23. fejezet

-23-

-I'll change my mind- 

Minden zavartalanul folyik, mindaddig, amíg meg nem rezzen táskámban a telefon. Amint megnyitom az üzenetet, arcomra fagy a mosoly.
"Neked szimpatikusak a szülei? Szerintem kicsit tenyérbemászóak. ;) "
Nem téves, félrement üzenet volt. Nekem szánták. Ahogy a korábbit is. Szerintem ezt eddig is tudtam, csak magamnak sem mertem bevallani. Megborzongok a tudattól, hogy valaki figyel. És minden bizonnyal ez így van, különben honnan tudná, hogy épp mit csinálok?
- Minden rendben? - Keresi tekintetem Liam.
- Azt hiszem egy kicsit kimegyek, nem érzem jól magam. - Állok fel majd abban a pillanatban térdeim megbicsaklanak, füleim elkezdenek zúgni, és ettől fogva már csak a sötétségre emlékszem...

- Hé, Lucy. - Érzek egy lágy cirógatást arcomon, de szemem továbbra sem nyitom ki.
- Minden rendben lesz. - Hallok meg egy másik közeledő hangot is, aki a következő pillanatban valami hideget rak a homlokomra. Erre megrezzenek és kezemmel a fejem felé nyúlok.
- Nem mérgezted meg anyu, látod, még él. - Nevet fel egy lány, azt hiszem Liam egyik nővére.
Kinyitom a szemem és körülnézek. Liam mellettem ül és aggódva pillant rám, miközben megfogja a kezem. Rajta kívül csak a tesója és az anyukája vannak a szobában. Lassan felülök.
- Köszönöm szépen a segítséget, azt hiszem már jól vagyok, csak... - Gyorsan töröm az agyam, hogy mit is kellene mondanom. Azzal azért mégsem hozakodhatok elő, hogy rájöttem, egy pszichopata kémkedik utánam... - Szóval néha le szokott esni a vércukrom, plusz most még ez az idő is hozzájárult...
- Igen, gondoltam, hogy az miatt lehet. Ritka, hogy itt ilyen jó idő van... - Bólogat Liam anyukája. Annyira aranyosak, utálom, hogy... Hát igen, mondjuk ki, hazudok nekik. Rögtön elszégyenlem magam és leszegem fejem.
- Szerintem most már jobb ha megyünk. - Mondja ezt látva Liam.
- De ha a cukráról van szó, akkor a desszert még belefér nem? - Kérdi mosolyogva az anyukája, mire mindenki rám pillant, valójában tőlem várják a választ.
- Persze, az biztos jót fog tenni. - Erőltetek magamra egy mosolyt.
A desszert után már tényleg eljön a búcsúzkodás ideje, legszívesebben megint elbőgném magam, amikor Liam anyukája megölelget, és megkérdezi tőlem, hogy mikor fogunk legközelebb találkozni. Erre összeszorul a gyomrom és csak annyit bírok kinyögni magamból, hogy örülnék ha minél hamarabb. Persze tudom, hogy az valójában elég messze lesz...

Hazafelé nem beszélgetünk olyan sokat. Liam is tudja, hogy valami megváltozott. Amikor a telefonom csippan egyet, megrázkódom, majd magam sem tudom miért, megnyitom azt a hülye üzenetet. "Egy szót sem a szépfiúnak, vagy bajok lesznek, drágám." Hangosan kezdek el szipogni, ahogy próbálom visszatartani kitörni készülő könnyeimet. Liam tanácstalanul pillant rám.
- Lucy, megijesztet. Miért nem mondod el, hogy mi a baj? - Kérdi és a szívem ismét megszakad. Miért is nem mondtam el eddig neki? Olyan idióta vagyok...
- Semmi baj... - Mondom halkan.
- Rendben. - A hangsúlya semmi jóra nem utal, így rápillantok. Ő erősen előre koncentrál, nem néz rám. Ne! Kiálltok fel kétségbeesetten magamban... Egy szót se. Visszhangzik fejemben. Most mit csináljak?
- Ne haragudj. Most nem.. Nem tudom elmondani.
- Nem értelek. - Rázza meg a fejét.
- Én sem értek sok dolgot. - Mondom ismét halkan.
Ezután az út csendben telik, amibe majdnem beleőrülök..

*Liam szemszöge*

Még mindig nem értem Lucyt. Mostanában annyira furcsán viselkedik, tudom, hogy valamit nem mondd el nekem és ez nagyon zavar. 

Persze amikor megkér, hogy beszéljünk, nem tudok nemet mondani, nem haragszom rá, inkább féltem. 

Így a szobájában amíg ő pakolászik én leülök az ágyára és figyelem. Aztán amikor már nem talál semmi kifogást, leül velem szemben.

- Jó felesleges húzni az időt. - Mondja. - Van egy... dolog. Ami eléggé felzaklat. És ez a helyzet nekem eléggé új. Szóval én nem kérem tőled, hogy értsd meg, csak... Csak... - Mocorog össze-vissza, keresgélve a legjobb szót.

- Jó, rendben, majd elmondod, ha készen állsz rá. - Fogom arcát kezeim közé, hogy nyugodjon le.

- Köszönöm. - Sóhajt megkönnyebbülten. És bár még mindig zavar a dolog annyiban hagyom, mert látom, hogy őt is nagyon bántja.

Ezért nem is hozom fel a továbbiakban. Rettentő sokáig beszélgetünk, igen annyira, hogy közben Lucy be is alszik. De előtte még megkér, hogy ne hagyjam magára, olyan mintha félne valamitől. Mivel nem tudok tenni semmit, így csak átölelem és ezután én is hamar elalszom.

~o~

Hirtelen ülök fel az ágyban és zavaros tekintettel kémlelek körbe, miközben próbálom összerakni magamban a dolgokat. Még sötét van odakint, tehát még hajnal lehet. Nagyon meleg van itt. Miért vagyok ruhában? Megdörzsölöm a szemem, miközben felállok az ágyból. Ekkor esik csak le, hogy Lucy-éknél vagyok. Gyorsan az ágyra pillantok, de Lucy nincs ott. Hirtelen valami nagyon rossz érzés tölt el. Valójában mire is ébredtem fel? Azt hiszem valami zajra, meg kell keresnem...