-16-
-We'll keep doing what we do-
- Oké, akkor... Akkor majd délben. Szia. - Felelem elfúló hangon.
- Rendben, szia. - És lerakja a telefont. Én egy ideig még hallgatom a néma vonalat, így mire visszafordulok anyuékhoz, már remélhetőleg nem látszik rajtam, hogy zaklatott vagyok. Pedig nagyon is.
- Na? Eljön? - Kérdi anyu izgatottan.
- Igen, ebédre. - Mondom egy mosolyt erőltetve arcomra.
- Fantasztikus. Peter, irány a konyha, össze kell dobnunk valamit. - Fordul Peter felé, aki teszi is amit mondd, és követi a konyhába. Még jó, hogy nem csapnak nagy felhajtást...
Ekkor Ronnie is lecammog a lépcsőn, és amikor meglátja a szüleimet, felsikolt.
- Úristen! Mr. és Mrs. Brenson! Jézusom! - Odafut hozzájuk és megöleli őket. - Szia Alex. - Int tesóm felé is, aki viszonzásképpen csak biccent egyet. Nem jönnek ki túlzottan jól egymással...
- Képzeld Ronnie, Lucy barátját meghívtuk ebédelni. Ismered őt? - Kérdezi anyu, miközben hallom hogy már a konyhában csörömpöl valami edényekkel.
- Jujj, Liamet? Bírom őt, meg a...
- Oké Ronnie, ezt majd... Kicsit később. - Mondom, mert tudom, hogy most elkezdene áradozni a bandáról. A szüleimnek egyenlőre még annyi is elég, hogy van barátom. Nem kell rögtön a nyakukba zúdítani, hogy "Ja, és egyébként a világ legnagyobb fiúbandájának az énekese"
Alig várom már, hogy dél legyen, bár sajnos ez most nem afféle izgatott várakozás, sokkal inkább mondanám feszültnek. Anyuéknak nem sokat tudok segíteni, így össze-vissza téblábolok, ezzel jóformán mindenkinek az agyára megyek.
És igen, végül csak eljön az ebéd is. Amikor meghallom a csengőt, szinte félrelököm az ajtó felé igyekvő Petert, és "feltépem" az ajtót. Liam áll ott, mosolyogva. Nem is tűnik olyan... szomorúnak? Vagy pontosabban nem is tudom mire számítottam. A hangja alapján kissé megviseltnek tűnt, de így most... Most annyira mégsem.
Egy gyengéd csókkal köszönt, majd utána szorosan átölelem. Mielőtt megkérdezhetném, hogy mi történt, anyu köhintését hallom meg a hátam mögött. Gyorsan elengedem Liamet, aki odamegy hozzá, és illedelmesen bemutatkozik. Apu is kijön és vele is kezet ráznak. És elkezdődik a kérdezz-felelek. Liam kitartóan bírja a strapát, én kezét fogva próbálom bátorítani, bár nem mintha olyan nagy szüksége lenne rá, de azért remélem jelent valamit, hogy ott vagyok... Mindegy.
- Na de gyertek gyerekek, most már üljünk le, ott is tudunk még beszélgetni. - Mondja anyu és elindul az ebédlőbe.
- Lucy... - ragadja meg hátulról a karomat Liam, amikor én is elindulnék. - Mutatni akartam valamit. - Lóbálja meg a kezében tartott újságot, a The Daily Mail mai kiadását, ami eddig fel sem tűnt. Apu gyanakodva hátrafordul, amikor észreveszi, hogy nem megyünk utánuk.
- Ez a mai? - Kérdezi megpillantva az újságot. - Megnézhetem? Kíváncsi vagyok mik folynak manapság Londonban.
- Persze, csak egy pillanat... - Mondja Liam, és látom rajta, hogy kellemetlenül érzi magát.
- Apu, mindjárt megyünk, csak egy perc... - Mondom, szinte már könyörgőre véve a figurát. Ő végül csak bólint egyet és elmegy.
- Ezt előbb neked kellene látnod. - Adja kezembe azt az eddig olyan semlegesnek tűnő hírlapot. Én értetlenkedve megfordítom, és levegőt is majdnem elfelejtek venni, miután elolvasom a szalagcímet.
"Az új álompár? Vagy csak egy újabb futó kaland?"Itt egy tegnap készült kép rólunk, amint én épp bátortalanul a földre szegezem pillantásom Liam pedig egy halvány mosollyal az arcán magához ölel. Be kell ismerni egész jól elkapták a pillanatot... Tovább olvasom a bevezetőt...
"A híres fiúbanda énekesére úgy tűnik rátalált a szerelem. Liam Payne, egy eddig ismeretlen hölggyel mutatkozott, bandatársa, Louis Tomlinson barátnőjének, Eleanornak a tegnapi napon megrendezésre került születésnapi buliján."De aranyos. Gondolom magamban. Aztán gyorsan az említett oldalra fordítok a folytatásért.
