24. fejezet

-24-

- Before You leave Me today-

*Liam szemszöge*

Lucy szobájának az ajtaja nyikorogva nyílik ki, és amint kilépek rajta, belebámulok a sötétségbe. Olyan érzésem támad, mintha egy hülye horrorfilmben lennék. Jézusom, azt hiszem még nem ébredtem fel teljesen. Gyorsan megrázom a fejem és elindulok a folyosón.
- Lucy! Lucy hol vagy? - A néma házban szavaim hangosan víz hangzanak, így halkabbra veszem a figurát. - Itt vagy bent? - Kérdem amikor a fürdő elé érek és bekopogok. Senki nem válaszol, így majdnem tovább is indulok, de aztán meghallok valami hangot bentről, így visszafordulok, és lassan benyitok.
Hirtelen Lexy jelenik meg előttem.
Már pont bocsánatot akarnék kérni tőle amiért csak így rárontottam amikor feltűnik, hogy arcát könnycseppek áztatják.
- Valami baj van?
- Szerintem... Szerintem most inkább... Maradj itt egy kicsit oké? - Nem igazán értem, de bólintok, miközben ő kinyitja az ajtót és próbál visszamenni, azaz visszaosonni a helyiségbe. Gondosan ügyel rá, hogy egy pillanatra se nyerhessek betekintést. Rossz előérzetem van.
- Lucy is bent van? - Kérdem meg még gyorsan mielőtt eltűnne. Hallok még pár hangot kiszűrődni a mosdóból, így erre következtetek.
Ő csak bólint miközben szája elé kapja kezét, hogy csillapítsa feltörekvő zokogását.
Szemeim elkerekednek, amint meglátom kezét, ami... ami véres. Azonnal elindulok a bejárat felé, habár próbál megállítani.

Ezután felgyorsulnak az események. Amint meglátom Lucyt rögtön térdre vetődök mellette, és nem törődve a térdembe fúródó üvegszilánk darabokkal próbálom magához téríteni barátnőmet. Peterék már hívták a mentőket, így azok hamar meg is érkeznek és elviszik. Mi rögtön utánuk megyünk, és mintha órákat kellene várnunk mire végre kijön az orvos a vizsgálóból, és közli velünk, hogy Lucy komolyabb agyrázkódást szenvedett, ez mellett össze kellett varrni a homlokán lévő vágást is. Semmire sem vágyom jobban, mint hogy bemehessek hozzá és átölelhessem.
- Most még alszik, kapott pár altatót és nyugtatót, de nem kell félni, rendbe jön. Pár napig még megfigyelés alatt tartjuk, és ha az eredményeiben nem találunk semmi aggasztót, utána már haza is mehet. - Magyarázza a doktor.
- Aha, jó, de most már be lehet hozzá menni? - Kérdem türelmetlenkedve.
- A hölgy jelenleg alszik... - Látva nemtetszésemet, mivel nem ez volt a kérdés, megadóan bólint egyet, mire én máris a szoba felé veszem az irányt.
Amint meglátom Lucyt, ahogy csak ott fekszik lelkiismeret furdalásom lesz. Hogy miért? Fogalmam sincs. Talán mert nem vigyáztam rá? Vagy mert megharagudtam rá, amikor mellé kellett volna állnom? Nem tudom. Most csak abban vagyok biztos, hogy nem szeretném magára hagyni, így az ajtó mellet lévő egyetlen széket az ágya mellé húzom és megfogom kezét, amibe valami tűket böködtek, amiknek a látványától egyből elszörnyedek. Nem elég, hogy agyrázkódása van, valamint, hogy felhasadt a homloka, még ez is. Amikor amúgy is annyira irtózik a tűktől...
Továbbra is mellette ülök, még Peter és Lexy sem tudnak rávenni, hogy menjek haza velük, végig Lucy mellett akarok maradni és vigyázni rá, ha már eddig nem tettem meg...
A nagy "őrködésben" persze nagyon el lehet fáradni, így én is szépen lassan álomra szenderedem.

