5. fejezet

-5-

- The music up the windows down -

El se akarom képzelni, hogy mi lehet annak a két srácnak az első benyomása rólam, akik a szobában vannak. De szerintem semmi jó... Az előbb hallott bóktól, arcszínem egy rák színével vetélkedhet, az új hely miatt össze-vissza forgatom a szemem, és ráadásba még vigyorgok is mint egy idióta. Viszont az iménti adrenalinhullám hatására elég bátor leszek, így odamegyek és egyből be is mutatkozom nekik.

Igyekszem észben tartani a neveket, ami valljuk be, sosem volt az erősségem... Bár az első fiú esetében, akihez odamegyek ez nem is nehéz, mert különleges a neve, Zayn-nek hívják. Nagyon helyes srác, tökéletesen belőtt fekete haja van, valamint szép sötétbarna szemei, hatalmas szempillákkal, és részesülhetek abban a megtiszteltetésben is, hogy megpillanthatom gyönyörű mosolyát, amikor bemutatkozom.

Udvariasan kezet fogunk, majd váltunk pár szót, de mivel látom, hogy eléggé elfoglalt -valami DJ-s kütyükkel bajlódik- ezért odamegyek a másik fiúhoz.

Andy-nek hívják. Eddig még rendben vagyunk, megjegyeztem. Szimpatikus srác, neki is barna szemei vannak és szőke a haja, ami leginkább egy oroszlán sörényére emlékeztet engem. Beszélgetünk egy kicsit, majd megkérdezem mit segítsek.

Azt mondják, hogy nem kell semmit, de én tovább erősködöm, tudom, hogy csak udvariasságból mondják...

- Hát akkor esetleg tudnál szólni a pasidnak, hogy szükség lenne rá itt egy kicsit? Nem tudom mit csinálhat már... - Mondja mosolyogva Andy.

- Aha, persze. Szólok neki. - Mondom, de nem akarom kijavítani, hogy: Oh, hát nem is a pasim. Mert az eléggé... bunkó lenne. Vagy csak mert nem is akarom kijavítani? Tűnődök el magamban, miközben elindulok arra amerre 'pasimat' láttam eltűnni.

A ház gyönyörű, nézelődök egy kicsit, aztán bekopogtatok az első ajtón, és mázlim van, mivel már meg is hallom a hangját.

- Igen? Itt vagyok.

- Öhmm.. Bejöhetek? - Kérdem.

- Persze, gyere csak. - Hallom a választ, így lassan belépek a szobába. 

Amint körülnézek, látom, hogy a nyitott szekrényajtó előtt áll... Bár nekem háttal áll, de akkor is... Ing nélkül van!

Zavaromban azt sem tudom, hogy mit csináljak elkezdek egyből össze-vissza beszélni.

- Jajj de ha zavarok, akkor megyek is ám, csak...

- Nem, dehogyis. Jó is, hogy jössz. Nem tudok inget választani. Segítenél?

És ekkor megfordul... Hát nehéz az ingekre koncentrálni, amikor meglátom. Hihetetlenül kockás a hasa, és Úristen. Azt hiszem mindjárt elájulok. Nagy nehezen elfordítom onnan a tekintetem, és megszemlélem a felém nyújtott felsőket. Csak remélni merem, hogy nem vette észre, hogy a felsőtestét stíröltem. Még mindig ilyen gondolatok kavarognak bennem, amikor kiválasztom a kockás darabot.

- Én is erre gondoltam. - Mondja mosolyogva, majd felveszi.

- Ja, és egyébként csak azért jöttem, mert a barátaid keresnek. - Hirtelen eszembe sem jut annak a srácnak a neve aki valójában keresi, mivel még mindig zavarban vagyok. Így leegyszerűsítem a dolgot.

- Oké, már megyek is. Egy pillanat.

- Okés, megmondom nekik. - Kisietek a szobából, mielőtt még a gatyáját is levenné, majd egyenesen a sráchoz megyek... a sráchoz.. Hmm... Andy-hez! Ugrik be végre a neve.

- Elintézve, már jön is. Következő feladat? - Kérdem. Ezen elmosolyodik, és végre engedi, hogy segítsek nekik. Először is arra kér meg, hogy ugorjak le a kocsijához pár dobozért. Átnyújtja a kulcsokat, aztán elkezd beszélni. - Az a nagyokos Niall barátod meg a Range Roverja... Előbb hívott, hogy lefulladtak. - Én csak pislogok, mert először azt hiszem, hogy hozzám beszél, aztán csak akkor jövök rá, hogy valójában nem, amikor megfordulok és azzal az ismerős, gyönyörű barna szempárral találom szembe magam.
- Basszus. - Kapok ijedten a számhoz.
- Megijesztettelek? Ne haragudj. - Mondja felnevetve. 
- Végül is csak tök halkan mögém lopóztál, és majdnem meghaltam miattad, de amúgy nem.- Nevetek fel én is, bár a szívem még mindig ezerrel ver. 
Ezután együtt kimegyünk a kocsikhoz, ahol ő rögtön be is pattan a sajátjába.

- Nem haragszol ugye ha itt hagylak egy picit? Ígérem sietek vissza. - Mondja.

- Nem, dehogyis, menjél csak. Megleszek.

- De biztos nem...

- Biztos! - Válaszolom mielőtt még befejezné a kérdést, majd rámosolygok. Válaszul ő is csak mosolyog, majd elsiet.

Én is megkeresem az alaposan körülírt kocsit, kiveszem a dobozokat, majd amikor indulnék vissza a lakás felé, meghallok egy ismerős hangot.

- Lucy?