3. fejezet

-3-

- The party's ending but it's now or never -

"Hát... Te is hiányzol. De komolyan. Amúgy jó kis buli lehet. ;)"
Ezen tökre ledöbbenek, és egyből el is vörösödöm, bár remélem ebben a félhomályban senki sem látja. Atyaég. Most komolyan ezt írta? Úristen. Bár lehet csak illendőségből, mert hát azért ha valakinek ilyet mondd az ember, arra ugye illik válaszolni. És hát azért azt mégsem írhatja, hogy: Bocs.. Te nem.

Még mindig pironkodva, oldalba böködöm Lexy-t, és odasúgom neki, hogy jöjjön el velem a mosdóba -mivel talán itt az a legcsendesebb hely. Látszólag még örül is neki, hogy végre egy kicsit megszabadulhat ettől a társaságtól.

Elnézést kérünk, és gyorsan le is lépünk. 

Ott megmutatom neki az üzeneteket, mire az ő reakciója is csak ennyi:

- Hűűűűűha. 

- Hát igen... Most ez szerinted...

- Igen, szerintem tényleg azt akarja jelenteni, hogy hiányzol neki. - Mosolyog rám tök őszintén. - De aranyos. - Teszi még hozzá.

- Aha... - Értek egyet, és.. Ah, már megint ez a hülye vörösödés... - Csak.. Nem korai még ez? Mármint, most hiába Ronnie írta, de igazából... Már szívesen találkoznék, meg beszélnék vele...

- Tehát hiányzik. - mondja ki helyettem is Lex.

- Igen, azt hiszem...

- De, hogy korai lenne-e?

- Aha... Hiszen, basszus! Még csak egyszer találkoztunk.

- Igen, egyszer találkoztatok... De mióta is ismered? - Kérdi.

- Hát... Már elég régóta. Lassan fél éve. - És már akkor is minden szombaton arra vártam, hogy had beszélgessek vele... Teszem hozzá magamban, ezzel eloszlatva minden kételyemet. Felpillantok Lexyre és elmosolyodom.

- Na látod... - Mondja ő is mosolyogva.

"Bizalmas" beszélgetésünknek egy csapat vihogó lány bevonulása vet véget.

- Lassan ki kellene mennünk... - Mondom, nem túl lelkesen, nagyot sóhajtva.

- Hát igen. Bár én komolyan mondom, hogy jobban érzem magamat veled itt ebben a klotyóban, mint velük ott kint.

- Oh, hidd el, én is. - Mondom nevetve.

- Jajj, várj! - Kapom el Lex kezét, aki már indulna is ki. Erre ő érdeklődve rám pillant. - Mit írjak neki vissza?

- Hát... Amit érzel. Vagy... mit tudom én. - Nevet fel ismét.

- Mekkora bölcsességek. - Nevetek vele együtt.

Gyorsan bepötyögöm, hogy:

"Nem rossz, de lehetne jobb is... ;) Mikor jössz már végre haza? - Remélem érti az "enyhe" célzást.

Majd mivel tudom, hogy Ő egyből válaszol is, így még egy percig némán várakozunk a válaszra, majd gyorsan meg is nézzük, és vihogunk, mint az idióták, látva hogy értette. A lányok akik bejöttek furcsán néznek ránk -holott ők is ugyanígy vonultak be- majd szerencsére el is mennek.

"Hahaha. :) Még egy hét... De utána valamikor találkozhatnánk. Már a fiúk is nagyon meg akarnak ismerni. Arra gondoltunk, hogy jó lenne egy buli nálam. Na, mit szólsz?"

- Írd, hogy oké, meg, hogy te is meg akarod őket ismerni. - Megfogadva Lex tanácsát
bepötyögöm:

"Tökre benne vagyok. Én is szívesen megismerném őket. Sokat hallottam már róluk. Tényleg, egyébként most mit csináltok?"

Válasz:

"Nem sokat.. Gépezünk, tévézünk, eszünk és hülyéskedünk. Csak a szokásos. És ti? Nem buli van?"

- De, még mennyire...

"Hát, elvileg de, csak... Ne röhögjetek, de most pont egy WC-ben dekkolunk. Megszöktünk Ronnie elől. Bár lassan mennünk kellene... Éljen a buli!"

Válasz:

"Haha. Izgalmas lehet... Na jó, menjetek csak. Jó szórakozást. Vagy valami olyasmi.. Majd holnap dumálunk. Sziasztok. :)"

Írok neki még egy utolsó SMS-t:

"Köszi. Nektek is! Szia. :)"

Ezután egymásra nézünk barátnőmmel, és csak nevetünk. Most igen feldobták az eddig nem túl szerencsés napomat.

- Na jó, de tényleg menjünk. - Mondom, és kilépünk a mosdóból.

Mondanom sem kell, ezek után a buli már csak úgy... van. Semmihez nincs kedvem, csak ülök és beszélgetek Lexyvel, valamint örülök neki, hogy Ronnie-nak jó kedve van. Bár lehet csak az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, de sebaj...

Éjfél után,  olyan 1-2 óra körül, valahogyan -végre- hazaérünk, persze Ronnie-t alig lehetett elcibálni, de még így is megadja a telefonszámát az összes fiúnak... És végre bedőlhetek a puha meleg ágyikómba, amit már alig vártam.

A következő egy hét alig akar eltelni -ez mindig így van ha az ember már nagyon vár valamit- bár ettől
eltekintve azért egészen jól telik. A csajokkal sokat viccelődünk, nevetünk, sok közös programot szervezünk, sőt még Peterrel, Lexy apukájával is elmegyünk kirándulni. Egyik nap közösen elmegyünk várost nézni, ahol megnézzük az összes nevezetességet, melyek közül természetesen a London Eye a kedvencem. Valami csodálatos onnan a kilátás, imádom. Egy másik nap elmegyünk egy állatkertbe. Az állatkerteket mindig is szerettem, így ez most sincs máshogyan. Odavagyok az állatokért. Aztán a lányokkal párszor ellátogatunk a Starbucksba is, ami azt hiszem már hivatalosan is a kedvenc helyem a belvárosban. És a kedvenc sütim az a csokis izé, amit még Ő mutatott. Hmm. Az valami mennyei.

Pénteken már alig lehet velem bírni, tiszta extázisban vagyok, alig várom, hogy találkozhassak a fiúkkal. Szombatra beszéltük meg a bulit, de előtte lesz még egy ebédem az egyikükkel...

Ronnie-nak nem szóltam erről az egészről. Jó, tudom, hogy ez szemétség, de ha ő valahol felbukkan akkor ott onnantól kezdve minden róla szól. És én ezt most nem akarom. Lexy-t pedig hiába próbálom rábeszélni, hogy jöjjön el velem, nem megy. Azt mondja, hogy nem akar zavarni, meg hogy nem akar nyűg lenni a nyakunkon, és ilyenek.. Hiába mondom neki, hogy ez hülyeség, nem tudom meggyőzni. Így végül szombaton egyedül indulok el a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyre.

Mivel azt mondták, hogy csak egy egyszerűbb buli lesz, így nem akarok nagyon kiöltözni, Lex segítségével kiválasztok egy egyszerűbb nyári ruhát. Ha Ronnie most itt lenne, biztos nem engedne így el. Bűntudatomat, amiért nem szóltam neki, azzal próbálom egy kicsit enyhíteni, hogy most úgy is nagyon el van foglalva a pasizással... A fiúkkal a buli óta össze van nőve, van, hogy ott is alszik náluk -például ma sincs itthon-, és ki tudja miket csinálnak. Inkább bele se akarok gondolni... 

A hajamat kivasalom, mivel tudom, hogy Ronnie úgyis rábeszélne, viszont elől a szemembe lógó tincseket feltűzöm egy hullámcsattal... Amitől totál ki lenne akadva.

És befejezem végre már ezt a "Mi tetszene Ronnie-nak és mi nem" témát. Igen, tudom, ez az egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy mindig próbálok megfelelni mások elvárásainak. Az ilyen pillanataimban elég csak a csuklómra pillantanom, ahol egy tetoválás azt mutatja, hogy: 'Szeresd önmagad.' Ezt még a nehéz korszakomban csináltattam, a mamám halála után, akit nagyon szerettem. Nem is kell mondanom, hogy a szüleim alig akartak belemenni. De most itt van, és abszolút nem bántam meg. Szeresd önmagad!

Így bátran oldalra csatolom hajam, aztán feldobok egy alapsminket, és már futok is, mivel meghallom a taxi dudálását.

Alig várom már, hogy odaérjünk az étteremhez. Megbeszéltük, hogy mindegy melyikünk ér oda először, bent találkozunk, így amikor odaérünk bemegyek, és tekintetemmel végigpásztázom a helyet. Végül meg is pillantom...