- Elnézést fiatalember. - Rázza meg gyengéden vállamat egy ápolónő. - Azt hiszem csörög a telefonja. Már sokadszorra. Ne haragudjon amiért felkeltettem, csak gondoltam fontos lehet.
- Ümm, köszönöm. - Ülök fel újra a székben, majd nyújtózom egy hatalmasat, mivel szerintem minden porcikám begörcsölt a kényelmetlen testhelyzettől.
Gyorsan magamhoz veszem a telefonomat amit még tegnap kitettem a szekrényre miközben lenémítottam, és abszolút nem lepődök meg amikor az azt jelzi ki, hogy 25 nem fogadott hívásom és 8 új üzenetem van... Egy fél percet sem kell várnom a kijelző ismét villogni kezd, én pedig megviselten beleszólok a készülékbe.
- Na végre! Hol a fenében vagy? Már legalább ezerszer hívtunk nem hiszem el, hogy nem vagy itt! Pedig tegnap még meg is beszéltük... - Hord le egyből Harry.
- A kórházban vagyok. - Csak ennyit mondok, de ez elegendő is, hallom ahogy meghökken és gyengédebben folytatja.
- Te, vagy...
- Lucy... Majd beszélünk, ne haragudj most nem... Megyek nemsokára, megpróbálok sietni. - Zárom le a beszélgetést majd ki is nyomom a készüléket. Már rég a megbeszélésen kellene lennem, mivel holnap utazunk. Sóhajtok egyet, miközben azon gondolkozom, hogy most mit is kellene csinálnom.
- Minden rendben? - Kérdi halkan a lány akinek  még mindig szorongatom a kezét. Hangjára felkapom a fejem. Fel sem tűnt, hogy ébren van.
- Hogy érzed magad? Nincs szükséged valamire? - Kérdezősködöm egyből.
- Ha menned kell, menj nyugodtan. - Mondja. Mintha elbeszélnénk egymás mellett, egyikünk sem válaszol a másik kérdésére.
- De... Nem akarlak itt hagyni egyedül.
- Szerintem Lexyék bármelyik pillanatban itt lehetnek.
- Akkor sem... Nem tudom, hogy megtudnálak-e még látogatni. - Mondom ki végül őszintén. Ekkor látom rajta, hogy felfogta, arca megrándul és megszorítja a kezem.
- Mikor mentek? - Kérdi vékony hangon.
- Holnap hajnalban. Jó figyi... Nem tudom este mikor végzünk, de még mindenképpen beugrom, rendben?
- Rendben. Csak ne menj el köszönés nélkül kérlek.
- Nem tenném. - Simítom meg az arcát, miközben felállok. - Egyébként pontosan...
- Mi is történt? - Fejezi be a kérdésem. Erre bólintok. - Kimentem inni, és valószínűleg nem vettem észre, hogy kifröccsent a víz, így elcsúsztam rajta. Egyenesen neki a tükörnek, ami összetörött, és én pedig elestem. - Mondja monoton hangon, mintha egy betanult szöveget mondana. Erre összeráncolom a szemöldököm.
- Megijesztettél. Legközelebb figyelj oda, vigyázz magadra jobban, kérlek. - Nyomok egy puszit a homlokára.
- Úgy lesz. Na, de nem akarom, hogy miattam késs el, futás. - Mosolyog rám, így adok neki egy búcsú csókot és teszem is amit mondd, elrohanok a találkozóra.

*Lucy szemszöge*

- Hölgyem... Rajtunk kívül nincs itt senki, és ezek az információk nem fogják elhagyni a szobát sem. Higgye el, mi csak biztosak szeretnénk benne lenni, hogy a megfelelő kezelést kapja. És azt úgy nem tudja, ha nem járul hozzá a terápiához. Kérem. - Néz rám könyörgő tekintettel az agyturkász. Már az első kérdésénél rájöttem, hogy nekem ebből semmi hasznom nem lesz, így némaságot fogadva kezdtem el tiltakozni a dolog ellen.

- Most teszem fel utoljára a kérdést. Komolyan gondolta azt, hogy szeretne véget vetni az életének?