19. fejezet

-19-

-I'm waiting on ya-

Ez a hetem is fantasztikusan telik, mint általában mindegyik, itt Londonban. Most nem állnék neki részletezni, mert mindez unalmas lenne a Szombaton történtekhez képest.

Anyuék reggel hazarepülnek, mivel őket már hétfőn várja a meló. El sem hiszem, hogy ez az egy hét ilyen hamar elrepült. Ja és egyébként azt még nem is említettem, hogy kiderült, idő közben lebeszélték Peterrel, hogy tesóm is had maradhasson a nyár végéig, mivel nekik már dolgozniuk kell hamarosan, így ő egyedül lenne otthon. Nem mintha attól tartanának, hogy unatkozna, épp ellenkezőleg... Tehát jobbnak látják, ha valaki rajta tartja a szemét, így minket fog boldogítani még több mint egy hónapig. Éljen, éljen.

Miután elbúcsúzunk anyuéktól hazamegyünk és rögvest neki is állunk a készülődésnek. Azaz csak én

készülődök, de a csajok is nagyon élvezik, hogy süröghetnek-foroghatnak körülöttem. Miután lezuhanyzom és hajat mosok, a leghosszabb procedúrával, a ruha kiválasztásával kezdjük. Mivel tegnap vettem egy fekete gyönyörűséget, és egy vidám, pink ruhát, így alapból csak ez a két versenyző van. Végül a rózsaszínt választom, mivel Ronnie meggyőz, hogy szerinte ez abszolút tükrözi az egyéniségemet. Ha ő mondja.... Ezután a csajok elkészítik a sminkem és megcsinálják a hajam is.

Amikor Liam megérkezik, rohanok is. Ő kinyitja nekem az autó ajtaját, és már pont szállnék is be, amikor eszembe jut, hogy a táskámat bent felejtettem, még jó, hogy egyáltalán eszembe jutott, simán elmentem volna nélküle, így visszafutok érte a házba.
- Micsoda gentleman. - Szólal meg mögülem Ronnie, amikor belépek az ajtón. Majdnem halálra is rémít.
- Mi az leselkedsz utánunk? - Vigyorodom el.
- Még szép. Bár őszintén megmondom... limuzinra számítottam.
- Én meg pontosan egy hasonlóan frappáns válaszra. - Még mindig nevetek amikor felfutok a táskámért és a... telefonomért? Azt hittem elraktam azt is... Különös. Körbepillantok a szobában. Az a hülye érzésem támad, mintha figyelnének, de miután biztosra veszem, hogy megint csak elmém játszik velem, gyorsan felkapom azt is és sietek vissza Liamhez, ahol bepattanok a kocsiba.
Az úton végig csacsogok, nem bírom abbahagyni, annyira izgatott vagyok. Azonban amikor odaérünk egy mukkot sem tudok kinyögni. Hallom, hogy Liam valamit beszél hozzám, de nem tudom felfognia  szavait, annyira elképedek. Ilyent én még csak a Tv-ben láttam és most itt vagyok, Úristen! Az autókból, és többnyire limuzinokból hírességek szállnak ki, és ahogy végigsétálnak a vörös szőnyegen, a bejáratnál fotósok hada várja őket.
- ... Szóval ne aggódj, nem lesz semmi probléma, végig melletted leszek. - Jut el agyamig az utolsó mondata.
- Tessék?  - Fordulok felé, mire kapok tőle egy szemöldökráncolást, majd egy hatalmas mosolyt.
- Nem lényeg. - Nevet fel. - Maradj végig mellettem. - Aztán kiszáll a kocsiból, és ajtót nyit nekem is. Én is kikecmergek, és elindulunk befelé. Szorítom a kezét, de még így is eléggé feszengek, amikor a vakuk elkezdenek villogni. Majd idővel megszokom... Biztosan...
Bent megkeressük a többi srácot is. Egyenlőre még csak Harry és Niall van itt.
- Figyi Liam, van egy kis para... - Kezdi Harry. - Amúgy szia Lucy, csini vagy. - Kacsint rám, mire válaszul csak rámosolygok. - Na szóval az van, hogy felkértek minket, hogy adjunk elő pár számot. Azt mondták tök mindegy, hogy mit, csak az egyik banda az utolsó pillanatban lemondta a fellépést és így gázban vannak. Én meg voltam olyan jó fej, hogy elfogadtam az ajánlatot. Vagyis nem nagyon volt választásom, mert egyedül voltam, és konkrétan rám erőltettek.
- Hát, azért előbb megkérdezhettél volna minket is. - Lép oda Louis, El társaságában, aki szintén azt a ruhát