"A pár először úgy tűnt feltűnés nélkül akar bejutni a partyra, de amint Liam észrevette a fotósok hadát, nem merte magára hagyni barátnőjét. Ez egy aranyos gesztus lett volna, vagy egyszerűen csak úgy vélte, hogy ez egy jó reklámfogás? A jelenlévő 'szemtanúk' szerint igazinak tűnt a köztük lévő dolog, így az érdekkapcsolat lehetőségét kizárnánk. Pár fanatikus rajongó máris nemtetszését fejezte ki a dologgal kapcsolatban, Liam barátnőjét, Lucyt, máris bombázzák a megjegyzéseikkel. A lányról sajnos egyenlőre semmi személyes információnk nincs, egy állítólagos közeli ismerős szerint, egy modell ügynökségnek dolgozik, Amerikában. Ebből kifolyólag, már a srácok amerikai turnéján megismerkedhettek egymással, így feltehetőleg azóta találkozgatnak. Láthatóan meg van közöttük a kémia, és tökéletesen megtestesítik az álompár fogalmát. A lány természetes szépsége és a fiú már oly sokszor megerősített helyessége tökéletesen kiegyenlíti egymást. Vagy talán mégsem? Hölgyeim és Uraim, a fogadásokat meg lehet tenni, mennyire lesz hosszan tartó a kapcsolatuk. Mi bizalmat szavazunk a fiataloknak, és a legjobbakat kívánjuk nekik!"- Most komolyan ilyenek történnek körülöttem, és én ezekből semmit nem veszek észre? - Kérdem értetlenül.
- Nem egészen ilyen reakcióra számítottam. - Mondja Liam felnevetve, és egy puszit nyom az arcomra.
- Hát... Igazából elég meglepő dolog ilyeneket olvasni magamról, de... Amikor beszéltünk azt hittem, hogy valami komolyabb baj van, és aggódtam. Ők nem érdekelnek, csak... Te. - Mondom lesütött szemekkel.
- Én is csak miattad aggódtam. Mert én már hozzászoktam, hogy mindent összehordanak, de te... Féltelek tőlük. Tapasztalatból tudom, hogy... mikre képesek. És nem szeretnélek miattuk elveszíteni.
- Nem fogsz. - Csókolom meg. Annyira aranyos, hogy miattam aggódik. De felesleges. A média nem tudja befolyásolni az érzéseimet... - Egyébként modell mi? - Kérdem egy nagy mosollyal arcomon.
- Nagyon könnyen lehetnél. - Mondja bólogatva.
- Mármint? - Kérdem karomat nyaka köré fonva.
- Mármint... Gyönyörű vagy. És ez mellett még okos és kedves és... Bár nem tudom hogy kapcsolódnak ezek a modellséghez. - Gondolkozik el, mire én felnevetek.
- Én sem, de a bókokat bármikor szívesen hallgatom. - Közelebb hajolok hozzá, hogy adjak neki még egy csókot, amikor meglátom aput feltűnni az ajtóban, így gyorsan úgy teszek, mintha csak meg akarnám ölelni.
- Fiatalok, ebéd, gyertek. - Mondja tekintetével cikázva köztem és Liam között, valamint feltűnik, hogy összekulcsolt ujjainkat is nagyon bámulja amikor követjük az ebédlőbe.
Ott Liam gyorsan köszön a többieknek is, és utána leülünk egymás mellé az asztalhoz.
Csak akkor tűnik fel, hogy az újságot még mindig a kezemben szorongatom, amikor anyu meghozza a levest. Liamre pillantok, és meglóbálom a papírt. Most mi legyen vele? A szüleim... Elmondjuk nekik most? Végül is előbb utóbb úgy is megtudnák...
Ő bólint egyet, így én lerakom a napilapot magam mellé az asztalra. Persze azért arccal lefelé... Apu ránéz, de úgy tűnik túlzottan nem érdekli, inkább elkezd enni. Mindegy, majd... Majd lesz valahogy.
- Nem lesz gond a kanállal? - Kérdem Liamhez fordulva, egy huncut mosollyal az arcomon. Még aznap amikor ott aludtam nála és... Lehet azt mondani, hogy összejöttünk? Na mindegy, szóval akkor nagyon sokat beszélgettünk, és többek között előjött a ki, mitől fél téma is. Így megtudtam, hogy Liamnek van egy különleges félelme. A kanalak.
- Rendben lesz. - Mondja vigyorogva.
Elfogyasztjuk az ebédet, közben beszélgetünk, azaz leginkább anyuék érdeklődnek, és Liamtől kérdezgetnek mindenfélét. Látszólag anyunak sikerült elnyerni a tetszését, és apu is megenyhülni látszik, amikor előkerül az elhanyagolhatatlan sport téma is, ahol egyből megtalálják a közös hangot. Mi anyuval csak egymásra nézünk, értetlenül megrázzuk a fejünket, és elkezdünk beszélgetni a divatról.
