9. fejezet

-9-

- No more fears, no more crying -

Amint kilépek természetesen egyből minden szempár rám szegeződik.

- Nézd, sajnálom… Nem akartam bunkó lenni, csak vicceltem, nem gondoltam komolyan. Én már csak ilyen vagyok. – Mondja a srác, akit Liam az előbb Louisnak szólított, majd halványan elmosolyodik. – És… Sajnálom, ami történt veled. – Mondja már komolyabb arckifejezéssel.

- Szerencsére semmi komoly. – Mondom, majd leülök az ágyra Liam és a másik fiú közé. – Csak azt sajnálom, hogy így kellett találkoznunk. Egyébként, ha valaki nem tudná még, Lucy vagyok. – Mosolyodom el.

- Nem volt ez olyan rossz fogadtatás. – Mondja a mellettem ülő fiú mosolyogva. – Amúgy Harry.

Nem tudok nem mosolyogni. Valamint – természetesen – egyből el is vörösödöm, visszagondolva az emlékre.

Liam átnyúl mögöttem, és tréfálkozva meglöki a fiút, aki hangosan felnevet. Örülök a jókedvüknek, ez rajtam is segít egy kicsit.

- Csak az a vágás ne csúnyítaná el azt a gyönyörű arcodat... – Mondja Louis.

Mi? Gyönyörű arcomat? Direkt csinálják ezt velem?

- Tényleg. Le kellene fertőtleníteni. Azért hoztam a piát. – Mondja Liam, és ezzel gyorsan el is kezd készülődni, azaz önt belőle egy keveset egy papírzsepire. – Hát ez most eléggé csípni fog…

- Nyugodtan megfoghatod a kezem. – Mondja Harry egy féloldalas mosollyal. Ezen megint csak mosolyogni tudok, és a helyett, hogy megfognám a felém nyújtott kezét, Liam keze után nyúlok, aki először meglepetten néz rám, utána elmosolyodik, és összekulcsolja ujjainkat. Hatalmasat dobban a szívem.

- Készülj. – Mondja Liam, mire én behunyom szemem és várom a csípő érzést. Ami természetesen jön is, hamarabb, mint vártam. Összeszorítom a fogaimat, de még így is felszisszenek, amikor elkezdi törölgetni arcomat a zsepivel.

- Na, kész is. – Mondja, mire lassan kinyitom a szemeimet és lazítok a szorításon, mivel szerintem szegénynek már lassan a vérkeringését is elállítom a kezében.

- Jól van skacok, szerintem mi most húzunk innen, magatokra hagyunk titeket. Beszéljetek meg mindent, meg… A többi. – Mondja Niall. – Nem tudtok a környéken egy jó szórakozóhelyet?

- Van ez az új klub. Most nyílt. Állítólag elég jó. Valaki járt már ott? – Kérdi Louis.

- Aha, én már voltam ott. – Nézek rá Liamre, mivel arra az estére szerintem Ő is emlékszik, holott nem volt ott. Azon a napon derült ki, hogy kezdünk komolyabban érdeklődni egymás irántam, csupán csak barátságnál. Valamint ott ismertem meg Tylert is. Ami ma már nem épp egy kellemes emlék… - Tényleg elég jó hely.

- Király. Akkor mi már nem is zavarunk tovább. Tiétek a lakás. – Mondja Harry, szemöldök húzogatva, aztán kivonulnak a szobából, Liam pedig kikíséri őket, a többi emberrel együtt, akik nem igen tűnnek bánatosnak, hogy el kell hagyniuk ezt az eddig nem túl pörgős bulit.

Miután mindenki lelépett visszajön hozzám a szobába, és leül mellém.

- Szerintem… Nekem is haza kellene mennem. Gyalogolnom kellene, de ha felhívnám Lexyt biztos kijönne elém…

- Nem, ne menj el… Mármint, nem akarom, hogy... Elég sok mindenen mentél már így is keresztül... Miattam. – Mondja lesütött szemekkel.

- Nem! Nem miattad volt. Nem a te hibád. – Nyúlok kezei után, amiket idegesen tördel. Amikor megfogom kezeit felpillant rám, egyenesen belenéz gyönyörű barna szemeivel a szemembe, és én majdnem elájulok.

- Hát… Szerintem akkor sem jó ötlet ilyenkor sétálgatni. Szóval esetleg itt maradhatnál. Ne értsd félre, én nem… Nem akarok semmit, csak.. féltelek.

Ismét belenézek szemeibe, és tudom, hogy igazat mond. Látom. Annyira jó érzés tudni, hogy valaki igazán törődik veled, nekem erre most annyira szükségem van. Erre nem tudok semmit válaszolni, így közelebb hajolok hozzá és adok neki egy puszit... A szájára!?

Jézusom. Nem tudom mi van velem. Azt hiszem, kezdek… szerelmes lenni. Vagy már az lennék?

- Azt hiszem igazad van. 

Ő erre közelebb húz és… Megcsókol. Igen. Itt a válasz előző kérdésemre. Már fülig szerelmes vagyok.

Az egész estét végigbeszélgetjük, nem érdekel, hogy hulla fáradt vagyok, egyszerűen csak jó vele beszélgetni. Hosszú, fárasztó nap volt ez a mai, valamint egy rossz emlékem is fog fűződni hozzá, de egyben lehet ez életem legszebb napja is, mivel annak az embernek a karjai között aludhatok el, akire tudom, hogy bármikor számíthatok.