. - Rázom meg fejem nevetve.
Úgy 10 perc múlva vissza is tér, felöltözve, kocsikulccsal a kezében.
- Na mehetünk? - Kérdi.
- Igen, persze. - Állok fel értetlenkedve. Először arra gondolok, hogy biztos valami fontos elintéznivalója támadt, és haza akar vinni. - De... hová is? - Persze azért muszáj megkérdeznem...
- Hozzátok. Gondolom szeretnél átöltözni és ilyesmik... utána meg... Először is, ebédelni. Aztán.. Nem tudom. Akárhova. - Most ezt tényleg miattam csinálja? Nem hiszem el, hogy léteznek még ilyen srácok ezen a bolygón. Szorosan megölelem, utána pedig el is indulunk.

Lexy-ék háza előtt egy kicsit hezitálok. Semmi kedvem apu újabb fejmosásához, viszont muszáj átöltöznöm...Végül persze kiszállok a kocsiból és megpróbálok beosonni a házba. Természetesen ez nem sikerül. Amint belépek az ajtón, Alfa már rajtam ugrál, anyu pont akkor jön ki a konyhából, és ha ez mind nem lenne elég, még az esernyőtartót is felrúgom. Annyira jellemző...
- Szia Lucy. Várj, beszélni akarunk veled apáddal. - Mondja anyu, amikor elviharzok mellette a szobám felé. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért csak így szó nélkül ott hagyom, de most jelenleg épp haragszom rájuk... Igen rá is, mivel szinte meg sem szólalt, így gyakorlatilag elismerte, hogy apuval ért egyet...
Benyitok a szobámba, ahol öcsém fekszik az ágyon.
- Ümm. Hello tesó. - Köszön miközben felül. Arcán látom, hogy nem rám számított. Összehúzom a szemöldököm, de ezt most inkább ennyiben hagyom. A szekrényemhez megyek, ahol előkeresem kedvenc szoknyám és egy hozzá illő fehér felsőt, majd megparancsolom öcsémnek, hogy ne nézzen oda és fel is
veszem őket.
- Na itt is vagyok. - Lép be Ronnie a szobába.
- Szia. Hát te? - Kérdem meglepődve. - Azt hittem nem kedvelitek egymást. - Mondom tekintetemet ide-oda kapkodva közte és tesóm között.
- Én ezt nem mondtam soha. De amúgy csak beszélgettünk. Tegnap nem volt jobb társaságom, ugyebár, így rákényszerültem.. - Mondja Ronnie, megrántva vállát, tesóm pedig helyeslően bólogat. Nem tetszik ez nekem... Mindegy, majd később foglalkozom vele. Gyorsan még berohanok a fürdőbe, elkészülődöm, aztán futok le -persze óvatosan, szigorúan csakis a korlát mellett- a lépcsőn. Az előszobában majdnem bele is szaladok... Liambe? Mi? Miért jött be? Azt hittem a kocsiban vár meg... Nem akarom, hogy apu megint előtte veszekedjen velem, így tekintetemmel azt sugallom neki, hogy menjünk el innen, de minél előbb.
- Kicsim. - Késő... Anyu belekezdett, akkor innen már nincs menekvés. - Szóltunk Liamnek is, szeretnénk beszélni veletek.
- Nem volt elég a tegnapi? - Kérdem a lehető leggorombábban. Bár anyu már ismer annyira, hogy tudja nem vagyok valami haragtartó típus, így elmosolyodik..
- De elég volt.. Épp erről akarunk beszélni veletek. Légyszíves Lucy. - Kérlel. Persze én nem tudok neki nemet mondani, így leülök az asztalhoz, Liam pedig helyet foglal mellettem. Apu is megérkezik és megkezdődik a beszélgetés, ami nagyjából annyiból áll, hogy bocsánatot kérnek és elmondják, hogy azt kezdek az életemmel amit akarok, még ha ők ezzel nem is értenek teljesen egyet, meg hogy én mindig is az ő kislányuk leszek, és hogy ők csak a legjobbat akarják nekem. És ha nekem így a jó, ők annak is örülnek, és támogatnak és... Nagyjából ennyi.
Nem is tudják, hogy nekem most mennyire szükségem volt erre a beszélgetésre, meghatódva hallgatom végig a szónoklatukat, végül pedig apu nyakába borulok. Nem vagyok jó a durcizásban, könnyen megtudok neki bocsájtani, hisz ha jobban végiggondolom érthető, hogy miért akadt ki. De annak viszont mérhetetlenül örülök, hogy végre rájött, nekem mennyit is jelent ez a kapcsolat.  Boldogan nézem, ahogy Liamet is megöleli, és elkezdenek beszélgetni. Anyu persze egyből mondja, hogy maradjunk ebédelni is, amit így most már örömmel elfogadunk. Mikor mindenki összegyűlik az asztalnál, Lexy is megjelenik, akire rámosolygom. Mintha már ezer éve nem beszéltünk volna, muszáj lesz majd beiktatnunk egy közös, csajos programot... Jézusom! De jó, hogy eszembe jutott. Ma Eleanorral megyünk vásárolni.
- Lexy. Nem lenne kedved eljönni velünk ma shoppingolni? - Kérdem. - Persze Ronnie, rád is vonatkozik a meghívás. - Teszem gyorsan hozzá, mielőtt sértődés lenne a dologból.
- Nem, én ezt most inkább kihagyom. - Mondja Ronnie. Ez meglepő. Ronnie nem akar vásárolni? Beteg lenne esetleg?
- Hát én igazából ráérek... - Felel Lex is.
- Tökéletes, akkor ma csajos nap! - Mondom. Aztán észbe kapok, és Liamre nézek. - Nem baj? Vagy végül is... - Kezdek el egyből agyalni, hogy hogyan is oldhatnám meg ezt a helyzetet.
- Nem, dehogyis. - Szakít félbe. - Akkor mi meg bevezetünk valami fiús programot a srácokkal. - Mondja mosolyogva. Lehet, hogy jobb is, hogy így alakult, nem kell folyton egymás nyakán lógnunk, az semelyikünknek sem jó.
Hamar elérkezik a délután, mivel most már anyuék is felszabadultan társalognak Liammel, és látszik rajtuk, hogy érdeklődnek.. Legalábbis próbálkoznak. De a lényeg, hogy már nyitnak felé.
Eleanorral azt beszéltük meg, hogy a bevásárlóközpont előtt találkozunk, és mivel ez a hely pont arrafelé van, amerre Liam lakik, így ő elugraszt minket.
Nem kell sokat várnunk El-re, aki lassan meg is érkezik 2 lány társaságában. Gyorsan bemutatkozunk egymásnak, így hamar kiderül, hogy az egyik, szőke hajú lány, Zayn barátnője, Perrie. Első ránézésre nagyon szimpatikus, és aranyos. Remélem vele is jól kijövünk majd. Ezek után belevetjük magunkat a ruhák, cipők és kiegészítők tengerébe, és erősen vadászunk a leárazásokra.
Így történhet, hogy kemény 4 órás shopping körutunk végére, 2 csodaszép ruhával, egy cipővel és pár kiegészítővel leszek gazdagabb. Ha ezért nem is, a jó társaságért már megérte eljönni. Fantasztikusan érezzük magunkat, és hihetetlen sokat nevetünk. Szerencsére itt nem találkozunk sok rajongóval, de páran így is akadnak akik odajönnek. Persze nem arról van szó, hogy zavarnának, de azért elmém egy kis része állandóan emlékeztet a twitteres incidensre. Próbálok velük kedvesen és nyitottan viselkedni, és nem arra gondolni, hogy lehet, hogy épp közülük való az az ember, aki olyan visszataszító dolgokat írt nekem. Nem ítélhetem el őket, pár rossz természetű társuk miatt, hisz olyan aranyosak, annyira tudnak örülni egy kedves szónak vagy egy aláírásnak. Lexy először még kissé távolságtartó, ez az egész őt is sokkolja egy kicsit, de a nap végére már ő is feloldódik.
Végül nagy nehezen elköszönünk a csajoktól, akik ezek után még mennek valahova bulizni, és minket is magukkal hívnak, de én örülök ha egyáltalán hazajutok, annyira fájnak a lábaim és annyira fáradt vagyok.
Így  végül lassan elindulunk, miközben mindent átbeszélünk Lex-el. Már annyira hiányzott, nagyon jó vele egy kicsikét beszélgetni. Rá mindig számíthatok, így most is figyelmesen végighallgat, miközben elmesélem neki a tegnapi dolgot, ahol egyébként ő nem volt jelen, mivel a volt osztálytársaival volt valami programja, vagy mi. Mire hazaérünk, már ő is tud minden apró kis részletet, és én is egyre biztosabb vagyok a dolgomban, mivel ő is azt tanácsolja, tartsak ki, majd egy idő után sokkal könnyebb lesz. Nagyon remélem, hogy igaza van.
Otthon a divatbemutató után -ami persze elmaradhatatlan egy ilyen eredményes vásárlás után- felkapjuk a pizsinket, és filmeket nézünk. Tipikus csajos este, de ez így pont tökéletes.
És mivel kiderül, hogy amíg a szüleim itt vannak, én tesómmal alszom, Lexy pedig Ronnieval, így egész este fent lehetünk, mivel tesóm épp a környéket térképezi fel, és őt ismerve nem jön egyhamar haza. Egyébként gyanítom, hogy Ronnie is vele van. Mondjuk nála jobb idegenvezetőt nem is nagyon kívánhatnék, az utóbbi pár hét alatt sikerült úgy megismernie a környéket, mint a tenyerét. Legalábbis a legmenőbb szórakozóhelyeket biztosan. És a tesómnak ez most pont kapóra jön. Ilyen téren hasonlítanak egymásra. Mind a ketten élnek halnak a szórakozásért. Hát én szívesebben elfilmezgetek itthon Lexyvel, de hát ők tudják...
Hajnali egy körül esünk be az ágyba, ekkor lesz rajtam teljes mértékben úrrá a kialvatlanság és fáradtság. Azonban mielőtt elaludnék azon kapom magam, hogy mosolyogva egy One Direction számot énekelgetek.
 Ez a szám már első hallásra megtetszett, de a mondanivalója csak most jutott el igazán hozzám. Azt hiszem a nap tanulságaként elkönyvelhetem, hogy nem az a fontos, hogy mit gondolnak, vagy mondanak rólad az emberek, hanem csakis az amit te érzel, és tudsz. Hogy milyen ember is vagy valójában. Akkor meg pláne ne törődj velük, ha van melletted valaki, akire mindig számíthatsz, aki tiszteli a döntéseidet, aki megért, akit szeretsz.

"So let them take pictures,
Spread it all around the world now
I wanna put it on my record
I want everyone to know now"

2013. április 1.

17. fejezet


-17-

-It was meant to be-

A kocsi megáll mellettem, és Liam kinyitja nekem az ajtót. 
- Gyere Lucy, a végén még megfázol. - Hívogat.
- Rendben. - Mondom, és bemászom mellé az anyósülésre. - Csak... kicsit vizes vagyok. Nem baj?
- Ne viccelj, mikor féltettem én jobban a kocsimat mint téged? - Kérdi elmosolyodva.
Ezért szeretem. És nem hiszem el, hogy apu nem képes megérteni ezt. Hogy nekem ő a fontos, és nem a híresség, nem a média, nem a sajtó. Csakis ő számít.
- A szüleim... - Kezdeném.
- Pontosan úgy reagáltak, ahogy arra számítottam. Érthető, és jogos a reakciójuk. Bár nem mondom, hogy teljesen egyetértek velük. - Mondja ki egy szuszra.
- Abszolút nem értek egyet velük. Hogy mondhat ilyent apu? Én... - Nem akarok ismét sírni, így inkább csak bámulom az ablakon legördülő esőcseppeket. - Nem akarok most visszamenni hozzájuk. 
- Akkor.. Irány hozzám. - Mondja és be is indítja a kocsit.
- De... Nem baj? Mármint biztos van jobb dolgod is, mintsem folyamatosan engem pátyolgatni.
- Nálad semmi sem fontosabb. - Mondja. Én legszívesebben most rögtön átölelném és megpuszilgatnám, ha éppenséggel nem vezetne. Így csak megfogom az egyik kezét. Mellettem már megtanult profin egy kézzel vezetni. Azért ezzel sem dicsekednék, a rendőrök, és ha már itt tartunk a szüleim is frászt kapnának tőle.

Lassan megérkezünk a lakásához, ahol ő előresiet és gyorsan keres nekem valami száraz ruhát. Én a mosdóban magamra kapom a sima szürke pólót és áldom a sorsot amiért ennyire imádom a leggingseket, hogy ma is volt rajtam egy sima fekete darab. Bár kicsit vizes, de azért azt inkább nem veszem le. A telefonomat kikapcsolom, miután küldök Lexynek egy SMS-t, hogy Liammel leszek, mivel abszolút nincs kedvem a szüleimmel beszélgetni, sőt rájuk gondolni sem...
Amint kilépek az ajtón, Liam rám emeli tekintetét és megvillantja ismét azt a szemtelenül aranyos mosolyát.
- Na mit csináljunk? Kint szakad az eső, szóval marad a filmnézés és a... - Gondolkodik el pár pillanatra. - Filmnézés.
- Hát... Azt hiszem akkor... A filmnézést választom. Nem baj ugye? - Kérdem kissé túljátszva a szerepet.