viseli, amit együtt vettünk. Gyönyörű. Odaintek neki, mire ő mosolyogva visszainteget.
- Jól van na, tudod, hogy egyedül milyen védtelen vagyok. - Játssza a szerepet Harry. - Jó, amúgy nem, csak most miért ne segítenénk nekik?
- Jó, igazad van, csak... - Néz rám Liam.
- Megleszek. - Bólogatok.
- Na látod. A csajok ellesznek. Szóval akkor tűzzünk is, az elején leszünk.
- Várjatok... Valami még hiányzik. - Gondolkozik el Niall, mire mindenki kérdőn néz rá.
- Jézusom. Hát Zayn! - Csapja fejbe magát Louis. - Hogy folyton késnie kell...
- Mindegy, menjünk, lányok majd mondjátok el neki légyszi, hogy mi a szitu. - Mondja Harry, és már el is viharzik, mire a többiek követik. Vagyis Liam még ott marad egy kicsit, tétovázik, aztán persze meggyőzöm, hogy rendben leszek, így ő is a többiek után siet.

Így Eleanorra maradok. Kicsit kellemetlen helyzet, legalábbis én nem tudom mit csináljak, így csak megyek utána, és leülünk a nézőtérre. Nézelődök jobbra-balra, amikor egyszer csak megpillantom a banda örökös későjét a távolban. Elkezdek neki integetni, de nem vesz észre, mivel pont beáll elénk egy kisebb csoport.
- Ott van Zayn, szerintem szólok neki. - Mondom El-nek, aki biztosít, hogy addig foglalja a helyem.
Gyorsan elindulok abba az irányba amerre legutóbb a fiút láttam. Egy halom emberen kell átvergődnöm magam, amíg végre újra meg nem pillantom, aztán... egy ajtón keresztül újra eltűnik. Utánasietek, már épp nyitnám ki, amikor az kivágódik.
- Aucs. - Tapogatom meg fejemet, amin máris egy pupli keletkezik, az ajtó miatt, ami természetesen telibe talál. A rajta bejövő srácnak szinte fel sem tűnik, hogy ott vagyok, megy tovább, mint aki jól végezte dolgát.
- Jellemző... - Bosszankodok, amikor végre átjutok azon a nyavalyás nyílászárón, aminek túloldalán máris elkezdem keresni Zaynt. Ismét kint vagyok az épület előtt, ami zsúfolásig van emberekkel, vendégek már alig szállingóznak, a legtöbben már csak kíváncsiskodók, és fotósok, akik amint megpillantanak egyből körém özönlenek. Nem hiszem el, hogy máris megjegyeztek maguknak! Na jó, ez azért egy kicsit rémisztő...
- Elnézést...  - Mondom, és próbálnék átfurakodni közöttük, ami nem nagyon akar menni, mivel eléggé.. Rámenősek. - Bocsánat... - Próbálkozom újra, és most már komolyan kezdek megrémülni, mert egy csomó mindent kiabálnak felém. Azaz kérdezősködnek. Jó, azt hiszem inkább visszamegyek. Gondolom, aztán megfordulok, de a bejáratot teljesen elárasztották az érdeklődök, akik mindent megragadnak, hogy egy kis bepillantást nyerhessenek a bent zajló eseményre.
Ekkor valaki megragadja a karom, én pedig ijedtemben majdnem felsikoltok, de aztán megfordulok és ránézek arra a srácra aki kezemet fogja.
- Nyugi, csak segíteni akarok. - Mondja, és elkezd maga után húzni. Nem tudom, hogy jó ötlet-e vele menni, de azt tudom, hogy itt maradni biztos nem az, így végül követem, amíg vissza nem érünk az ajtó mögé, ahol az őr egyből beenged minket, amikor meglátja őt. Húha, vajon engem is visszaengedett volna? Nincs nálam semmi amivel azt tudnám igazolni, hogy én résztvevő vagyok, a táskámban van a jegy... De őt mégis beengedte... Csak így simán.
- Köszi. - Motyogom a srácnak, akit valójában csak most van időm jobban szemügyre venni. Az biztos, hogy nem ismerem. Mármint láttam már, de... - Hééé, várjunk csak! Te voltál az előbb aki fejbe csapott az ajtóval! - Jut eszembe.
- Hogy mi? - Kérdi értetlenül.
- Az előbb, amikor mentem ki. Te épp befele jöttél és nekem vágtad az ajtót! - Mutatok a fejemre, ahol feltehetőleg még mindig ott virít a púp. Mintha hirtelen megvilágosodna...
- Ne haragudj, nem vettelek észre. Kicsit dühös voltam... Amúgy mit csináltál egyedül ott kint?
- Kerestem valakit... Biztos ismered, Zaynt. Esetleg nem láttad? - Ekkor elkerekedik a szeme, és majdhogynem még egy lépést is hátrál.
- De, ismerem... És láttam is. És most is látom, mivel épp ott jön. - Mutat mögém, mire hátrafordulok, és Zayn értetlen képével találom szembe magam.
- Lucy! Te meg mit csinálsz itt... Vele? - Bök a mögöttem álló srácra.
- Én semmit. Csak téged kerestelek, és ő meg kimentett a fotósok hada közül. - Magyarázkodom.
- Micsoda nagylelkű... - Mondja Zayn gúnyosan.
- Na jó, ne kezdjük megint... Én inkább lelépek. - Mondja a srác.
- Várj, köszönöm. - Mondom.
- Szívesen, Lucy. - Mosolyog rám, mielőtt elmenne, Zayn pedig szinte felrobban. Ezek szerint nem jönnek ki túlzottan jól egymással.
- Ez meg mi volt? - Fordulok értetlenül a fiúhoz, amikor hirtelen eszembe jut, hogy már rég a többiekkel kellene lennie. - Tudod mit? Ez még várhat. Most nyomás a srácokhoz, fel kell lépnetek.
- Mi? Hát én erről nem is tudtam... - Mondja, mire elmagyarázom neki a dolgot, miközben visszaindulunk a nézőtérre, ahol elválnak útjaink. Én leülök El mellé, ő pedig siet a fiúkhoz.

Ez az egész annyira meseszerű. Mármint én most komolyan itt ülök és Jessie J fellépését nézem? Hihetetlen. Szinte az egész estét úgy élem meg, mintha egy filmben lennék, lefagyva figyelek mindent. Amikor a srácok következnek, akkor arcomon egy hatalmas mosoly terül szét és elképedve nézem végig, ahogy 3 számot elénekelnek. Az utolsó számnál elkapom Liam pillantását, aki rám mosolyog és a szöveget énekelve rám mutat. Egyből elvörösödöm, persze ezt most remélhetőleg senki nem veszi észre. Ezek után ismét úgy érzem, mintha csak... Lebegnék, és kívülről nézném azokat a dolgokat amik körülöttem történnek.

Miután a srácok végeznek, odajönnek hozzánk, persze én egyből Liam nyakába borulok. Hozzá fogok én valaha is szokni ahhoz hogy így énekel? Nem valószínű...

Egy percig nem unatkozom az est folyamán, a srácok mindenen elpoénkodnak, így a hangulat is nagyon jó. Valamint, dobpergés... Meg is nyerik a díjat amire jelölve voltak. 

A győzelmet -mint utóbb megtudtam- mindig egy jó kis Mekizéssel ünneplik meg. Mit ne mondjak érdekes szokás, de persze én is benne vagyok, így egy darabig még a McDonald's vendégeit boldogítja vidám társaságunk.

Aztán végül hazamegyünk, és miután Liamtől elbúcsúzok egy amolyan *Kimondhatatlanulbüszkevagyokrád* csókkal, felkullogok a szobámba. Amint kinyitom az ajtót, azt hiszem szörnyet halok.

- Úristen! - Kiálltok fel.