-6-
- Baby let me find out your secret -
- Lucy?
A hang irányába fordulok, ami egy közeli pub-ból jön, és ami Tylertől, Ronnie... hát, hogy is mondjam... udvarlójától származik.
- Szia Tyler. - Köszönök neki.
- Hello. Hát te mit csinálsz errefelé? - Kérdi érdeklődve, a dobozokra bökve fejével.
- Én csak... Egy barátomhoz jöttem. - Mondom leegyszerűsítve a dolgot.
- Értem. Csak nem abban a házban lakik? - Mutat pontosan 'arra' a házra.
- De... Ismered Őt? - kérdem kíváncsian.
- Haha. Persze, hogy ismerem. Ki ne ismerné?
Furcsán nézek rá, de annyiban hagyom a dolgot, mivel hallom a hangján, hogy már ivott.
- Na mindegy, most már mennem kell. Várnak rám. - Próbálom lerázni.
- Jó, menj csak. Örülök, hogy találkoztunk.
- Aha, én is. Szia. - Köszönök el, majd sietősen távozom.
Bemegyek a házba, ahol próbálok mindenben segíteni a fiúknak.
Már elmúlt 8 óra, így kint sötétedik. A srácok még nem érkeztek meg, viszont egyre több vendég igen. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert nem ismerek senkit, így végig Zayn mellett állok. Viszont egy idő után neki is el kell mennie valamiért, így addig én csak ott állok, és mosolygok a körülöttem lévő idegenekre. Páran odajönnek, bemutatkoznak, és illemből elkezdenek velem társalogni, de ezek a beszélgetések nem valami hosszú éltűék.
Egyszer csak megcsörren mellettem egy telefon. Valószínűleg Zayné, mivel az előbb láttam, hogy nyomkodta.
Nem tudok mást tenni, a kezembe veszem és elindulok vele utána.
- Zayn, csörög a telefonod! - Kiáltom bele a semmibe, mert nem látom sehol.
- Uh, várj. Most nem nagyon tudok menni. Meg tudnád mondani, hogy ki az? - Hallom a hangját, de még mindig nem látom.
Ránézek a képernyőre.
- Liam. - Válaszolom, miközben tekintetemmel még mindig őt kutatom.
- Ja, akkor vedd csak fel nyugodtan! - Meglepődve felvonom a szemöldökömet, de nem szólok inkább semmit, csak teszem amit mondd.
- Szia, ez itt Zayn telefonja, de ő most nem ér rá, és mondta, hogy vegyem fel. Szeretnél esetleg hagyni valami üzenetet vagy ilyesmi?
- Lucy? Te vagy az? - Hallok egy ismerős hangot. Először a meglepettségtől fel sem ismerem, de aztán észbe kapok. Rögtön tudom, amint meghallom a hangját, csak talán... nem akarom tudomásul venni. Túlságosan is könnyű lett volna, ha egyszer az életben valami zökkenőmentesen történt volna? Liam. Ismerem ezt a nevet. Hallottam már róla.
- James? Te vagy az? Vagyis, nem is... Liam. - Már magam sem tudom mit beszélek, össze vagyok zavarodva...
- Hát... Várj, 5 percen belül ott vagyok és megmagyarázok mindent. Nem mondtam el mindent magamról...
- Hogy... Hogy mi? Várj, te végig... hazudtál nekem! Nem is ez a neved!
- De! Vagyis, nem egészen. A második nevem ez, de kérlek várj meg! Elmagyarázom, ígérem. Mindent elmondok!
- Hogy tehetted... -Rázom meg értetlenül a fejem, mert már tudom... Tudom, hogy miért volt már az első találkozásunkkor is ilyen ismerős. És Zayn. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Ő is... Hogy... Ők... Képtelen vagyok felfogni.. És ez most hihetetlenül rosszul érintett. Végig csak megjátszotta magát. De miért? Hogy nevetségessé tegyen? Hát ez sikerült... Pedig azt hittem, hogy... Ő is kedvel engem.
Nem várom meg míg elkezd magyarázkodni.
- Most mennem kell, szia.
- Ne! Várj! - Hallom még, mielőtt kinyomnám a telefont.
Hirtelen, itt mindenki olyan más lett. Miközben táskámba gyömöszölöm telefonom, tátott szájjal bámulok a körülöttem lévő emberekre, akik ebből semmit se vesznek észre. Talán egy kivétellel. Andy jön oda hozzám.
- Minden rendben? Valami baj van? - Kérdi kíváncsian, arcom láttán.
- Nem. - Bámulok rá. Vajon.. Ő is...? - Vagyis... De! Most... Most mennem kell. Bocsi, szia. - Rohanok ki a házból. Nem bírnék tovább ott tartózkodni.
Már minden világos. Úristen, hogy nem vettem észre... Ezt? És végig... Komolyan ennyire naiv lennék? Úgy tűnik igen...
Kirontok a hátsó ajtón, ami egy szűk kis sikátorba vezet, melynek a végén van a pub, ahonnan üvöltözés és hangos röhögések hallatszanak ki. Hátat fordítok neki, és egy darabig csak állok ott, a falnak támaszkodva, mélyen elmerülve gondolataimban, a könnyeimmel küszködve. Korom sötét van, és fázom. De nem érdekel. Átkarolom magamat, és hangosan szipogok. Miért?
Egyszer csak meghallom a közelgő léptek ismerős zaját, ami a helyett, hogy elhaladna mellettem, megáll mögöttem.
Tudom, hogy valaki ott áll, így ijedten hátrafordulok, mert fogalmam sincs, mi mást tehetnék...
A hang irányába fordulok, ami egy közeli pub-ból jön, és ami Tylertől, Ronnie... hát, hogy is mondjam... udvarlójától származik.
- Szia Tyler. - Köszönök neki.
- Hello. Hát te mit csinálsz errefelé? - Kérdi érdeklődve, a dobozokra bökve fejével.
- Én csak... Egy barátomhoz jöttem. - Mondom leegyszerűsítve a dolgot.
- Értem. Csak nem abban a házban lakik? - Mutat pontosan 'arra' a házra.
- De... Ismered Őt? - kérdem kíváncsian.
- Haha. Persze, hogy ismerem. Ki ne ismerné?
Furcsán nézek rá, de annyiban hagyom a dolgot, mivel hallom a hangján, hogy már ivott.
- Na mindegy, most már mennem kell. Várnak rám. - Próbálom lerázni.
- Jó, menj csak. Örülök, hogy találkoztunk.
- Aha, én is. Szia. - Köszönök el, majd sietősen távozom.
Bemegyek a házba, ahol próbálok mindenben segíteni a fiúknak.
Már elmúlt 8 óra, így kint sötétedik. A srácok még nem érkeztek meg, viszont egyre több vendég igen. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert nem ismerek senkit, így végig Zayn mellett állok. Viszont egy idő után neki is el kell mennie valamiért, így addig én csak ott állok, és mosolygok a körülöttem lévő idegenekre. Páran odajönnek, bemutatkoznak, és illemből elkezdenek velem társalogni, de ezek a beszélgetések nem valami hosszú éltűék.
Egyszer csak megcsörren mellettem egy telefon. Valószínűleg Zayné, mivel az előbb láttam, hogy nyomkodta.
Nem tudok mást tenni, a kezembe veszem és elindulok vele utána.
- Zayn, csörög a telefonod! - Kiáltom bele a semmibe, mert nem látom sehol.
- Uh, várj. Most nem nagyon tudok menni. Meg tudnád mondani, hogy ki az? - Hallom a hangját, de még mindig nem látom.
Ránézek a képernyőre.
- Liam. - Válaszolom, miközben tekintetemmel még mindig őt kutatom.
- Ja, akkor vedd csak fel nyugodtan! - Meglepődve felvonom a szemöldökömet, de nem szólok inkább semmit, csak teszem amit mondd.
- Szia, ez itt Zayn telefonja, de ő most nem ér rá, és mondta, hogy vegyem fel. Szeretnél esetleg hagyni valami üzenetet vagy ilyesmi?
- Lucy? Te vagy az? - Hallok egy ismerős hangot. Először a meglepettségtől fel sem ismerem, de aztán észbe kapok. Rögtön tudom, amint meghallom a hangját, csak talán... nem akarom tudomásul venni. Túlságosan is könnyű lett volna, ha egyszer az életben valami zökkenőmentesen történt volna? Liam. Ismerem ezt a nevet. Hallottam már róla.
- James? Te vagy az? Vagyis, nem is... Liam. - Már magam sem tudom mit beszélek, össze vagyok zavarodva...
- Hát... Várj, 5 percen belül ott vagyok és megmagyarázok mindent. Nem mondtam el mindent magamról...
- Hogy... Hogy mi? Várj, te végig... hazudtál nekem! Nem is ez a neved!
- De! Vagyis, nem egészen. A második nevem ez, de kérlek várj meg! Elmagyarázom, ígérem. Mindent elmondok!
- Hogy tehetted... -Rázom meg értetlenül a fejem, mert már tudom... Tudom, hogy miért volt már az első találkozásunkkor is ilyen ismerős. És Zayn. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Ő is... Hogy... Ők... Képtelen vagyok felfogni.. És ez most hihetetlenül rosszul érintett. Végig csak megjátszotta magát. De miért? Hogy nevetségessé tegyen? Hát ez sikerült... Pedig azt hittem, hogy... Ő is kedvel engem.
Nem várom meg míg elkezd magyarázkodni.
- Most mennem kell, szia.
- Ne! Várj! - Hallom még, mielőtt kinyomnám a telefont.
- Nem. - Bámulok rá. Vajon.. Ő is...? - Vagyis... De! Most... Most mennem kell. Bocsi, szia. - Rohanok ki a házból. Nem bírnék tovább ott tartózkodni.
Már minden világos. Úristen, hogy nem vettem észre... Ezt? És végig... Komolyan ennyire naiv lennék? Úgy tűnik igen...
Kirontok a hátsó ajtón, ami egy szűk kis sikátorba vezet, melynek a végén van a pub, ahonnan üvöltözés és hangos röhögések hallatszanak ki. Hátat fordítok neki, és egy darabig csak állok ott, a falnak támaszkodva, mélyen elmerülve gondolataimban, a könnyeimmel küszködve. Korom sötét van, és fázom. De nem érdekel. Átkarolom magamat, és hangosan szipogok. Miért?
Egyszer csak meghallom a közelgő léptek ismerős zaját, ami a helyett, hogy elhaladna mellettem, megáll mögöttem.
Tudom, hogy valaki ott áll, így ijedten hátrafordulok, mert fogalmam sincs, mi mást tehetnék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése