2013. augusztus 17.

Kitérő

Sziasztok! 
Szégyenlem magam, amiért még ki sem írtam, hogy mikorra várható a következő rész, de a héten hihetetlen elfoglalt voltam, alig volt egy szabad percem, mivel holnap esküvőre megyek, ahol ráadásul koszorúslány is leszek... Na mindegy, szóval az egész hetem káosz volt.
Most is csak pár perc erejéig tudtam felugrani, azért, hogy elmondjam, hogy a következő rész, jobban mondva a fél rész, jövő hét elejére várható. Az utolsó, befejező részre pedig hétvége felé számítsatok! 
Remélem megértitek, és azért továbbra is olvasni fogjátok, nem is tudjátok elképzelni ez mennyit jelent nekem. 

Plusz:
 Hamarosan hozom a következő fanfic-em bemutatását, amelyhez egy videót is készítettem. Egyenlőre még hezitálok, kérdéses, hogy felteszem-e, erre is szeretnék válaszokat kapni, hogy lenne-e egyáltalán valaki aki kíváncsi rá. Előzetesként annyit, hogy ilyen magyar fanficbe még nem botlottam, ellentétben angol verziót már számtalanszor láttam, és megtetszett az ötlet. Ne sablon sztorira készüljetek. Leginkább a fantasy és sci-fi kategóriákba tudnám besorolni. Szerintem erre is csak hétvégén kerül sor. 

És még annyit, hogy amint láthatjátok is, megváltoztattam a nevem. Mostantól Griny-ként létezem. (ejtsd Grini, véletlenül sem Grájni vagy Griny. :D) Erre pedig azért került sor, mivel valljuk be a Lucy név kezd kissé sablonossá válni, szerettem volna valami egyedit, ami a Griny-vel talán sikerült is. Mellesleg az is furcsa volt, hogy ugyan az volt a nevem, mint a történetem főszereplőjének. :D 

Ennyi lett volna, remélem jövő héten visszatértek és meglesitek az új részeket. Köszönöm, hogy vannak akik olvassák a fanficem és elnézik nekem, hogy ilyen kis szétszórt és szeleburdi vagyok. Imádlak titeket. :)
Puszi, Griny. xx

2 megjegyzés:

  1. En jelentkezem olvasoi posztra! ;DD
    Vegre.. nem sablon sztori..! :DD
    A resszel kapcsolatban pedig, akkor hozod amikor Tudod! Nem varjuk el(En nem:) ), hogy a nap 24 orajaban a gep elott ulj, es egyfolytaban blogolj:))! Pihenj sokat, aztan hozd a megszokottan csodas iromanyod! <3
    Puszi, Lizi.!

    VálaszTörlés
  2. Én is csatlakozom az előttem szólóhoz.. :)
    + imádom a történeted tudod h én vagyok a #1-es rajongód, imádom amiket írsz szóval rám számíthatsz mindenképp... ha kész a fészbukos oldal el ne felejts szólni ;)

    VálaszTörlés