- Nem, igazából én is arra gondoltam. - Bólogat egyetértően. Felnevetek és azt tervezem, hogy körülbelül a nyakába ugrok, de azt hiszem ez az ötletem váratlanul éri, mivel hátratántorodik, és ráesik az ágyra. Vele együtt természetesen borulok én is. Először meglepetten pislogok, ahogy ő is, aztán rájövök, hogy ez a helyzet egy kissé furcsa, konkrétan rajta fekszem, de nem mozdulok csak az arcát tanulmányozom.Ő is hasonlóan tesz. A kapcsolatunk eddig, hogy is mondjam... Nem a testiségeken alapult, ezért sem éreztem még, hogy mennyire jó is a közelsége. Pár másodpercig csak bámulunk szótlanul egymásra, aztán mintha mindkettőnkben egyszerre tudatosulna, hogy mennyire szeretjük a másikat, én beletúrok a hajába, ő pedig közelebb húz magához és megcsókol. Már abszolút nem fázom, jobban mondva körülbelül lángolok, és a gyomromban élő pillangók ismét ezerrel csapkodni kezdenek. Őrületes csókcsatába kezdünk, aztán... Megcsörren egy telefon. Liam zavartan körbepillant és feltűnik neki, hogy az ő mobilja csörög. Rám néz, én pedig bólogatok, hogy nyugodtan vegye fel. Amúgy sem hiszem, hogy.. Szóval én még nem állnék készen... Mindegy...
- Szia haver, mi újság?  - Veszi fel a készüléket, és bár nem akarok hallgatózni, de mivel néma csendben vagyok, így hallom, hogy Niall szól bele.
- Szia, nem sok. Mit csinálsz?
- Hát, csak... Filmezünk Lucyvel. - Hiába próbálok uralkodni magamon, ezen felkacagok, mire ő is elkezd nevetni.
- Nagyon bele lehettek merülve, ha nem halljátok meg, hogy már körülbelül fél órája kopogtatok. - Hallom, hogy ő is nevet, és abszolút nem veszi be, hogy filmet nézünk.
- Bocsi. Várj, egy pillanat. - pattan fel Liam, lerakja a telefont és kisiet az ajtóhoz.
Én addig gyorsan berakom a lejátszóba az első filmet ami a kezem ügyébe kerül, és egy kicsit belepörgetek. Sikerül pont kifognom valami zombi gyilkolászós remekművet. Nagyon tuti...
A következő pillanatban Liam lép be a szobába, Niall, és körülbelül egy tucat pizza társaságában.
- Én mondtam. - Néz diadalittasan a szőke fiúra.
- Micsoda? Pont ezt? Lucy, nem is mondtad, hogy csíped a zombis filmeket. - Fordul felém.
Mert valójában nem is. Semmiféle horrorfilmért nem rajongok, sőt kimondottan rosszul vagyok tőlük, ezért inkább nem válaszolok semmit, csak megvonom a vállam.
- Amúgy nemsokára jönnek a többiek is. És bocsi, hogy csak így rátok rontottam. Azt hittem egyedül vagy meg ilyenek, és semmi programom nem volt mára, meg a srácoknak sem, szóval úgy gondoltuk meglepünk. Csak ők még előtte beugrottak El-ért. És bármelyik pillanatban.. - És ekkor kopognak. - ... Megjöhetnek. - Fejezi be, már értelmét vesztett mondatát Niall, majd kifut, hogy ajtót nyisson.
- Bocsi... Általában mindig nálam vannak az ilyen rögtönzött összejövetelek. - Magyarázza Liam, miközben hátulról átölel. Lélegzetét a nyakamon érzem, amitől kiráz a hideg és felnevetek.
- Sziasztok. - Lépnek be a szobába sorban a fiúk, valamint Eleanor is. Amikor meglát minket elmosolyodik és int egyet, majd miután a fiúk engedik, odajön hozzánk.
- Mondtam már, hogy milyen elragadóan édesek vagytok együtt? - Kérdi egy széles mosollyal, miközben lehuppan mellém. Közben a srácok -szerencsére- kiveszik az eddigi filmet, és azon kezdenek el tanakodni, hogy mit nézzünk.
- Nem, azt hiszem még nem. - Mondja Liam, és arcon puszil.
- Akkor most mondom. Tényleg... Te is jössz Szombaton Lucy? - Kérdi, mire én megrázom a fejem, mivel fogalmam sincs, miről lehet szó.
- Igazából neki még nem említettem, mert... nem tudom... Nem akartam egyből kitenni ennek.
- Bocsi, nem tudtam. - Húzza el a száját El.
- Miről van szó? - Kérdem kíváncsian.
- Szombaton lesz egy zenei díjátadó gála, ahol mi is jelöltek vagyunk. És ugye lehet vinni kísérőket.
- Komolyan? Aztaaa! - Mondom és felcsillannak a szemeim. Hogy én régen mennyit álmodoztam arról, hogy egyszer eljutok egy ilyen gálára...
- Na tessék. Imádná. - Mondja mosolyogva El. - Meg amúgy is. Mi baja lehetne ott? Majd vigyázok rá.
- Nem arról van szó, én nagyon örülnék neki, csak... - Csak az apám. Teszem hozzá gondolatban.