- Nem vagyok benne biztos. Az újságban biztos írják. - Szűröm ki a számomra érdekes részt a beszélgetésükből. Valami tegnapi meccs eredményeiről beszélgetnek... Hirtelen felkapom a fejem, és ijedten Liamre pillantok. Apu felveszi az újságot az asztalról, szinte csak egy pillantást vet a címlapra, majd fellapozza. Először azt hiszem nem is vette észre, hogy mi vagyunk ott, amikor szemei elkerekednek, villámgyorsan becsukja az újságot, tekintetével végigszántja az oldalt, majd felpillant ránk. Pillantását ide oda kapkodja közöttünk.
- Ez mégis mi akar lenni? - Kérdi higgadtan.
- Meg tudom magyarázni..
- El szándékoztátok egyáltalán mondani? - Hangján hallom, hogy kezdi felhúzni magát.
- Igen, persze! - Mondom.
- Megtudhatnám miről van szó? - Kérdi anyu, mire apu átnyújtja neki az újságot. Ő is átfutja gyorsan majd tátott szájjal felénk fordul.
- Én.. Én azt hittem ilyen csak a filmekben létezik. A lányom egy híresség barátnője. Ezt.. Nekem még fel kell dolgoznom. - Áll fel az asztaltól és elkezd körbe-körbe járkálni. Nem tudom ennek mi értelme van, biztos lehiggasztja egy kicsit..
- Had magyarázzam meg! Tegnap voltunk ezen a bulin, Eleanor születésnapi buliján. És ott mutatkoztunk először együtt. Tehát a sajtó is csak most értesült a kapcsolatunkról. És nem tudtam, hogy hogyan fogadnátok, nem tudtam hogy kellene elmondanom nektek, és csak... Úgy gondoltam most van itt a megfelelő idő...
- Lucy! Nem, erre sosincs megfelelő idő! Felfogtad te, hogy mi minden történhet veled ez miatt? Az egész életed meg fog változni! Most komolyan ezt akarod? - Kérdi apu felemelve a hangját. Gondoltam, hogy nem lesz leányálom elmondani nekik a dolgot, de arra számítottam, hogy megértőbbek lesznek.
- Kérem, ne Lucyt bántsák, ez... Nem az ő hibája. Én is szerettem volna minél tovább húzni a dolgot, de a sajtó így is úgy is rájött volna. Felesleges lett volna bujkálnunk. - Apám egy pillanatra ránéz Liamre, aztán ismét rám tapasztja tekintetét.
- Képes lennél tönkre tenni az életedet egy apró fellángolás miatt? Lucy, fogd fel, nem egy tündérmesében élsz. Az emberek önzők és főleg az ilyen kis tinilányok nagyon elvetemültek. Képesek lennének téged bántani. Nem csak mentálisan, akár fizikailag is. Te ehhez túl jó ember vagy. Nem érdemled meg ezt. És bárcsak ne lennél ilyen naiv és képes lennél tisztán látni a dolgokat... - Nem hiszem el, hogy ezt az én apám mondja. Nagyon fájnak a szavai, érzem, hogy nemsokára egy kiadós sírás tör elő mellkasomból, de még muszáj tartanom magam. Nem láthatja, hogy valóban ilyen érzékeny vagyok. Most muszáj erősnek tűnnöm, különben megpecsételem az állítását, hogy könnyű préda vagyok. Nem, én nem vagyok az.
- Ez.. nem így van. - Mondom halkan. 'apró fellángolás?' úgy mondja, mintha ő sosem lett volna még szerelmes. És ez nem csak egy apró fellángolás. Előtte még sosem éreztem ilyent, tudom, hogy a mi kapcsolatunk különleges. - Én már döntöttem. Kérlek próbáld meg elfogadni, és tiszteletben tartani a döntésem. - Mondom határozottan.
Apám szemei kiguvadnak, és úgy érzem mindjárt leüvölti a fejem, de anyu még időben leállítja.
- David, Elég! Csak nézz rá a lányodra. Már nem kisgyerek többé. Az ő korában te is ilyen voltál.
- Csak nem akarom, hogy olyan dolgokba menjen bele, amiket aztán később bánni fog. Mert tudom, hogy ezt fogja. - Szűri ki fogai között ezeket a nem túl kedves szavakat, és ismét ránéz Liamre, aki jobbnak látja, hogy inkább meg sem szólal, hisz csak rontani tudna a helyzeten. Ő teszi jól, de nekem itt betelik a pohár.
- Rendben.. Rendben! Én most elmentem. - Indulok el az ajtó felé magam után húzva Liamet.
- Menj csak. Majd ha képes leszel felnőni, rájössz, hogy a problémák elől nem tudsz elmenekülni. - Döf belém még egyet apu. Ránézek, a szemeimet szúrja a könny. Csak megrázom a fejem, és inkább már nem mondok semmit. Most mérhetetlenül nagyot csalódtam benne.
Kifutok az ajtón, és elkezdek rohanni az utcán, a szakadó esőben. 3 utca után lassítok csak. Bőrig áztam, a hajam vizesen tapad a nyakamra, a könnyeimtől és az esőtől nem látok semmit. Csak állok ott egy helyben, amíg egy közelítő autó fényszórói meg nem világítanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése