4. fejezet

-4-

- Everyone else in the room can see it -

Már messziről kiszúrom, hogy milyen jól is néz ki. Amint ő is észrevesz elindul felém, hogy üdvözöljön, így látom, hogy egy farmernadrágot és egy inget visel, valamint az ismerős mosolyt, amitől a szívem egyből vadabbul kezd verni. Mikor odaérek hozzá, üdvözlésképpen két puszit nyomok az arcára, amit viszonoz.

- Jó újra látni. - Mondom mosolyogva.

- Igen, téged is. - És megvillantja a mosolyát, amit már kár is lenne tagadni, imádok. - Kiüljünk a teraszra? - Kérdi végül.
- Még szép. Gyönyörű idő van. - Válaszolom mosolyogva.
- Igen, ez itt Londonban ritkaságszámra megy. - Ért egyet ő is.

Kimegyünk a teraszra, ami valójában egy belső terasz, elzárva a kíváncsiskodó szempároktól és a külvilág zajaitól. Leülök vele szembe, az egyetlen székre, és már el is kezdek mesélni. Elmesélem, hogy mi minden történt velem ez alatt a két hét alatt, amíg nem találkoztunk. Csak beszélek és beszélek, Ő pedig figyelmesen hallgat, mintha valóban érdekelné amit mondok.

Közben leadjuk a rendelésünket is, és végre rádöbbenek, hogy eddig szinte csak én beszéltem, Őt szinte szóhoz sem hagytam jutni.

- Ilyenkor nyugodtan állíts ám csak le. Néha már egy kicsit sok belőlem, túl sokat beszélek, és... Na, szóval mesélj. Milyen volt az út?

- Engem nem zavar ha sokat beszélsz, szeretem hallgatni amiket mondasz. Meg az akcentusod is nagyon aranyos. - Teszi hozzá egy mosoly kíséretében.

- Oh, komolyan? Mármint... Nem is vettem észre, hogy van akcentusom... Jajj, de már megint rólam beszélünk... Most  te jössz! - Hajolok érdeklődve előre, és rákönyökölök az asztalra.

- Jó volt, imádok utazgatni, és... Új embereket megismerni. Főleg akkor amikor a legjobb barátaimmal tehetem meg ezt. Jut eszembe... Akkor az esti buli még áll ugye?

- Ki nem hagynám! - Mondom egy őszinte mosollyal fűszerezve.

Mesél még egy kicsit az útról, de olyan titokzatos, hogy nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne kérdezzem a következő kérdést.

- De most komolyan. Ti titkos ügynökök vagytok, vagy ilyesmi? Simán elmehetnél James Bond-nak... - Mondom tréfálkozva. - Végül is a név az már egyezik. - James. Jamesnek hívják. Vagyis a felhasználóneve ez volt, tehát... James.
Ő egy pillanatig meglepetten néz, majd hirtelen kitör belőle a nevetés. Én is nevetek vele együtt.
- Egyébként nem... - Szólal meg, mikor végre sikerül abbahagynia a nevetést. - Mi... Szóval én... - Sóhajt egy hatalmasat, mintha valami iszonyat nagy bűncselekményt készülne bevallani, és ekkor...
Meghozza a pincér a rendelésünket. Tökéletes időzítés, mondatom...
Ebéd közben már nem akarok visszatérni a témára, ha akarja majd úgy is el fogja mondani, amit el szeretett volna... Így csendben megesszük a kaját, miután fizeti a számlát és úgy döntünk sétálunk egyet.

Betérünk egy közeli parkba, és csak... sétálgatunk. A buli majd csak
7-kor kezdődik, így bőven van még időnk. Egy idő után nem tudunk mit csinálni, szóval -így, mivel nincs jobb dolgunk és ötletünk- leülünk egy utunkba eső padhoz és csak beszélgetünk. Mindenféléről. És hihetetlen sokat nevetünk. Igazából néha már magunk sem tudjuk, hogy min...

Az idő gyorsan telik vele, pikk-pakk azon kapjuk magunkat, hogy már hamarosan 7 óra lesz. Így elindulunk hozzá. Negyed 8-ra meg is érkezünk, aggódok, hogy a vendégek már biztosan ott várnak, de Ő felvilágosít, hogy a haverjai ott vannak, ők szervezték az egész bulit, Ő csak annyival járult hozzá, hogy a lakását adta a buli helyszínéül.
- Ah, szóval akkor ők már bent vannak? - Torpanok meg az ajtó előtt.
- Persze. -Mondja mosolyogva. - Na gyere, ne félj. Nem esznek meg. - Húz magával.
- Úristen. Hogy nézek ki? - Csúszik ki a számon.
- Csodásan. Gyönyörű vagy. - Mondja, majd benyit az ajtón.