- Lehet ez lenne a tökéletes alkalom, hogy megmutassuk neki, hogy képes vagyok erre. Meg tudnám csinálni. - Mondom bátortalanul.
- Ebben biztos vagyok. - Ad még egy puszit. - Rendben. Akkor.. Lucy. Eljönnél velem szombaton? - Kérdi.
- Naná! - Vágom rá teljesen felvidulva, mire mind a hárman elkezdünk nevetni.
A fiúk közben beindítanak valami akciófilmet, ami Liam érdeklődését is lekötötte, így ő is csatlakozik a képernyőre tapadt srácok csoportjához. Mi Eleanorral meghúzzuk magunkat a háttérben, és inkább csak beszélgetünk. Többek között megbeszéljük, hogy holnap találkozunk, és elmegyünk arra a tervezett shopping körutunkra. Kellene valami ruha Szombatra. Meg úgy általánosságban is... :)
Az este nagy része hasonló jó hangulatban telik, másodszorra mi választunk filmet, és mivel megakarjuk bosszulni a fiúknak az akciófilmet, kiválasztjuk a lehető legromantikusabbat, a Szerelmünk lapjait. Mondanom sem kell, ők az első 10 perc után már nem is titkolják, hogy unatkoznak, elkezdenek ökörködni.  Nem képesek felfogni, hogy minket ez miért hat meg ennyire. Mindegy, mi azért végignézzük a filmet, már amennyit hallunk és látunk belőle...
Végül nevetéstől fájó hassal és kukoricával a hajamban köszönök el a srácoktól, akik hajnali 2 körül lépnek le. Hihetetlen, hogy ők még ezt a borzalmas napot is képesek voltak megmenteni...
Korábban még nem aludtam Liamnél eltekintve attól az egy, nem szándékos alkalomtól, így kellemetlenül ácsorgok az ajtóban, egyik lábamról a másikra állva.
- Valami baj van? - Kérdi Liam bebújva a takarója alá.
- Nem, megyek. - Mondom és lassú léptekkel elindulok az ágyhoz. Majd amikor odaérek bemászok mellé. Nem tudom az előbb mitől rémültem meg, de amikor hozzábújok, már abszolút nem érzem kellemetlenül magam. Lehunyom a szemem és megpróbálok aludni. És csak próbálkozom és próbálkozom, de sikerülni nem nagyon akar. Ő már alszik, érzem, hogy a mellkasa szabályosan emelkedik és süllyed. Apám szavai újra visszaszöknek a fejembe, és hiába próbálom meg őket elűzni nem tudok szabadulni tőlük, ezért nyugtalanul forgolódok.
- Lucy? - Hallom meg egyszer csak Liam hangját. Neee felkeltettem.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. - Fordulok vissza hozzá, és átölelem a mellkasát.
- Nem tudsz aludni?
- Nem. - Mondom halkan. Erre ő felemeli a kezemet és összekulcsolja ujjainkat.
"Your hand fits in mine 
Like it's made just for me 
But bear this in mind 
It was meant to be..."
Kezdi el halkan énekelni egyik számukat. Ismét lehunyom a szemem, és csak a hangjára koncentrálok. Nekem még sosem énekelt, de ez valami csodálatos érzés. Mintha altatódal lenne a szám, működik is, majdnem el is alszom mire a végére ér.
- Köszönöm. - Suttogom, mire ad egy puszit a fejem búbjára, és átölel. A következő pillanatban már az igazak álmát álmodom.

16. fejezet


-16-

-We'll keep doing what we do-

Minden rendben lesz? Ez mégis mit jelenthet? Az agyam egyből elkezd kattogni, a szívem összeszorul... Minden lehetőség, olyanok is amikre eddig gondolni sem mertem, most egy szempillantás alatt végigfutnak az agyamon. Nem tudom mi lehet a baj, de tudom, hogy jobb lesz, ha személyesen beszéljük meg, így annyiban hagyom a dolgot.
- Oké, akkor... Akkor majd délben. Szia. - Felelem elfúló hangon.
- Rendben, szia. - És lerakja a telefont. Én egy ideig még hallgatom a néma vonalat, így mire visszafordulok anyuékhoz, már remélhetőleg nem látszik rajtam, hogy zaklatott vagyok. Pedig nagyon is.
- Na? Eljön? - Kérdi anyu izgatottan.
- Igen, ebédre. - Mondom egy mosolyt erőltetve arcomra.
- Fantasztikus. Peter, irány a konyha, össze kell dobnunk valamit. - Fordul Peter felé, aki teszi is amit mondd, és követi a konyhába. Még jó, hogy nem csapnak nagy felhajtást...
Ekkor Ronnie is lecammog a lépcsőn, és amikor meglátja a szüleimet, felsikolt.
- Úristen! Mr. és Mrs. Brenson! Jézusom! - Odafut hozzájuk és megöleli őket. - Szia Alex.  - Int tesóm felé is, aki viszonzásképpen csak biccent egyet. Nem jönnek ki túlzottan jól egymással...
- Képzeld Ronnie, Lucy barátját meghívtuk ebédelni. Ismered őt? - Kérdezi anyu, miközben hallom hogy már a konyhában csörömpöl valami edényekkel.
- Jujj, Liamet? Bírom őt, meg a...
- Oké Ronnie, ezt majd... Kicsit később. - Mondom, mert tudom, hogy most elkezdene áradozni a bandáról. A szüleimnek egyenlőre még annyi is elég, hogy van barátom. Nem kell rögtön a nyakukba zúdítani, hogy "Ja, és egyébként a világ legnagyobb fiúbandájának az énekese"
Alig várom már, hogy dél legyen, bár sajnos ez most nem afféle izgatott várakozás, sokkal inkább mondanám feszültnek. Anyuéknak nem sokat tudok segíteni, így össze-vissza téblábolok, ezzel jóformán mindenkinek az agyára megyek.
És igen, végül csak eljön az ebéd is. Amikor meghallom a csengőt, szinte félrelököm az ajtó felé igyekvő Petert, és "feltépem" az ajtót. Liam áll ott, mosolyogva. Nem is tűnik olyan... szomorúnak? Vagy pontosabban nem is tudom mire számítottam. A hangja alapján kissé megviseltnek tűnt, de így most... Most annyira mégsem.
Egy gyengéd csókkal köszönt, majd utána szorosan átölelem. Mielőtt megkérdezhetném, hogy mi történt, anyu köhintését hallom meg a hátam mögött. Gyorsan elengedem Liamet, aki odamegy hozzá, és illedelmesen bemutatkozik. Apu is kijön és vele is kezet ráznak. És elkezdődik a kérdezz-felelek. Liam kitartóan bírja a strapát, én kezét fogva próbálom bátorítani, bár nem mintha olyan nagy szüksége lenne rá, de azért remélem jelent valamit, hogy ott vagyok... Mindegy.
- Na de gyertek gyerekek, most már üljünk le, ott is tudunk még beszélgetni. - Mondja anyu és elindul az ebédlőbe.
- Lucy... - ragadja meg hátulról a karomat Liam, amikor én is elindulnék. - Mutatni akartam valamit. - Lóbálja meg a kezében tartott újságot, a The Daily Mail mai kiadását, ami eddig fel sem tűnt. Apu gyanakodva hátrafordul, amikor észreveszi, hogy nem megyünk utánuk.
- Ez a mai?  - Kérdezi megpillantva az újságot. - Megnézhetem? Kíváncsi vagyok mik folynak manapság Londonban.
- Persze, csak egy pillanat... - Mondja Liam, és látom rajta, hogy kellemetlenül érzi magát.
- Apu, mindjárt megyünk, csak egy perc... - Mondom, szinte már könyörgőre véve a figurát. Ő végül csak bólint egyet és elmegy.
- Ezt előbb neked kellene látnod. - Adja kezembe azt az eddig olyan semlegesnek tűnő hírlapot. Én értetlenkedve megfordítom, és levegőt is majdnem elfelejtek venni, miután elolvasom a szalagcímet.
"Az új álompár? Vagy csak egy újabb futó kaland?"
Itt egy tegnap készült kép rólunk, amint én épp bátortalanul a földre szegezem pillantásom Liam pedig egy halvány mosollyal az arcán magához ölel. Be kell ismerni egész jól elkapták a pillanatot... Tovább olvasom a bevezetőt...
"A híres fiúbanda énekesére úgy tűnik rátalált a szerelem. Liam Payne, egy eddig ismeretlen hölggyel mutatkozott, bandatársa, Louis Tomlinson barátnőjének, Eleanornak a tegnapi napon megrendezésre került születésnapi buliján."
De aranyos. Gondolom magamban. Aztán gyorsan az említett oldalra fordítok a folytatásért.
"A pár először úgy tűnt feltűnés nélkül akar bejutni a partyra, de amint Liam észrevette a fotósok hadát, nem merte magára hagyni barátnőjét. Ez egy aranyos gesztus lett volna, vagy egyszerűen csak úgy vélte, hogy ez egy jó reklámfogás? A jelenlévő 'szemtanúk' szerint igazinak tűnt a köztük lévő dolog, így az érdekkapcsolat lehetőségét kizárnánk. Pár fanatikus rajongó máris nemtetszését fejezte ki a dologgal kapcsolatban, Liam barátnőjét, Lucyt, máris bombázzák a megjegyzéseikkel. A lányról sajnos egyenlőre semmi személyes információnk nincs, egy állítólagos közeli ismerős szerint, egy modell ügynökségnek dolgozik, Amerikában. Ebből kifolyólag, már a srácok amerikai turnéján megismerkedhettek egymással, így feltehetőleg azóta találkozgatnak. Láthatóan meg van közöttük a kémia, és tökéletesen megtestesítik az álompár fogalmát. A lány természetes szépsége és a fiú már oly sokszor megerősített helyessége tökéletesen kiegyenlíti egymást. Vagy talán mégsem? Hölgyeim és Uraim, a fogadásokat meg lehet tenni, mennyire lesz hosszan tartó a kapcsolatuk. Mi bizalmat szavazunk a fiataloknak, és a legjobbakat kívánjuk nekik!"
- Most komolyan ilyenek történnek körülöttem, és én ezekből semmit nem veszek észre? - Kérdem értetlenül.
- Nem egészen ilyen reakcióra számítottam. - Mondja Liam felnevetve, és egy puszit nyom az arcomra.
- Hát... Igazából elég meglepő dolog ilyeneket olvasni magamról, de... Amikor beszéltünk azt hittem, hogy valami komolyabb baj van, és aggódtam. Ők nem érdekelnek, csak... Te. - Mondom lesütött szemekkel.
- Én is csak miattad aggódtam. Mert én már hozzászoktam, hogy mindent összehordanak, de te... Féltelek tőlük. Tapasztalatból tudom, hogy... mikre képesek. És nem szeretnélek miattuk elveszíteni.
- Nem fogsz. - Csókolom meg. Annyira aranyos, hogy miattam aggódik. De felesleges. A média nem tudja befolyásolni az érzéseimet... - Egyébként modell mi? - Kérdem egy nagy mosollyal arcomon.
- Nagyon könnyen lehetnél. - Mondja bólogatva.
- Mármint? - Kérdem karomat nyaka köré fonva.
- Mármint... Gyönyörű vagy. És ez mellett még okos és kedves és... Bár nem tudom hogy kapcsolódnak ezek a modellséghez. - Gondolkozik el, mire én felnevetek.
- Én sem, de a bókokat bármikor szívesen hallgatom. - Közelebb hajolok hozzá, hogy adjak neki még egy csókot, amikor meglátom aput feltűnni az ajtóban, így gyorsan úgy teszek, mintha csak meg akarnám ölelni.
- Fiatalok, ebéd, gyertek. - Mondja tekintetével cikázva köztem és Liam között, valamint feltűnik, hogy összekulcsolt ujjainkat is nagyon bámulja amikor követjük az ebédlőbe.
Ott Liam gyorsan köszön a többieknek is, és utána leülünk egymás mellé az asztalhoz.
Csak akkor tűnik fel, hogy az újságot még mindig a kezemben szorongatom, amikor anyu meghozza a levest. Liamre pillantok, és meglóbálom a papírt. Most mi legyen vele? A szüleim... Elmondjuk nekik most? Végül is előbb utóbb úgy is megtudnák...
Ő bólint egyet, így én lerakom a napilapot magam mellé az asztalra. Persze azért arccal lefelé... Apu ránéz, de úgy tűnik túlzottan nem érdekli, inkább elkezd enni. Mindegy, majd... Majd lesz valahogy.
- Nem lesz gond a kanállal? - Kérdem Liamhez fordulva, egy huncut mosollyal az arcomon. Még aznap amikor ott aludtam nála és... Lehet azt mondani, hogy összejöttünk? Na mindegy, szóval akkor nagyon sokat beszélgettünk, és többek között előjött a ki, mitől fél téma is. Így megtudtam, hogy Liamnek van egy különleges félelme. A kanalak.
- Rendben lesz. - Mondja vigyorogva.
Elfogyasztjuk az ebédet, közben beszélgetünk, azaz leginkább anyuék érdeklődnek, és Liamtől kérdezgetnek mindenfélét. Látszólag anyunak sikerült elnyerni a tetszését, és apu is megenyhülni látszik, amikor előkerül az elhanyagolhatatlan sport téma is, ahol egyből megtalálják a közös hangot. Mi anyuval csak egymásra nézünk, értetlenül megrázzuk a fejünket, és elkezdünk beszélgetni a divatról.
- Nem vagyok benne biztos. Az újságban biztos írják. - Szűröm ki a számomra érdekes részt a beszélgetésükből. Valami tegnapi meccs eredményeiről beszélgetnek... Hirtelen felkapom a fejem, és ijedten Liamre pillantok. Apu felveszi az újságot az asztalról, szinte csak egy pillantást vet a címlapra, majd fellapozza. Először azt hiszem nem is vette észre, hogy mi vagyunk ott, amikor szemei elkerekednek, villámgyorsan becsukja az újságot, tekintetével végigszántja az oldalt, majd felpillant ránk. Pillantását ide oda kapkodja közöttünk.
- Ez mégis mi akar lenni? - Kérdi higgadtan.
- Meg tudom magyarázni..
- El szándékoztátok egyáltalán mondani? - Hangján hallom, hogy kezdi felhúzni magát.
- Igen, persze! - Mondom.
- Megtudhatnám miről van szó? - Kérdi anyu, mire apu átnyújtja neki az újságot. Ő is átfutja gyorsan majd tátott szájjal felénk fordul.
- Én.. Én azt hittem ilyen csak a filmekben létezik. A lányom egy híresség barátnője. Ezt.. Nekem még fel kell dolgoznom. - Áll fel az asztaltól és elkezd körbe-körbe járkálni. Nem tudom ennek mi értelme van, biztos lehiggasztja egy kicsit..
- Had magyarázzam meg! Tegnap voltunk ezen a bulin, Eleanor születésnapi buliján. És ott mutatkoztunk először együtt. Tehát a sajtó is csak most értesült a kapcsolatunkról. És nem tudtam, hogy hogyan fogadnátok, nem tudtam hogy kellene elmondanom nektek, és csak... Úgy gondoltam most van itt a megfelelő idő...
- Lucy! Nem, erre sosincs megfelelő idő! Felfogtad te, hogy mi minden történhet veled ez miatt? Az egész életed meg fog változni! Most komolyan ezt akarod? - Kérdi apu felemelve a hangját. Gondoltam, hogy nem lesz leányálom elmondani nekik a dolgot, de arra számítottam, hogy megértőbbek lesznek.
- Kérem, ne Lucyt bántsák, ez... Nem az ő hibája. Én is szerettem volna minél tovább húzni a dolgot, de a sajtó így is úgy is rájött volna. Felesleges lett volna bujkálnunk. - Apám egy pillanatra ránéz Liamre, aztán ismét rám tapasztja tekintetét.
- Képes lennél tönkre tenni az életedet egy apró fellángolás miatt? Lucy, fogd fel, nem egy tündérmesében élsz. Az emberek önzők és főleg az ilyen kis tinilányok nagyon elvetemültek. Képesek lennének téged bántani. Nem csak mentálisan, akár fizikailag is. Te ehhez túl jó ember vagy. Nem érdemled meg ezt. És bárcsak ne lennél ilyen naiv és képes lennél tisztán látni a dolgokat... - Nem hiszem el, hogy ezt az én apám mondja. Nagyon fájnak a szavai, érzem, hogy nemsokára egy kiadós sírás tör elő mellkasomból, de még muszáj tartanom magam. Nem láthatja, hogy valóban ilyen érzékeny vagyok. Most muszáj erősnek tűnnöm, különben megpecsételem az állítását, hogy könnyű préda vagyok. Nem, én nem vagyok az.
- Ez.. nem így van. - Mondom halkan. 'apró fellángolás?' úgy mondja, mintha ő sosem lett volna még szerelmes. És ez nem csak egy apró fellángolás. Előtte még sosem éreztem ilyent, tudom, hogy a mi kapcsolatunk különleges. - Én már döntöttem. Kérlek próbáld meg elfogadni, és tiszteletben tartani a döntésem. - Mondom határozottan.
Apám szemei kiguvadnak, és úgy érzem mindjárt leüvölti a fejem, de anyu még időben leállítja.
- David, Elég! Csak nézz rá a lányodra. Már nem kisgyerek többé. Az ő korában te is ilyen voltál.
- Csak nem akarom, hogy olyan dolgokba menjen bele, amiket aztán később bánni fog. Mert tudom, hogy ezt fogja. - Szűri ki fogai között ezeket a nem túl kedves szavakat, és ismét ránéz Liamre, aki jobbnak látja, hogy inkább meg sem szólal, hisz csak rontani tudna a helyzeten. Ő teszi jól, de nekem itt betelik a pohár.
- Rendben.. Rendben! Én most elmentem. - Indulok el az ajtó felé magam után húzva Liamet.
- Menj csak. Majd ha képes leszel felnőni, rájössz, hogy a problémák elől nem tudsz elmenekülni. - Döf belém még egyet apu. Ránézek, a szemeimet szúrja a könny. Csak megrázom a fejem, és inkább már nem mondok semmit. Most mérhetetlenül nagyot csalódtam benne.
Kifutok az ajtón, és elkezdek rohanni az utcán, a szakadó esőben. 3 utca után lassítok csak. Bőrig áztam, a hajam vizesen tapad a nyakamra, a könnyeimtől és az esőtől nem látok semmit. Csak állok ott egy helyben, amíg egy közelítő autó fényszórói meg nem világítanak.